A rejtett titok

1. Fejezet - Az új élet kezdete..

                    Május közepe van. Laurával már közel öt órája autózunk, de még így is hátra van egy kis idő, amíg Barcelonából Seboonba érünk. Ez többnyire egy kedves és csendes kisváros, Spanyolország fővárosától pár kilométerre fekszik. Itt jóformán mindig kellemes az idő, a telet leszámítva. Bár az sem annyira megerőltető, hiszen az átlag hőmérséklet a leghűvösebb napokban is csak 6° között ingadozik. Jelenleg kellemesen süt a nap, rám is fér már egy kis napfény és meleg, mert indulás előtt Anyám és párja teljesen lefárasztottak. Mindenről alaposan, több alkalommal tájékoztattak, és annyi kaját tömtek belém, hogy egész életemben is elég lesz. A sok Pizzától és sütitől azóta is fáj a gyomrom. Még ezt a borzalmas egybe ruhát is rám erőszakolták, pedig sokkal jobban éreztem volna magam egy farmernadrágban, és valamilyen kényelmes felsőben. Úgy voltam vele, hogy most az egyszer, legalább ezzel kedveskedek anyámnak, ha már így is könnyes szemekkel vált el tőlem. Az utolsó szavai, még mindig csengenek a fülemben: „Vigyázz magadra, és egyél sokat! Ha bármi van, jövünk!" – Mintha egy kis iskolás lennék, aki első alkalommal megy el az osztálykirándulásra. 22 év telt el a születésem óta, bár valahogy mégsem tudja elfogadni, hogy felnőttem.. Ettől függetlenül már most nagyon hiányoznak!
- Tekerd már le az ablakot, megfulladok! – szólt rám Laura. A fodrász vizsgámon találkoztunk először, nagyon jó barátnők lettünk, de ennek már közel két éve. Ő műkörmösként tevékenykedik. A szülei azt szerették volna, hogy ügyvéd legyen, de Laurát valami oknál fogva ez szakma sokkal jobban vonzotta. Végül is nem a pénz dominált a választásánál, mert egy jómódú családból való. Egyébként amellett, hogy gazdag, nem annyira mufurc és öntelt, mint a hasonló anyagi háttérrel rendelkező személyek. A külsőjén viszont látszik, hogy az átlagosnál magasabb életszínvonallal rendelkezik. Arca ugyan fehér, de tökéletes. Ő mindig mindenkinél sokkal divatosabb és elegánsabb ruhákban pompázik. Fekete félhosszú frizurája pedig egyenes maradt a hosszú utat eltekintve is, ellenben az én hosszú szőke hajammal, ami már indulás után rögtön begöndörödött.
- Ki fog fogyni a benzin, ha nem találunk egy kutat! – szólt, nevetve. Jól kezdenénk a pályafutásunkat az új városban, ha már egyből stoppal kellene továbbmennünk, vagy segítséget kérni. Bár nem hinném, hogy ő elszakadna a Porschejától, ami olyan csendes és extra vagány kocsi, hogy szavakban nem lehetne leírni.. Annyira félti, hogy az út alatt még egy percre sem engedte, hogy vezessem. De nem is bánom, így legalább volt lehetőségem egy kicsit merengeni és csodálni a tájat.
- Te vagy a sofőr, old meg, én addig alszok! – válaszoltam neki, majd azzal a lendülettel lejjebb is csúsztam az ülésen és lehunytam a szemem. Hamar el is aludhattam, mert a következő, amire emlékszem, hogy a hangját egyre hangosabban hallom a fülemben, szinte ordítva próbál keltegetni.
- Megérkeztünk! Cande! Candeeee! - szólítgatott.
- Jól van, felkeltem már, nyugodj le. – válaszoltam neki ekkor még egy kicsit kómásan. A kocsiablakból tisztán rá lehetett látni arra a fehér házra, ami innentől kezdve az otthonom lesz. Anyám párja, Phil édesapja lakott benne, de már fél éve, hogy nincs köztünk. Nem ismertem az öreget, annyira elvont volt, nem szerette a vendégeket és utcára sem lépett ki. Anyámék egyszer ellátogattak hozzá, de elzavarta mindkettőt. Még a fiára sem volt kíváncsi.. Bunkó egy fazon lehetett! Elméletileg Phil teljesen átalakította nekem, az én ízlésem szerint rendezték be a házat. Hamar kipattantam a kocsiból, Laura segített kinyitni a csomagtartót és kivenni azt a két hatalmas bőröndöt, amiben a ruháim és a piperecuccaim voltak, majd a hófehér kapu felé vettem az irányt. A ház teljesen olyan volt, mint Phil régi fényképein, és ahogy indulás előtt elmondta. Csak a falon látszik, hogy nem mai évjárat, mert kissé kopott, de legalább régi ablakok helyett vadonatújak lettek felszerelve.
