Te változtattál meg!

588 41 1
                                    

Utálta a szülei által rendezett kirándulásokat. Egyenesen fintorogva vette fel anyja hívását, amikor is az értesítette fiát a Jeju-i kiruccanásról. Kénytelen volt nemet mondani barátainak, akik a szünet lévén buliból-buliba csapódtak, ott pedig levezethették az egyetem okozta stresszt. Eredetileg ő is e terven volt, míg családja le nem rombolta azt. Másodéves egyetemista volt, gyógyszerésznek tanult. Átlagfelletti jegyeivel szüleit lenyűgözte, ennek okáért egyetlen gyermeküket elhalmozták minden jóval, - és bármilyen önző dolog is, ő ezt akarta kihasználni ebben az egy hétben. Az otthoni támogatás mellett dolgozott is, hiszen húsz évesen nem akart teljesen a családjától függeni, de egy évben egyszer volt olyan bunkó, hogy a szüleitől kapott mázsás összeget, bűntudat nélkül verte el, a drágább szórakozóhelyeken.
A szobatársa Taemin - aki ugyancsak gyógyszerésznek készült -, kiakadt a fiatalabb elutazásán, sajnálta, hogy ezúttal kimarad a "Nagy Buliból".

Egyetlen dolog vigasztalta Jongint, amikor már két szülőjével tartottak a Jeju-i nyaralójukhoz, amit az anyja munkatársnőjének családjával közösen béreltek. És innen fakadt öröme is. Ugyanis a család, akikkel pár napig össze lesz zárva, az nem más, mint a Byun família.
Régóta ismeri már egymást a két család, így mondhatni Jongin szeme felragyogott a név hallatán: Baekhyun. Az a fiú, akit már régóta kinézett magának, de anyja megtiltotta neki, hogy akár egy ujjal is hozzáérjen. Igen, szülei tudtak a másik nemhez való vonzódásáról, és azt is tudták, ha valaki megtetszik neki, akkor onnantól nem akad le róla. Így történt ez Baekhyun esetében is. Amikor két évvel ezelőtt ugyancsak nyaralni mentek, közösen. Jongin akkor kezdte az egyetemet, a kiszemeltje pedig akkor volt 15 éves. Már akkor megtetszett neki a nőket megszégyenító téglalap mosolya, a vézna test, és az aranyos arca, amivel akár egy idol is lehetne. Mindig is ismerték egymást, de csak köszönő-viszonyban voltak, - vagy olykor még abban sem. Jongin próbált nyitni az antiszocinak titulált fiú felé, de az nem volt vevő a bronz bőrűre. Mintha direkt kerűlte volna a beszélgetéseket vele, vagy inkább tartott tőle? Akkoriban a pubertáskort hibáztatta a fiú zárkózottságáért. És inkább letett a prédáról.
Azóta már két év is eltelt. Vajon még mindig ugyanolyan, vagy azóta megváltozott? Gondolta magában a családi autó hátsóülésén ülve, amint az égre szegezett tekintete a felhőkben kereste válaszát. Egy felsőbbrendű emberhez foházkodott, noha nem volt egyik vallás híve sem, de most mégis abban bízott, hogy meghallgatja valaki könyörgő szavát.
- Még egy órát bírj ki, fiam. - nézett rá
a kocsit vezető apja, a viszzapillantótükörből. Észrevehette fia összegörnyedt ábrázatát, csak azt nem tudhatta, hogy nem az utazás miatt van ez, - legalábbis részben.
- Mhm. - hümmögött egyet válaszként. Nem volt se kedve, se energiája beszélgetni, így kivéve egy kisebb párnát az egyik ülésre pakolt táskából, az ablakhoz gyömöszölte azt, majd próbált minél kényelmes pózban pihenni egy keveset.
