In medias res - Rögtön a közepébe /w DamienKnight04

10.

Damien's POV

- Tetszik? – Kérdeztem sokatmondóan.

Ujjai idegesen morzsolgatták a boxerem tartalmát. Elpirult, szép arcán tanácstalanság és vágy keveredett. Szívem elkezdett őrültem dobogni. Mellkasom fel s alá járt, a felspannoltság állapotban, csakúgy, mint az övé.

Egy határozott lépéssel elél léptem és szabad kezemmel átkaroltam a derekát. Mélyen a szemébe néztem és vártam, hátha kezdeményez. Mély, szaggatott lélegzéssel kezdte lehunyni a szemét. Kezemet lecsúsztatva kerek kis fenekére, erősen belemarkoltam.

Idegesen hátralépett, de rögtön követtem, együtt mozgatva testünket. Beértünk a napfény által megfestett részre. Aranyló csillám szemcsék úsztak a levegőben az arca mellett. Elengedtem a kezét és tarkójára helyezve az enyémet, megcsókoltam. Először lágy csókot nyomtam ajkaira majd várva a reakcióra megálltam. Kinyitotta a száját és aprót előre tolta a fejét.

Vártam egy másodpercet, kiélvezve a pillanatot, majd szenvedélyesen ajkára tapasztottam az enyémet.

Hmmm....cseresznyés ízű a csókja. Nah vajon miért? Egész jól csókol azt meg kell hagyni.

Gondoltam magamban, míg nyelvünk vadul vívott harcot a szánkban. Hol az övé, hol az enyém hatolt be a másik területére. Oldalra billentette fejét, én meg ösztönösen idomulva hozzá, ellentétes irányba a sajátomat.

Mind két karját nyakam köré helyezte és kinyújtva összekulcsolta a kezeit a fejem mögött. Kezemet lefuttatva vékony testén, feszes feneke másik szabad felére helyeztem. Kicsit berogyasztva lejjebb toltam a tenyereimet és mindkét combját felfele húzva magamra rántottam.

Reflexből átkulcsolta derekam körül a lábait. Tovább folytatva a nyelvcsatánkat megindultam a zongora felé. Mivel az előlap nem volt lecsukva, mikor nekinyomtam Jamest hangos mély hangok rendszertelen összessége hallatszott.

Ez kizökkentett a transzból amit édes ajkai okoztak. Felnézve vigyorogtam egyet, de ő visszahúzva kezeit a mellemre tapasztotta.

- Még ne. – Mondta. – Még nem lehet. – Sütötte le a szemeit és fordította el a fejét.

- Miért? Mi a baj? – Kérdeztem felhevülten, hogy majd szétrobbant a nadrágom.

Leszállt a zongoráról és az ágyához ment. Lehajtott fejjel leült a szélére. Tanácstalanul faképnél hagyva, nem tudtam másra gondolni, mint hogy biztos én vagyok neki az első. Elvégre eléggé fiatal volt. Nem kizárt, hogy még csak nem is szexelt eddig.

Felnézett rám és szomorú arccal belekezdett.

- Mondtam, hogy elvesztettem valaki hozzám nagyon közel állót. – Kezdte a mondandóját és egy könnycsepp jelent meg a gyönyörű barna szemében.

- Igen. És? – Kérdeztem.

- A jelek a falon az ő vére. Ő volt az előző lakója ennek a szobának. Egyszer csak bekattant és elkezdte kipingálni a vérével a falakat. Reggelre már halott volt. – Mondta végig remegő hangon.

- Sajnálom. Ő volt az ex-ed? – Tettem fel az egyértelmű kérdést.

- Igen. Az egyetlen. Azóta egyedül élek itt. Nem telik el nap hogy ne gondolnék rá és ne akarnám megfejteni a történteket. – Nézett félre a beszéd közben.

Nem szóltam semmit sem csak hallgattam. Felé indultam és leültem mellé az ágyra. Egyik karommal magam felé húztam és átöleltem. A kitekert pozíció fájdalom impulzusokat lövellt a testemnek, de nem törődtem vele.

Nem jó ez így, teljesen befordult. El kéne terelnem a gondolatait valamivel. Ahh, olyan kis aranyos, törékeny most. De mi legyen, mondjak egy viccet vagy mi? Hmm....a zongora. Ez az!

- Szerintem most játszanod kéne valamit. – Törtem meg a kínos, drámai csendet.

- Hülye vagy. – Felelte

- Komolyan add ki magadból ezt az érzelmi fájdalmat. Hagyd, hogy átjárjon és formáld meg a zene által! - Tanácsoltam a fiúnak.

Csak hümmögött egyet. Majd felnézve a szemembe bólintott. A Yamahához ment és leült elé. Kis gondolkodás után leütötte az első, második majd harmadik hangot. A hangjegyek szépen lassan folyamatos összességé álltak össze. Egymást követték és rendszert alkottak.

Minden egyes erősebb ütemnél teste is mozgott, igazodva a dallamhoz. Én csak néztem, megfagyasztott a zene. Annyira elvarázsolt a szomorú hangzás, hogy lassan egy könnycsepp haladt lefelé az arcomon. Úgy éreztem a lelkemig hatol a szívszorító hangjáték.

Idegesen letöröltem a sós cseppet majd félrenézve láttam, hogy a jelek felfénylettek a fekete festék alatt a falakon. Lágyan a zene ütemére pulzálva, alig észrevehetően a festék alatt.

- Úr isten...