Alone~5sos

I.

Egyszerű?
Nem,az én életemre ezt közel sem mondhatjuk.
A szüleim nem rég váltak el.

Én az anyukámmal maradtam.
A válás eléggé megviselt,mert érzelmileg nagyon kötődtem az apukámhoz.

Mielőtt szétmentek rengeteg ügyvédet jártunk végig,és ez az egész napos veszekedés közel sem tett jót a mentális egészségemnek.

Pár hónapja anyu pszichológushoz hord,amit egyáltalán nem élvezek. És akkor ez még gyenge kifejezés.

A doki nálam csak pár évvel idősebb (én 16 vagyok,ő 20 körül) és még csak gyakornok az orvosin.

Semmi baj,már megszoktam,hogy tárgyként kezelnek az emberek,most is kísérleti alany vagyok.

Kikapcsolódásként gitározom és éneklek.
Bár a hangom szörnyű,de azért próbálkozni lehet,nem?

Hát ez lennék én:

Emma Wilson.

A költözés miatt sulit is kell váltanom, amit igazából nem bánok.
A másik sulimban nem fogadtak el, valószínűleg csak azért,mert más voltam,mint a többiek.

Bár azt hiszem,ez itt is hasonlóan lesz.

Soha nem tudtam beilleszkedni, nehezen barátkoztam.

Holnap van az első napom,szóval kicsit fel kéne készülnöm.

Elindítottam a kedvenc Bring Me The Horizon számom,és kinyitottam a ruhásszekrényem.

Itt megindult az a dilemma,ami életem nagy részét kiteszi:
Mit vegyek fel?

Bár mostmár több mint egy éve nincs nagy színválaszték a szekrényemben (feketét hordok feketével.problem?), mégis mindig megszenvedek a ruhám kiválasztásával.

Végül egy Nirvanás póló és térdénél kiszaggatott fekete farmer mellett döntöttem.

Belenéztem a tükörbe.

Eszembe jutott minden amit mondtak...

Eszembe jutott minden utánam kiáltott szó,minden véletlenül félreküldött üzenet,minden screenshot.

Bámultam a tükörképem  és ezek a szavak visszhangzottak a fejemben...

Ronda.

Dagadt.

Csúnya vagy!

Soha nem leszel elég jó!

Nem fogsz hiányozni.

Te mikor lettél ilyen kövér?

Nem kellesz senkinek.

És igazuk van...

Miért lehet minden ismerősöm gyönyörű,mikor én úgy nézek ki,mint egy kibebaszott krumpli?!

Inkább elfordultam a tükörtől,és leültem az ágyamra.

Mivel nem tudtam kivel chatelni,barátok hiányában,ezért felkerestem pár weboldalt.

"Depresszió kezelése könnyedén"

Gépeltem be,és a felugrott sok ezer találat közül rámentem az elsőre.

Aztán még jó néhányra.

Ekkor találkoztam először az érvágás témájával.

"A legtöbb depressziós tinédzser érvágást alkalmaz belső fájdalmaik gyors megszüntetésére.
Úgy érzik,ha a pszichés fájdalmat fizikaira fordítják,minden könnyebb lesz."

Ezen elgondolkoztam.
Ha másoknak segít,nekem is segíthet nemde?

Körbenéztem a szobámban.

Egy ollót találtam,de az nem volt elég éles.

Kilopództam a fürdőszobába,és magamhoz vettem egy borotvát.

A szobámban nagy nehézségek árán lefejtettem a műanyag részét az eszköznek,és kivettem a két eldobható pengét.

Tökéletes.-gondoltam

Szemügyre vettem a bal alkarom.
A csuklóm környékén megtaláltam a megfelelő helyet.

A penge hosszú oldalával próbáltam először.

Egy nagyon rövid,nem mély bemetszést végeztem.

Nem is vérzett,fájdalmat pedig nem éreztem.

De ekkor rájöttem a nyitjára.

A penge sarkát szegeztem a bőrömnek,és végighúztam.

Kiserkent a vérem,a testemet pedig valami egész új érzés járta át.

Fájt,mégis baromi jó volt.

Sziasztok!
Remélem eddig tetszik a sztori és nyugi ettől sokkal izgibb lesz,csak még ugyebár ez csak az 1.fejezet.
Ha tetszett,vote-oljatok,3 vote után hozom a 2.részt :)
Mrs.Biersack-Hemmings