Abby

1

Nincs annál csodásabb dolog, mint hétfő reggel a telefonod pittyegésére ébredni. Én mindig rakok be ébresztőt, mivel utálok elaludni, de elég gyakran előfordul velem.
Szokásomhoz híven kinyomtam a telefonom és visszaaludtam VOlnA, ha Peter fel nem hív...
-Mivan? - kérdeztem kómásan.
-Neked is csicsergős jó reggelt, drágám!-mindig szivatjuk egymást, ilyen nyálas megszólításokkal.
-Ohh, bocsáss meg, mézes puszedlim! Mézes-mázos reggelt kívánok- szálltam be a játékba. Hallottam, hogy a vonal másik végén elröhögi magát.-Na, monjad mit akarsz?
-Megyünk együtt suliba?-tette fel a költői kérdést Peter.
-Persze, de most megyek enni. Szia!
- Pá, pá!- köszönt el.
Kinyomtam a készüléket és lementem a konyhába.
A hugom már ott volt és müzlit evett.
-Jóreggelt, Bell!- csak én szólítom így, mert csak nekem engedi.
-Neked is. Kérsz?- nyújtotta felém a müzlis dobozt.
-Aha.
Nekiálltam én is enni.
-Nem izgulsz?- kérdezte Bell.
-Nem tudom.Nem nagyon. Elvégre ez csak suli.
Miután ettem felmentem a szobámba öltözni. Egy fekete csőgatyát, egy fehér polót és egy barna bakancsot vettem fel. Szép színes voltam. A hajamat megcibáltam, vagyis megfésültem és kibontva hagytam, így hátközépig ért. Fogat mostam, majd felkaptam barna bőrtáskám és a fekete pulcsim és elindultam. Amint kiléptem a kapun, megláttam barátom vörös fejét. Integetve futott felém. Ő az a fajta ember aki mindig hipetaktív. Szerintem álmában futni is szokott.
-Szia!- köszönt vidáman.
-Mond, hogy tudsz így vigyorogni miközben Afrikában éheznek és mindjárt elpusztul a Föld a globálus felmelegedés miatt?- kérdeztem halálnyugodtan, miközben barátom arcáról lehervadt a mosoly.
-Mond, hogy lehetsz ilyen pesszimista?- válaszolt egy kérdéssel.
- Inkább induljunk.
Peter arról magyarázott, hogy látott lányt a plázában és nem találja Facebookon. Én meg mondtam, hogy hülyeség. Erről vitáztunk mígnem a sulihoz értünk. A kapu előtt Peter megtorpant és csak meredt maga elé.
-Jól vagy?- kérdeztem.
-Gimisek lettünk...- motyogta elérzékenyülten.
-Jó, hogy észrevetted-röhögtem el magam-Gyere.- karon ragadtam és szó szerint behúztam a suliba.
És ekkor léptem be azon a kapun először a Newcastle-i Alapítványi Gimnázium diákjaként. Onnantól megváltozott a életem.
Új suli, új osztálytársak, új tanárok, új környezet, új barátok, új szerelmek. Egy szóval új élet.