Álmában egy beazonosíthatatlan helyre került. Tényleg nem tudta, hogy hol van, mivel korom sötét volt mindenhol. Csak a testén futott végig egy vékony fénynyaláb, így konkrétan világított a teste. Kezeit nézte, amik ugyancsak fényt árasztottak. Úgy érezte magát, mint aki jókora adag drogon van túl. Elindult. Ő sem tudta merre vagy miért, de lassú léptekkel lépdelt a feketeségbe. Mögötte hagyott lábnyomai, - ugyanis valamiért nem volt rajta lábbeli -, fénytől átszínezve ontották magukból a fényt. Vicces látványt nyújtott, és más esetben talán azzal szórakozott volna, hogy körbejárja az egész helyiséget, és mint egy gyerek, visongva örülne annak, hogy a talpai fénylábnyomot hagynak. De most ideje sem volt örülni, ugyanis hangokat hallott. Nem tudta kivenni mit hall, de a hang ismerős volt, legalábbis annak csengése. Két éve ugyanezt a lágy hangot hallotta...
- Baekhyun... ? - szólalt meg, vékonyabb hangon. Mikor lett ilyen vékony a hangja? Csengett fejében a gondolat.
A hangok nem szűntek meg, sőt egyre erősödve kerültek hozzá közelebb. És ahogy körülnézett a feketeségben, mintha szivárványszínű hullámok kerülgették volna.
- Baszki! Ez tényleg olyan, mintha beszívtam volna. - röhögött fel, hitetlenül csóválva fejét. Próbált már ki drogot, de az sem volt ennyire ütős. Sőt Taemin hangulatfokozó tablettáit is kipróbálta már sokszor, de egyik sem ért el ilyen hatást. Kacarászása akkor fagyott meg, amikor két kéz símúlt hasfalára, - ami, mily meglepő, meztelen volt.
Egy kis nyikkanás hagyta el, eddig önfeledetten nevetgélő ajkait. A szép, vékony ujjak pedig simogatni kezdték őt. Hirtelen nem tudta eldönteni, hogy most örüljön, vagy inkább siránkozzon azért, mert olyen szinten ki van éhezve, hogy már álmában is Baekhyun simogató kezeit látja.
Épp megfordult volna, megnézve ezzel bátor partnerét, amikor az a nyakhajlatába csókolt. Akarata ellenére sóhajtott fel, a hirtelen ért ingerre, hátrahajtva fejét. Még egy csókot kapott, becsukta szemét...
Amikor újra kinyitotta őket, már nem volt nyakát csokólgató ajkak, sem kíváncsian motoszkáló vékony ujjak... Csak a lelombozó valóság és esetleg az alvás utóhatásaként szolgáló, szemeit majd' kiverő csipa.
Anyja nagy bőszen pakolta Jonginra a csomagokat, amikor megérkeztek.
- Na, még ezt is. - vett ki egy újabb adagot drága anyja, alig adta fia kezébe, feje máris a csomagtartóban keresgélt egy újabb után. - Ó, meg még ezt is nyugodtan viheted. - tett fia nyakára egy úszógumit. Máris összekeverhették volna egy bohóccal, ahogy akkor kinézett.
- Anya... kérlek. - nyögött fel Jongin, próbálva stabilan tartani, imbolygó sporttáskáját. - Ott van apa is, ő miért csak két hűtőládát visz? - akadt fenn apján, aki gonoszul vigyorgott fia nyafogásán. Nos, ilyenkor tudta volna belefojtani egy kanál vízbe.
- Mert a hűtőládák nehezebbek, meg amúgy is már a kezedben vannak a cuccok, nem? - állt meg egy pillanatra anyja, ránézve.
- De. - forgatta meg szemeit, ahogy apjával vívott szemharcot.
- Akkor nyomás, még mielőtt összeesel a rád pakolt ólom nehéz dolgoktól... - folytatta anyja szarkaztikusan, majd megpaskolta vállait, amitől majdnem fejre esett, de végülis sikerült elindulnia.
- És te is mehetsz! - fordult vissza az anyja rajta röhögő másik szülőjét megdorgálva, aki végül utána indult.
Miután már tisztes távolságban voltak, megszólalt.
- Ezért kérek a sörödből. - nézett oldalra, egy tipikus "most megvagy" fejjel nézve rá.
- Milyen sörből? - játszotta a hülyét drága apja. De persze sosem ment ez jól neki, most is alig bírta tartani magát.