- Délután találkozunk! – szólt Laura, majd azzal a lendülettel el is illant a csodaszép piros Porscheval.
Csend volt. Halk madárcsicsergést és a bőrönd kerekeit lehetett hallani, ahogy az aszfalthoz csapódnak. A kapu rejtélyes módon nyitva volt, gondolom még a festő munkások hagyhatták így. A házhoz tartozott egy füvesített kis udvar. Még fa sem állt ott, csupán egy asztal két székkel és napernyővel. Szép lassan elsétáltam mellette, a bejárati ajtó előtt megállva elkezdtem keresni a kulcsokat. Átkutattam a nadrágzsebeimet, a bőröndöket, de sehol sem találtam. Már éppen fel akartam hívni Anyámékat, amikor eszembe jutott, hogy Phil mondott valamit a pótkulccsal kapcsolatban. Felemeltem a lábtörlőt, és valóban ott bújt meg alatta. Lassan kinyitottam az ajtót, pár alkalommal óriási lélegzetvételek következtében hatalmasakat dobbant a szívem. Végre beléphetek, az első saját otthonomba. Nem kell más rigolyáit elviselni, úgy élhetek, ahogy én szeretnék. Ha olyan kedvem van, napokig nem kell takarítanom, vagy akár éjfélkor is bömböltethetem a lemezjátszót. Az ajtót kinyitva pár alkalommal recseget-ropogott, de ettől függetlenül strapabíró volt. Beléptem.
A fal halványsárga volt, az ajtóval szemben egy kis előszobaszekrény állt, teljesen üresen, fölötte pedig egy hatalmas tükör. Behúztam a bőröndöket, becsuktam az ajtót és elindultam felfedezni az új otthonomat. Az előszobából lehetett eljutni az összes helyiségbe. A nappali hófehér volt, szintén fehér kissé megviselt bőr ülőgarnitúrával és egy apró LCD televízióval, amit egy fa szekrénysorba építettek be. Ez a szoba már teljesen felszerelt volt. Végignéztem mit hol találok a szekrénybe, és örömmel tapasztaltam, hogy Anyu mindenre gondolt. Bepakolta nekem az ágyneműhuzatokat, a fürdőlepedőket, és minden egyebet, ami szükséges lehet.
A konyhába érve kicsit ledöbbentem, ha nem mondta volna Phil, hogy itt semmit sem újított fel, akkor teljes mértékben biztos lettem volna abban, hogy egyik bútor sem régi. A fal sötétlila volt, a konyhabútor pedig hófehér. A mennyezetre spotlámpák voltak beépítve, és két személyes kis bárpultszerű asztal állt a konyha másik felén.
A szobám kinézetében egy kicsit csalódtam, hiszen teljesen egy kis „babaszoba" képét mutatta. Attól eltekintve, hogy a kocsiban is aludtam, még most is nagyon álmosnak éreztem magam. Minden gondolkodás nélkül ledőltem a franciaágyra, és onnan mértem körbe a halványrózsaszín falamat, és a szintén pink színben pompázó bútoraimat. Az ágyam mellett a két éjjeliszekrényem újszerű még, egy-két kopástól eltekintve, az ággyal szemközti szekrénysor pedig teljesen új lehetett. A szobában állt még egy íróasztal, ahol a laptopom volt. "Jó lesz.." - gondoltam magamban, miközben egyre jobban éreztem, hogy a fáradság elhatalmasul rajtam.
A telefon éles és hangos csörgése keltett fel.. Kimásztam az ágyból, egészen az előszobáig, ahol hagytam érkezés után a készüléket.
- Igen, tessék?! – szóltam bele kissé bágyadt hangon.
