Kinyitom a szememet.
Ó a francba hétfő van! K***a suli!
Miket beszélek! Hiszen élek! De mintha nem is én lennék.
Felülök az ágyban. Más a mozgásom. A szememet is másabb pillogtatni. Hol egy tükör?
Mit vegyek fel? Kivágtam a szekrény ajtaját. Kivettem egy szép bordó ujjatlant, egy fekete nadrágot.
Ez nem is szép! Miket beszélek!
Ez nem az én szekrényem! Nem az én ruháim! Ez nem én vagyok! Én szeretem a sulit.....
Felöltözök.
-Hülye tanárok! Ti is ma kell dolgozatot irassatok! -mondtam szitkozódva.
A testemen hegek vannak. Mi? Te jó ég! Talán a vonat.....nem! Hiszen én meghaltam!
Beszaladtam a fürdőszobába. A tükör elé álltam. Egy fekete hajú lányt láttam, aki beleharapott a szájába. Shana Fields.
Shana a város legmenőbb lánya. Mindenki az ő barátja akar lenni. Kivéve én. Én soha nem kívántam a csaj társaságát, nagyon beképzeltnek tűnt. De úgy néz ki, hogy csak tűnt...
Mert az arcomat a kezembe temettem, és halk bőgésbe kezdtem. Nem én voltam Shana, mégis fájt. De nem úgy mint mikor kicsi voltam, és a fiúk megtépték a hajamat. Az a fájdalom büszkeséggel töltött el. De ez nem. Pedig nem tudtam miért sirok.
-Na jól van, szedd össze magad!-mondtam magamban.
Felálltam, elkészítettem a sminkemet, mint egy profi, kihúztam a szememet, és bordó rúzst kentem a számra.
Felvettem a szobám sarkában heverő szinte üres rockos táskát, és elindultam lefelé a csigalépcsőn. Itt, ezeknél a tevékenységeknél én magam csak néző voltam.