- Ami a hütőládikáidban ücsörög, vagy netalántán kaja van benne? - húzta fel egyik szemöldökét.
- Dehogy, nem pazarlom felsleges dolgokra a kihasználható hűtőládáimat. - adta meg végül magát, egy pillanatra elgondolkodva az előbbi mondaton. - De nem kapsz belőle!
- Anya megfog ölni, hogy kaja helyett sört hoztál... feltéve, ha rájön. - húzta sejtelmes mosolyra ajkait Jongin. Most megfogta.
- Te kis... Haj, rendben, majd kapsz belőle. De akkor egy szót sem! - keményítette meg, már ráncos arcát, hitelesítve szavait.
- Lakat a számon. - vigyorgott rá, még kezet is fogott volna vele, de a kezei sajna foglaltak voltak. Így egy biccentéssel lerendezték titkukat. Ami a legjobb, hogy így is ő fog kijönni a legjobban. Kap a sörből, az anyja később rájön a ballövésre, ő pedig beadja majd a tudatlan kisfiút, és így megmenekül. Ha egy kicsit is okosabb lett volna az apja, akkor hagyta volna, hogy rájöjjön csínytevésére, és a tetten éréskor nem kellene elvinnie egymagában az egészet. De így, csak magát mártja be, ő pedig majd moshatja kezeit.
Mivel a ház egy kisebb dombon volt, az autókat pedig a kialakított parkolóhelyen kellett letenni, így egy kisebb sziklából kivájt lépcsőn haladtak felfelé. A többnyire fábólt épült házban már nagy volt a forgolódás. Alig értek fel, már kiabálást hallottak.
- Halihó, Jeongkang, Jongin! - köszönt jó hangosan a Byun család feje, bőszen integetve feléjük. Apja szája széles mosolyra húzodott, ahogy a ládákat a földre ejtve, vonta ölelésbe legjobb barátját. - Ejha, de szép férfi lett belőled, Jongin! - vette észre a fiatal fiút is, jobbját nyújtva felé, amit elfogadott, mellé pedig meg is hajolt a tiszteletét kifejezve a középkorú férfi felé.
- Örülök, hogy újra látom Mr. Byun. - mosolyogott rá, ugyanolyan kedvesen, mint ahogy azt ő is tette.
- Ah, szerencsétlen fiú, hogy megvan pakolva. Menj, pakolj le a házba, a feleségem már epekedve várta, hogy újra lásson. - ütögette meg a vállánál, majd egy igennel letudva, ment be a házba.
Az előszobában nem vette le a cipőit, mivel amúgy is ma takarítani fognak. Igen, ez mindig így zajlik le. Első nap kitakarítják a házat, mivel a két háziasszony nem akart egy nyamvadt takarítót felvenni, - ezzel is megspórolván nekik egy egész napos takarítást - hogy az sikálja tisztára a házat.
Az előszobától csak egy fal választotta el a nappalit, így egyből odament. Nem volt bent senki, gondolta Byun asszony a konyhában pakolászhat. Lepakolta magáról a cuccokat, karja zsibadt a ránehezedő súlytól. Ezért maszírozni kezdte karját, amikor valaki megszólalt mögötte.
- Jongin... ? - bizonytalan hangjától elmosolyodott, ezzel egyhúzamban kirázta a hideg is. Basszus, mintha csak az álmomban lennék. Tehát tényleg ő szerepelt benne... Gondolta.
Apró mosolyra húzta vissza ajkait. Nem akart úgy vigyorogni rá, mint egy örűlt, nem szerette volna megijeszteni. - Ah, szia. Hát tényleg te vagy. - nézett hatalmas szemekkel rá, ahogy szeme megakadt újonnan befestett, szőke haján.
- Szia, persze, hogy én vagyok. Miért kit hittél? - döntötte kissé oldalra fejét, karját összefonva maga előtt. Egy pillanat erejéig tartotta a kontaktust, de aztán elnézett.
- Csak... egy pillanatra nem ismertelek fel. Tudod a hajad. - gesztikulált erősen, mintha csak így tudná megérteni őt. Zavarban van? Ó, ez esetben.