- Szia, Laura vagyok. Hol vagy? Már itt várlak! – válaszolta. Éreztem, hogy valamit nagyon elfelejthettem, mert akkor szokott ilyen hangnemben beszélni, amikor a dühtől nem gondolkodik tisztán.
- Mi? Hol? Itthon vagyok, épp aludtam! – mondtam.
- A kocsiba megbeszéltük, hogy ötkor találkozunk a szalonban. Cande fél hét van, FÉL HÉT ÉRTED? Azonnal indulj! – vágta le a telefont!
Milyen jó, hogy Anyám helyett van egy ilyen szuper barátnőm, aki megszabja mikor hol legyek. Mindenesetre én nem emlékszem, hogy megbeszéltük volna az időpontot. De az is lehet, hogy akkor közölte velem, amikor aludtam.. mindegy! Magamra kaptam a szürke kardigánom, a hajam már úgy is katasztrófa volt, totál elfeküdtem, de nem volt időm vele foglalkozni. Belebújtam az első papucsba amit találtam, és elindultam.
Szerencsémre a Stylemix szalon gyalog mindössze 20 percre volt a házamtól, ha sietősre veszem a lépteimet, akkor maximum negyed óra alatt odaérek. Most igazán jól jött, hogy otthon hetekig a térképet nézegettem, hogy hova miként jutok el, mert nagyon könnyen sikerült eligazodnom a városban. Szép környék, már most nagyon megszerettem. Az utcán egy árva szemét sincs, minden ember mosolyog. Vagy talán azért ül görbe vonal az arcukra, mert mókás a hajam? Bízom benne, hogy nem.. A szalonunkat már távolról észre lehetett venni, szép piros ablakkeretes, fölötte pedig Laura által tervezett hatalmas villogó betűk jelezték, hogy bizony ez a Stylemix.
Ahogy beléptem, nem tudtam nem a könnyeimmel küszködni. Fantasztikus volt, egyszerűen tökéletes! A fal halványkék volt, a tükör pedig ragyogó tiszta és hatalmas. Az ajtóval szemben már ott állt az asztalom, egy kis szekrény, a székek, előtte pedig rengeteg doboz, amiben a fodrászcuccaim voltak. Oldalt pedig a műkörmös asztal volt székekkel. Úgy látszik Laura egy szemhunyásnyit sem aludhatott, hiszen már minden be volt rendezve nála.
- Na, hogy tetszik? – kérdezte kíváncsian.
- Ez fantasztikus! Imádom! – mondtam, kissé meghatódva.
- Igen, tudom! De van még egy dolog, amit meg kell beszélnünk.. – szólt, nagyon komoly tekintettel. Nem tudom, hogy mi lenne, amit még nem tárgyaltunk meg. A bérleti díjat megbeszélés alapján felezzük, ami havi szinten 20.000,- forint kiadást jelent, emellett a rezsiköltség is feleződik. Örültem, hogy ilyen olcsón és ennyire forgalmas helyen sikerült helyiséget szerezni.
- Mondjad! – válaszoltam.
Komoly arckifejezése megváltozott, majd lelkesen belekezdett.
- Ma bulizni megyünk, készülj! Van egy szuper szórakozóhely a város szélén, megünnepeljük a szalon megnyitását! Leszel az első vendégem? Ingyen van! – mondta nevetve.
- Most ez célzás volt? Tegnap csináltad meg a körmeimet, nem fogok most órákig itt ülni, hogy újra..
- Sminkre gondoltam! – szakított félbe nevetve. Meg sem várta a válaszom, már nyúlt is a kis bőröndjéért, amiben a piperecuccai voltak. Tudtam, hogy az erős jellemének köszönhetően nem tudnék ellent mondani, ezért meg sem próbáltam. Leültem a székre, és vártam, hogy a fáradt és élettelen arcomba egy kis frissességet vigyen. Szépen megtisztította a bőröm, majd alapozóval és korrektorral próbálta üdévé és látszólag széppé varázsolni.
- Nem nézheted meg, amíg nincs kész. Ez parancs! – figyelmeztetett.
- Milyen jó, hogy már dirigálsz is nekem! A hajam majd otthon kivasalom, mert borzalmas, hogy így begöndörödött. Egyébként szerinted kiröhögnek, ha ebbe a ruhába megyek? Még nem pakoltam ki a cuccaimat. – mondtam.
