006

1.1K 102 11
                                    

A fejfájás csillapító gyógyszer erős íze keserítette meg a szobámban eltöltött reggelit . Szinte hallottam ahogy az egész világ a fejembe költözött és szét akarja kapni a bensőm azzal a zajjal amit barátnőm  minden hangos üzenet értesítője okozott.

- Kivel beszélgetsz? - Nyeltem le a békát annak érdekében , hogy megtudhassak valamit a tegnapról , arra emlékszem , hogy Carola és én opera előadásra indultunk , és hogy találkoztam Brendonnal a liftben , és hogy egész este kerülgettük egymást , sőt még arra is emlékszem , hogy beszéltem vele , csupán arra nem , hogy miről ,mikor és miért álltam szóba azzal a fafejű idiótával . Nem lett volna okos magamra haragítanom Carolát , mert ismerem , és tudom , hogy egy kis füllentéssel kétségek közé vonhat a tegnapot illetően , szóval nem adtam neki okot a bosszúra . De nehezemre esett magam megfogva szürcsölni az erős kávét miközben tarkómat hanghullámok ostromolták , és minden korty után kétszer is hánynom kellett.

- Jackob Main-el . - Vágta rá , mintha tudnom kellett volna ki az ... na de várjunk , nekem úgy kell játszanom mint aki emlékszik , ha nem akarom , hogy játékokat játsszon velem . Márpedig lehet tegnap elmondta . Csak tudtam volna miért ittam annyit .

- Aki ... ? - Vártam a folytatást , és kezemmel hadonászva artikuláltam , az arcom olyan lehetett , mint valami gyűrött újságpapír , szemeimben épp hogy csillogott az élet . ' Soha többet nem iszom ' - cikázott az abszurdum a fejemben  .

- Jaj te butus . - Legyintett felém , majd a füle mögé tűrte szőke haját , egy pillanatra minden figyelmét rám szegezve . - Tudod , a srác akivel ránk nyitottál . - Közölte teljesen természetesen , mintha csak arról lett volna szó , hogy mi az új trend.

- Ohh , szóval a nevét is tudod , akkor ez már komoly . - Mondtam színlelt izgalommal és leplezett szarkazmussal a hangomban . Tényleg rengetegen átmentek már szegény lányon , és nem hibáztatom a srácokat , ha pasi lennék befolyással charmeal és pénzel akkor én is biztosan ágyba vinném . Ugyan is Carolát ezekkel a legkönnyebb lenyűgözni .

- Az .. - Tette le a telefont , majd izgatottan mért végig , de abban a pillanatban el is fintorodott.

-Szarul nézel ki. - Jelentette ki kerek perec , mire megvontam a vállam. - Nem is csodálom , szép kis estéd lehetett. - Kortyolt egyet a mentes ásványvizébe , mire egy aprót bólintottam.

- Szarul is vagyok. - Nyeltem le még egy kortyot az erős fekete italból, kezdtem rájönni , hogy ez nem fog menni , így inkább feladtam Carola nyilván nem tud semmit , hisz valami Jackobbal hancúrozott. Lehúztam a kávét , mintha csak valami erős ital lett volna , majd fel álltam. - Szerintem én most el megyek kiszellőztetni a fejem . - Vetettem fel , majd ott hagytam a szőkeséget levelezni a hercegével. Aki csupán felnézett rám az ismét kezébe vett telefon mögül köszönésképp. A gardróbom felé vettem az irányt , majd kikaptam egy sport öltözéket. Elhatároztam , hogy le megyek futni , elfelejteni mind azt amire nem is emlékszem . Zavaros , tudom.

Nem tudom hány perce futhattam már , de körülbelül a fél óra holtpontjánál tartottam , a fülemben hangosan szólt a Bring Me The Horizon - Run száma , csak az irónia kedvéért , de a szív verésem is hangosabban hallottam jelen pillanatban mint a fülemben dübörgő zenét . Furcsamód reggel senki sem akart , kijönni a parkba , senki sem akart itt időt tölteni ... pedig ha tudnák .

*évekkel ezelőtt*

- Adaline , várj már meg az isten szerelmére , hova rohansz ? - Hallottam meg a hangját , olyan rekedtesen férfias volt , ahogy futottam a menet szélben a hajam teljesen hátracsapódott , és amikor utol ért annál fogva állított meg , majd hangosan felnevetett , nem volt a tetteiben erőszak  , csak gyermeki csínytevés , mint első osztályban , amikor a fiúk meghúzzák a kiszemelt lány haját . Magához húzott , és emlékszem  , hogy teljesen meglepett ezzel .

- Még is mi akar ez lenni ? - Karoltam a nyakába , a futás miatt még mindig szaggatottan vettem a levegőt . Amikor a karjaiban voltam olyan volt mintha haza érkeztem volna, és ez azért volt különleges , mert én sosem éreztem , hogy tartozom valahová , hogy lenne egy otthonom .

- Tudod , ha nem futottál volna olyan gyorsan , és megvártál volna  , akkor esetleg már most tudnád a jó hírt . - Vigyorodott el , hófehér fogai közt valamiféle csintalanság táncolt , csak mint általában . Meglepett arckifejezésem egy pillanat alatt megfagyott amikor lassan térdre ereszkedett előttem .

- Adaline L. Rose hozzám jönnél feleségül ? - Nézett mélyen a szemeimbe válaszok után kutatva , mire az ajkaimba harapva méricskéltem őt. Elmosolyodtam , nem akartam hinni neki .

- Túl fiatalok vagyunk te 17 és én 16 , hol találunk olyat aki összeadna minket ? - Nevettem , majd én is térdre ereszkedtem mellé , és egy játékos mosollyal leterítettem a fűbe. Kezéből kiesett az ékszeres doboz de nem bántam , egy csókot leheltem az ajkaira , majd csak annyi hagyta el a számat , hogy 'leszek' .

Pulzusom az egekben lehetett ugyan is a dübörgő szám helyett már inkább hallottam a fülemben lüktető szívverésem , így megálltam , majd a térdemre támaszkodva kifújtam magam . Abban a pillanatban azt gondoltam senki sincs ebben a parkban hogy így lásson . De oh anyám , mekkorát tévedtem .

l Kedves olvasóim , akik még meg maradtak , egy hosszú kihagyás után szeretném rendszeresen folytatni ezt a könyvet , remélve , hogy lesz kinek írnom , és hogy elnyeri a tetszéseteket . ^^ Dobj egy csillagot vagy egy kommentet , hogy láthassam hogy hányan is maradtunk :'D l

JéghercegnőOnde histórias criam vida. Descubra agora