- Igen, igen. Szőke lettem. Tetszik? - lépett egy kicsit közelebb hozzá. Ha már amúgy is ráakar nyomúlni, akkor kezdjen is hozzá. Felkapta fejét, mondhatni kikerekedtek szemei. Nem számított ilyen válaszra, tőle.
Már válaszolt volna, amikor anyja hangja fojtotta mindkettőbe a szót.
- BORAM! - kiabált, ahogy beért a házba. Az említett személy pedig azon nyomban kijött a konyhából.
- Úristen, YoonSeo! - nevetgélve ment oda az ugyancsak nevetgélő nőhöz, szorosan megölelve őt. Jongin egy kicsit arrébb lépett Baekhyuntól, aki még mindig hol a földet, hol a fiút pásztázta. -Jongin! Istenem, de megférfiasodtál! - vonta szorosan magához, a vékonyka nő, megszorongatva.
- Magát is jó újra látni, Ms. Byun. - engedte el a nőt, aki mosolyogva simított végig karján.
Baekhyun is arra a sorsa jutott, mint ő. Az anyja nem tudta megállni, hogy ne csodálkozzon el a fiú szépségén, és immár barna haján. Ami baromira kiemelte szépen ívelt szemeit. Legszívesebben egyenként tapogatta volna azokat a puha tincseket, de tűrtőztetnie kellett magát.
Ezután megbeszélték a mai napi teendőket, illetve, ki, hol fog aludni az elkövetkező napokban. Az apja és Mr. Byun az ebédlőasztalt javították, mivel kilazúlt két lába, így - megszabadulva a takarítástól -, kiötlötték, hogy kicserélik mind a négy tartólábát, kimenekülve a házból. Az anyja és Ms. Byun a ház alsó szintjét válalták be, hogy kitakarítják, illetve kipakolják a cuccokat. Így ők, Baekhyunnal a fenti szobákat kapták, a fürdővel együtt.
A takarítóeszközökkel kezükben mentek fel az emeletre, ott lepakoltak a földre, hogy megtudják beszélni ki, mit sikál tisztára e részen.
- Oké, akkor én kitakarítom a mi és a szüleim szobáját. - csapta össze tenyereit Baekhyun. Ah, ha belegondol, hogy azok a kezek az álmában mit csapkodtak, megborzong. Egy kisebb krákogás zökkentette ki pajkos gondolatai sokaságából, amitől az eddig falhoz dőlt teste, elrugazkodott.
- Akkor nekem marad a fürdő és a szüleim szobája. - nézett a fél fejjel kisebbre. Az csak bólintott, majd fogva a neki kellő szereket, elindult az egyik szobába. Stírölte még egy darabig szépen mozgó testét, amit aztán a szoba falai elnyeltek előle.
Semmi kedve nem volt takarítani, de félt anyja dorgáló szavától, így inkább neki fogott a munkának. Egyenként törölte le a polcokra rátelepedett port, kinyitotta az ablakokat, így nemcsak a szoba szellőzik, de a padló is hamarabb felszárad. Egy fél óra alatt befejezte szülei szobáját, addig nem is beszélt Baekhyunnal, sőt még csak egy pisszenést sem hallott az egész emeleten, - a saját csörömpölése mellett, persze. Így, amikor a fürdő felé tartott, a szobájuk előtt megállva, kukucskált be a nyitott ajtón.
Baekhyun szorgoskodva cserélte le az ágyneműt, próbálva rászenvedni a paplanra azt. A sokadik ráncigálás után sem tudta felhúzni rá. Jongin pedig már épp kinevette volna a bénáskodó fiút, - ami számára aranyosan hatott - amikor inkább megszólította.
- Besegítsek? - dőlt az ajtófélfának, egyik kezét a falaphoz érintve, miközben a majd' szívinfarktust kapott fiút nézte.
- A-ah, csak nem akar felmenni ez a vacak. Puffogott magában, hozzá egy-két szitokszót is mormogva. Jongin ajkai még nagyobb ívben görbűltek felfelé. Lassan már úgy nézhetett ki, mint a Batman filmekben szereplő Joker, csak ő nem volt kimázolva.