- Biztos, hogy nem! Direkt hoztam neked egy ruhát, überfasza.. Ha felveszed, akkor neked adom azt a magassarkúm ami múltkor annyira tetszett. Én amúgy sem hordom! – lelkendezett.
- Ja, hogy ezt már kitervezted? – kérdeztem. Már az agyamon átfutott az egész éjszaka, hogy benézek, maximum két órát elüldögélek a szórakozóhelyen, cserébe pedig lesz egy szuper magassarkúm. Többre úgy sem lennék képes ilyen álmosan.
- Persze, ott van! – mondta, majd azzal a lendülettel rámutatott a kanapén található szatyorra.
Még kb. 20 percet ültünk némán. Egy örökkévalóságnak tűnt mire elhangzott az a szó, amire vártam: „KÉSZ" – kiabálta legalább háromszor. Kinyitottam a szemem, de már éreztem, hogy a csillámoktól aligha tiszta a látásom. Kissé félve, de a tükörhöz léptem és hatalmas nevetés tört ki belőlem.
- Ez meg mi? Te, mit csináltál belőlem? – kérdezgettem. Az alapozó és a korrektor ugyan eltakarta a fáradságvonalakat az arcomról, de a csillogó szemhéjfesték és a szemem oldalára ragasztott kövek már tényleg túlzás volt. Ezenkívül az ajkaim pedig erős vörös színben pompáztak.
- Jó, mi? Vedd fel a ruhát, kíváncsi vagyok az összhangra! – ezzel a kezembe nyomta a szatyrot, amelyben a magassarkú és a ruha volt szépen összehajtva. A szalonhoz tartozott egy mosdó is ahol átöltözhettem. A ruha egyáltalán nem tükrözte a személyiségem, sőt a legrosszabb rémálmomban sem tudnám elképzelni magam ilyenben. Piros, nyakban átköltő hatású volt, amelyet főként a latin táncosokon lehet látni. Mégis a legjobb az egészében, hogy ugyan van egy rész, ami fel van vágva, de ha egyhelyben állok, akkor a combomat bőven takarja.. Na, de legalább nem egy miniruhát akar rám erőltetni..
Annyira látszott Laurán a lelkesedés, hogy nem szerettem volna megbántani ezért felvettem, és a hozzá tartozó (már az én szuper vagány) magassarkúmat is. Tulajdonképpen azért tetszett meg, mert ilyet még sehol sem láttam. A sarkával ugyan meg kell barátkoznom, tutira párszor botladozok is benne, de a fehér cipő oldalán lévő kövek valami fantasztikus hatást keltenek. Nagyon tetszik. Egy pár percig még csodáltam és barátkoztam velük, de már hangos sürgető szavakat hallottam kintről.
Kilépve Laura meg sem szólalt, mintha hirtelen szellemmel találkozott volna.
- Nem jó? – kérdeztem, és egyből a tükör felé fordultam.
- Hát ez beszarás, rád sem lehet ismerni! – felelte csodálkozó tekintettel.
Valóban nem ismertem magamra! Mintha egy magazinból pattantam volna ki. A ruha tökéletesen állt, mintha rám tervezték volna. A piros szín szépen kiemelte a bőrszínemet, bár a dekoltázsomból többet mutatott, mint szerettem volna, de valamiért mégis, az összhang nagyon megnyerő volt. A cipő pedig valami elképesztő.
- Oké, gyalog jöttem szóval nem tudlak elvinni, de egy óra múlva, azaz tízre érted megyek, és akkor elmegyünk a PoolDanceba. Kint lesznek a srácok is! – válaszolta, a göncömet pedig begyűrte a szatyorba és a kezembe nyomta. Már előre rettegek a gondolattól is, hogy milyen kommenteket kapok hazafelé az utcán, hogy egyedül ilyen kihívó ruhában sétálok. Magamra húztam a szürke kardigánom, hogy ne keltsek túlzott feltűnést, és bezártuk a szalont. Amikor elköszöntünk egymástól Laura arcáról még mindig tükröződött az a hatalmas öröm és egy kis egoizmus, hogy mekkorát alkotott. Látszik, hogy a vérében van az öltözékek összeállítása, és mint most kiderült a sminkelés is.