Péter Srámek és én

Péter

A harmadik csengésre vette fel.

- Szia Lara, figyelj azért hívlak, hogy hogy vagy, meg jó lenne találkozni és megbeszélni az egészet - hadartam. Komolyan, van más ilyen szerencsétlen aki huszonkét évesen nem tud egy lánnyal normálisan beszélni, még telefonon se? 

- Te jó ég, szia - lihegte.

- Minden rendben? 

- Persze, csak futottam. 

- Aham. Figyelj nem lenne kedved összefutni valahol és átbeszélni a zűrös volt pasid? - remek. Randin az exről beszélni. A legjobb lenne az emberiségnek, ha itt és most elásnám magam.

- Dehogynem! Vagyis, nem akarlak átverni vagy ilyesmi, így is eléggé szégyen volt ahogy rádvetettem magam.

- Jajj, ne érezd emiatt rosszul magad! Én hibám, hogy gyakorlatilag kihasználtam a helyzeted.

- Ne hülyéskedj! Na jó, akkor találkozzunk. Nem jársz mostanában véletlenül Szeged felé?

- Szegedi vagy? Megoldhatjuk, gyors leautózom.

- Igen. Rendben, de akkor én fizetem a sütid vagy valami, ha már fizethetsz a benzinért.

- Túl jó vagy. 

- Köszönöm - nevetett. - Gyere háromra a plázához, tartok neked egy kis idegenvezetést.

- Oké, akkor háromkor - mosolyogtam.

- Igen, jó legyél, szia - hallottam a hangján, hogy ő is mosolyog, és letette.