Online Dobverő [Ashton Irwin FF]

Második fejezet - Első videóüzenet

MÁSODIK FEJEZET

/Late night conversations, led to complications/

Ijedtemben kinyomom a beszélgetést, és szitkozódok, hogy miért vagyok ennyire szerencsétlen. A tenyerembe temetem arcom, és sóhajtozni kezdek, hogy miért nem gondolkodom előre, miért cseleszem hamarabb, mint kellene. Visszahívom, megköszörülöm a torkom, és köszönök.

- Szia, Summer. - Nem is tudom, mit csináljak vagy mondjak, mert csak a családommal szoktam ilyen partikat tartani, de az más. Velük megoszthatok mindent, és most itt egy idegen lány, akivel beszélgetnem kéne.

- Szia, Isaac. - Még szoknom kell az újdonsült nevemet. Idióta vagyok, nem kellett volna belefognom ebbe a projektbe, vagy mi is legyen ez, mert... Ilyet nem tesznek azok, akiket üldöz a média! Minden pillanatban arra pályáznak, hogy valami szaftos pletykát terjesszenek rólunk.

- Mesélj magadról! - viszem tovább a beszélgetést, miközben a fejemben visszhangoznak csilingelő szavai. Megrázom a fejemet, és az ajtóhoz nézek, ahonnan furcsa zajokat hallok. Ha komolyan hallgatóznak, kiherélem az összeset. - Megbocsájtanál egy kicsit? Azt hiszem, a lakótársaim... Szóval mindjárt jövök.

Az ajtóhoz lépek, s olyan erővel vágom ki, hogy mindenki ledöbben. Ott áll mindegyikük, rátapadva a falra. Elnevetem magam, és már lassan a könny is kicsordul a szememből, mikor leesik, hogy én ragasztottam fel őket oda.

- Huh, basszus, tiszta szerencsétlenek vagytok! - kacagok, de azért kicsit megsajnálom őket. Nem lehetett kellemes találkozni a fával, elég közelről.

- Kicsit kemény volt - ütögeti meg az arcát Luke, aztán belekezd a mondandójába. - Mi is ott akarunk lenni, amikor tanítasz.

- Titeket nem tanítalak meg dobolni - nézek rá összevont szemöldökkel. - Túlságosan félelmetesek lennétek.

Elnevetik magukat, és betörnek a magánszférámba. Esküszöm, még jó, hogy lenémítottam a mikrofont, mert nem lett volna szerencsés, ha meghallja őket. És nem ismerte fel a hangom? Jó, mondjuk biztos sokat kéne hallgatnia ahhoz, hogy tudja, ki vagyok, de... Na és, ha Luke- kal beszélne? Neki úgyis nagyon tudják a lányok, nem hiába, hiszen bugyinedvesítő hangja van.

- Kussoltok, vagy kizavarlak titeket! - nézek rájuk komolyan, s leülök vissza a telefon elé, de ezúttal kihangosítom. - Ne haragudj, csak... idióták. Elkezdenéd előröl?

- Summer Rainfield vagyok, húszéves, és most kaptam egy dobot. Azért regisztráltam az Online Dobverőre, hogy megtanuljak játszani rajta.

- Nagyon örülök, hogy megismerhetlek. Én huszonegy vagyok, és kiskorom óta dobolok. Nyolcévesen kaptam az első felszerelésemet.

- Azta! - ámuldozik, én pedig felkacagok tudatlanságán.

- Mondd csak, mit tennél, ha egy híres ember lenne a tanárod? - kérdezem meg, mire Calum olyat rúg a bal lábamba, hogy lezsibbad. - Mármint, én nem vagyok, csak tudod...

- Attól függ, kiről van szó. Nyilván nem mindenkihez rohannék oda, hogy hé, ez ő! És ölelgetném halálra... De, ha mondjuk a felbomlott My Chemical Romance egyik tagja lenne, akkor azt hiszem, hazavinném magammal.

- Emo zenekarokat hallgatsz? - döbbenek le válaszán, és elképzelem, hogy hogy is nézhet ki, ha őket hallgatja. Én is hallottam már tőlük pár számot, de annyira nem voltam nagy fan.

- Néha, amikor rossz kedvem van. Na és te? Kiket hallgatsz? - érdeklődik, és gondolkozni kezdek. Nem baj, ha elárulok neki egy-két dolgot, nem?