- Rosszul csinálod. - mondta egyszerűen Jongin, ahogy közelebb ment hozzá, kezéből kivéve a paplant, kicsit arrébb tolva a kisebbet. Először csak kérdőn nézett az okoskodó fiúra, aztán, amikor az magyarázni kezdett neki, megértette hibáját. - Könnyebb úgy felhúzni a paplanra, ha először kifordítod. Aztán egyszerű rázogató mozdulatokkal, felhúzod rá. - csinálta pontosan azt, amit Baekhyunnak magyarázott, aki koncentrálva figyelte ügyes mozulatait. Nem sok kellett, a paplan megadva magát, immár új ruhában simúlt a matrachoz. - Így ni, kész. Látod? Nem nagy ördöngőség ez. - nézett a mellette állóra. - Köszönöm, ha te nem jössz, valószínűleg még este is ezzel tököltem volna. Húzta kínos mosolyra száját Baekhyun. Habár nem szerette, amikor megmondják neki mit csináljon, vagy, ha belepiszkáltak a dolgába, de most nagyra értékelte az idősebb segítő kezét. Nem szeretett volna napnyugtáig ezzel bíbelődni, mint ahogy a takarítást sem akarta sokáig húzni.
- Nincs mit. - mosolygott rá Jongin, ahogy kezét a fejére helyezve, megsimogatta azt. - De jössz nekem egyel. Baekhyun a kezei alól kukucskált ki, kíváncsian fürkészve a jóképű fiút. Pulzusa már akkor megemelkedett, amikor közelebb jött hozzá, hát akkor most. Amikor érezte Jongin citrusos illatát. - Azt még nem döntöttem el, hogy mivel, de majd ha eljön az ideje, behajtom rajtad. - tette még hozzá gyorsan, majd sarkon fordulva indult ki a szobából, hogy folytathassa munkáját. Baekhyun ugyanabban a pózban maradt még azután is, amikor már Jongin ügykölődő hangját hallotta a szemben levő fürdőből. Haját kezdte el bizgerálni, ott, ahol az előbb ő is megérintette tincseit. Egyszeriből melegség áradt szét a testében, a szíve tájékából jött, ami megállás nélkül zakatolt.
Vajon elérem egyszer, hogy másképpen tekintsen rám? Futott át ez a gondolat, ahogy sóhajtva folytatta be nem fejezett takarítását.
A fenti emelet végeztével, túlbuzgó szüleik újabb munkát varrtak a nyakukba. Hol Jonginnak kellett pakolásznia, - vagy a lent maradt autóból felcipelnie valamit - hol Baekhyun tette ugyanezt. Csúnyán mondva, tele volt már a tökük mindennel. De még Jejuból is. Már azon morfondíroztak magukban, hogy leköltöznek a legközelebbi tengerparthoz, és további idejüket egy ott felállított sátorban fogják tölteni. Csakhogy ne kelljen több tisztítószert dobozt és rongyot látniuk. De amilyen foghegyen álltak hozzá mindenhez, olyan hamar fejeződött be az egésznapos sürgés-forgás. Jongin épp a kanapén fetrengve regenerálta görcsös testét, a két anya a konyhában főzte a vacsorát, Baekhyunt pedig kiküldték szólni a két barkácsmesternek, hogy mostmár igazán beállíthatnák a családi asztalt, hogy legyen min enniük.
Baekhyun fejét csóválva jött be a házba, leülve Jongin mellé a kanapéra.
- Megjavították már azt az asztalt? - morogta a fetrengő az egyik díszpárnát ölelgetve.
- Nem találnak egy csavart, így segítenem kellett megkeresni. De azt mondták mire a vacsora megfő, addigra ők is készen lesznek. Dőlt hátra a kanapén Baekhyun, kezét tarkójánál összekulcsolva.
- Remek. - morogta továbbra is Jongin.
- Nem vagy valami jó kedvedben. Nézett a morgóra Baekhyun. Két évig nem is látta az idősebbet, s habár akkor sem voltak puszi-pajtások, de tudott egy s mást róla. Így most szerette volna jobban megismerni, főleg, hogy azóta beleszeretett Jonginba. Hiába okolta a hülye hormonokat emiatt, de nem tudta tovább rejtegetni maga elől érzéseit. Pedig tudta, hogy az egyetemista csak az egyéjszakás kalandok híve, - ezt már megmondta az anyukája is neki, amikor bevallotta, hogy szerelmes a kolléganője fiába.
- Beállt a derekam, a kislábujjam majd' leszakad, mert sikerült belerugnom a küszöbbe, és annyit takarítottam kb. 2 óra leforgása alatt, mint egész egyetemista éveim alatt nem takarítottam a kollégiumi szobámb. Inkább azon csodálkozom, hogy te nem vagy kibukva. - beszélt meglepően könnyen Jongin a fiatalhoz. Nem tudta, hogy mi váltotta ki belőle ezt a természetességet, talán ez is a fáradtság számlájára írható. - Én is fáradt vagyok, csak én nem nyafogok... - bukott ki belőle az utolsó szó, amit magában azonnal visszaszívott. - Mármint, n-nem úgy értettem ahogy, cs-csak egy kicsit túl finnyás vagy... - próbálta menteni a menthetőt, de ezt a fát nem hogy megmentené a kivágástól, de még a favágó kezébe adja a baltát, had vágja bele a fatörzsbe. Jongin hátára fekve nézte az őt kioktató Baekhyunt, aki zavarában már azt sem tudta mit mondjon. Végül, inkább elhallgatott, és félve nézett a mellette fekvőre. Tuti megfog fojtani. - gondolt magában.
Meglepő volt számára, hogy nem következett be a fojtogatás, sőt a másik inkább elnevette magát. Hatalmas kő esett le szívéről, ahogy kifújta a benn rekedt levegőjét tüdejéből. De a másik pillanatban, az eddig nevetgélő Jongin, hirtelen ült fel, olyan közel kerülve a másikhoz, amilyenre csak lehet. Elkapta Baekhyun kezeit, és közelebb húzta magához, amitől nem kicsit ijedt meg Hatalmas szemeivel nézte Jongin arcát, aki szemét, orrát és ajkait fürkészte.
- Nos, drága Baekkie, egy ilyen beszólásért másnak már betörtem volna az orrát. - nézett halál komolyan szemeibe, majd újra ajkaira. A kisebbik még levegőt sem mert venni, a másik hirtelen közelségétől, meg persze komoly pillantásától. - De bármilyen meglepő a te arcodban nem akarok kárt tenni. Az nem érné meg nekem, meg amúgy is túl aranyosan habogsz ahhoz, hogy komolyan tudjalak venni. - mosolyodott el gonoszul, ahogy egy puszit nyomott ajkaira, majd felpattanva helyéről ment ki a hátsóudvarra. Épp csak egy szempillantás erejéig értek össze ajkaik. Mégis Baekhyun úgy érezte menten hátraveti magát szaltóba.
- Azta... - motyogta maga elé, ahogy lehajtotta fejét, nagyot nyelve nézett ki az udvarra nyíló ajtóra, mintha csak ott állott volna a szívét megnyugtató oldószer.
És akkor még el is felejtette, hogy egyszobában fognak aludni. Az asztal végül elkészült, így a vacsorát nyugodt szívvel fogyaszthatták együtt, a két család. Jongin egész végig Baekhyunon tartotta szemeit. Tervét elkezdte, mostmár csak folytatnia kell. Igazából nem akarta megijeszteni őt, de a helyzet kívánta, hogy ezt tegye.
A vacsora alatt szóba kerültek a régi idők kínos jelenetei, JeonKang egy-egy vicce is elsült, ami előcsalogatta Baekhyun téglalap mosolyát. A két fiút sem hagyták nyugton, de leginkább Jongint kínozták a klisés egyetemmel kapcsolatos kérdésekkel, amire életében már oly sokszor válaszolt. A kisebbik mosolyogva hallgatta válaszait, amitől úgy érezte jobban megismeri őt, és már annak is örült, hogy ott lehet.
Az evőpálcikákat és a tányérokat pakolták a mosogatóba, amíg szüleik tábortűzet raktak az udvaron, iszogatni készültek.
- Mostmár felmehettek a szobátokba, köszönöm a segítségeteket. - jött be Ms. Byun a konyhába. - Jó éjszakát nektek, fiúk. - nyomott egy-egy puszit mindkettő arcára. Viszonozták a gesztust, még kimentek jó éjszakát kívánni a ház többi tagjának is, majd felmentek ideiglenes közös szobájukba.
Jongin becsukta maga mögött az ajtót, miközben Baekhyun készült a földön megvetni ágyát.
- Hagyd, majd én alszom a földön. - ment oda hozzá, megállítva ezzel a szorgoskodót. De amint az értetlen fejét látta rászegeződni, folytatta. - Ha már amúgy is finnyásnak tartasz, ennyit kibírok, nemde? - felhúzva egyik szemöldökét, cukkolta a kisebbiket. Akit látszólag dühített az idősebb efajta szórakozása.
- Aish, rendben. Ahogy akarod, felőlem aludhatsz a földön is. - dobta le a kezében tartott hálózsákot. - De akkor meg is kell vetned magadnak. Indult volna a szekrényéhez Baekhyun, kivenni onnan a pizsamáját, ám a csuklójára szorító kezek megállították cselekedetében.
- Na, akkor vegyük át mégyeszer. Ha most megágyazol nekem, addig én lezuhanyzom. Ezzel együtt pedig kvittek leszünk, mit szólsz? - lépett egyre közelebb Jongin a megszeppent fiúhoz. Csak bólogatni volt képes, s minél hamarabb azt akarta, hogy elmenjen, különben ott esik össze. - Köszi. Kacsintott rá, és szorosan megölelgette vékonyabb testét.
Sóhaját akkor eresztette szabadjára, amikor a másik már rég nem tartózkodott a szobában. A hálózsákot rendezgetve gondolkodott el. Vajon mikor lett ilyen érzékeny a másik közellétére? Két évvel ezelőtt még csak rá sem nézett a másikra, most meg alig bírja magát visszafogni. Attól a naptól, amikor beleszeretett, onnantól vallotta be magának is, hogy saját neméhez vonzódik, legalábbis egyhez biztosan.
Cuccait összeszedve, - miután Jongin visszajött - ment el ő is megtisztálkodni. Nem húzta sokáig, habár elnyűtt testének igazán jól esett a langyos víz.
Haját csak áttörölte párszor, mivel amúgy is fulladt a levegő, hamar megszáradtak vékony hajtincsei. Fogat mosott még, majd felvéve magára rövidnadrágját, visszament a szobába.
Halkan nyitott be, nem akarta zavarni a másikat, - már, ha épp aludni készült volna. Mivel a hálózsák az ágy takarásában volt, így nem láthatta, hogy szobatársa valójában nagyon is éber. Használt ruháit a kis komódra pakolva, mászott kényelmes ágyára. Befészkelte magát, de még nem aludt.
- Szép álmokat, Jongin. - zavarta meg a szoba csendjét, a lágy hang, amitől a földön fekvőnek bizseregni kezdtek végtagjai. Minden porcikája a fiút akarta, de ameddig az nem ad neki legalább egy nyúlfaroknyi bebocsájtást, nem tehet semmit, hiszen nem erőszakolhatja meg, - habár már ez is átsiklott gondolatai között.
- Neked is, Baekhyun. - jött a válasz lentről, amitől a kisebbik édes mosolyra húzta száját. Már ennyitől is jobban fogok aludni.- gondolta magában.
Másodpercek, percek, talán órák is eltelhettek azóta, mióta elköszöntek egymástól, de Baekhyun nem tudott elaludni. Nem tudott úgy kényelemben aludni, hogy közben tudta, a másik a földön forgolódik. Mert ezt tette. Forgolódva próbált elaludni, de még így sem sikerült neki.
- Jongin, alszol? - emelte fel fejét, szinte már ült az ágyon. Várt egy kicsit, de válasz nem érkezett kérdésére. - Cs-csak tudod, ha tényleg nagyon kényelmetlen ott lent, akkor nyugodtan feljöhetsz, nem zavarsz, sőt. Kényelmesen elférnénk ketten is. Magyarázott a sötétben, közben kezeivel gesztikulált, - amit még ő sem biztosan értett, miért.
- Miért gesztikulálsz a sötétben? - jött az ajtó felől Jongin hangja, aki épp a kis pösze felkelésére ért vissza a fürdőből.
- Jesszus, a szívbajt hoztad rám. - kapott szívéhez. - Azt hittem bent vagy. - nézett az egyre közeledő alakhoz, aki mit sem törődve a másik beszédjével, bebújt mellé.
- Csak a mosdóig voltam. - könyökölt a párnára, onnan nézett le, az időközben visszafeküdt Baekhyunra.
- Ah, értem. - helyeselt a kisebbik, ahogy próbálta kerülni a másik tekintetét. Már így is zavarban volt, hiszen érezte Jongin motoszkáló kezeit oldalánál, hát akkor, ha még a szemeibe is nézne. - Hát, akkor jó éjt. - fordult volna a másik oldalára, ha nem állította volna meg, lefogva őt vállánál.
- Miért félsz tőlem? - hajolt föléje Jongin, ahogy közelebb húzodott. Már képtelen volt a szemeibe nézni, annyira kívánta a másik ajkait, hogy csak azok mozgását volt képes követni.
- H-hogy mi? De én-
És beléfojtotta a szót. Nyitott ajkai kapóra jöttek Jonginnak, hiszen így könnyebben tudta megcsókolni. Vállát szorító keze átvándorolt puha arcára, azt fogva közre, csókolgatva, ízlelve a rég áhított ajkakat. Baekhyun az őt ért váratlan támadástól megijedni sem tudott, és ami azt illeti többé már nem is akart.
Akkor értette meg igazán mit jelent az, amikor olyannal vagy, akit szeretsz. Ahogy Jongin kezei alatt nyögött fel, az őt ért ingertől. Ahogy újra és újra, szabadon csókolhatta a puha ajkait. Ahogy szerelme könnyen csússzant belé, fájdalmat okozva ezzel neki, hiszen sohasem volt még férfival, így minden idegen volt számára. De imádta, minden percét imádta, ahogy a kezdetleges fájdalom helyét betölti a rég elfojtott vágy, a minden porcikáját megborzongató mélyről jövő utolsó, Jongin nevével kevert nyögés, ahogy átadja magát az este gyümölcsének. Az elméjébe vésve minden mozzanatát. Az azután való szerelmi vallása, amire ugyancsak életében legelőször tett szert, minden érzését bevallva neki. Hogy attól a naptól fogva, amikor beleszeretett, megváltozott. És nem csak az élete, de a másokkal való hozzáállása is száznyolcvanfokot fordult. Nyitottabb lett, egyre több mindenben vett részt. Úgy iskolai szinten, mint a magánéletében. Így ismerte meg legelső barátját, akivel ugyan nem kerültek szexuális kapcsolatba, és nem is szerette őt. Csupán kíváncsiságból próbálkozott az akkori barátjával, Sehunnal. S bár nem tartott sokáig, azután barátok maradtak, sőt a mai napig is azok, de semmi több. Hiszen akkor is, mint ahogy most is tudta, hogy neki Jongin kell.
Jongin pedig végighallgatta az eddig szótlannak, antiszocinak titulált fiút, aki csak beszélt, beszélt és beszélt. Sosem hallott még embert ennyit beszélni, de minden szavát kíváncsian szívta magába. Ugyan még egy nappal ezelőtt, csupán csak megfektetni akarta a fiút. De ez akkor foszlott szét benne, amikor Baekhyun őszintén beszélt neki a benne zajló érzéseiről. S bár egy nap alatt nem fog beleszeretni, de ez a nap elég volt ahhoz, hogy elindítson benne egy olyan érzést, amit másnak még nem sikerült elindítania benne.

[KaiBaek]: Te Változtattál Meg!Onde histórias criam vida. Descubra agora