Egy fehér csipkés ruha volt rajtam. Láttam amint a mentők egy fekete zsákba teszik a testemet, majd lecipelik és beteszik a kocsiba. Mivel érdekelt a testem sorsa, így követtem a két férfit, és beültem a kocsiba. A hullaházba vittek, hova nem máshova. A zsákot ráfektették egy fémasztalra, majd kinyitották. Kinyílt egy ajtó, és egy 30-as nő lépett be. Egy kis bőrönd volt nála. A testemhez lépett. Felemelte, majd a függönnyel elkerített részhez vitte. Elhúzta a függönyt, és megláttam, mit rejtett. Egy fürdőkádat és egy másik fémasztalt. Feltett a fémasztalra, majd levette a rólam a ruhákat. Vagyis a testemről. Vizet engedett a kádba, majd beletett. Lemosta rólam a vért és az egyéb piszkot, aztán amikor evvel végzett, visszatett az asztalra. Megszárította és kifésülte a hajam, rám adott egy bugyit és egy melltartót, majd elővette a kis bőröndjét.
- Sajnálom szépségem, hogy ezt kellett tenned. – simít végig a csuklómon lévő vágáson. Elővett egy tűt és olyan speciális cérnát, mint amilyet az orvosok használnak. – Most összevarrom a vágásaidat.
Nem is tudom, miért beszél hozzám. Lehet, hogy megőrült.
Miután végzett a kezeimmel, megint a bőröndben kezdett kutakodni, majd előhúzott egy szép fehér ruhát, pont olyat, mint amilyet most is viseltem. Ráadta a testemre, és el kellett ismernem, hullához képest elég jól néztem ki.
- Tudom, mi hiányzik még – mondta a nő, és sminket vett elő.
Egy kis pirosítót és szürkés szemhéjpúdert tett fel egy kis szájfény kíséretében. Sosem voltam az a sminkes fajta lány, és nem is rajongtam érte, de el kell ismernem tényleg szép voltam. Ha legközelebb (is) meghalok, ehhez a nőhöz hozzanak.
Miután a nő elment, eléggé untam magam. Nagyon „szellemes" lennék, ha most azt mondanám, hogy majd megölt az unalom. Úgy gondoltam haverkodom kicsit a többi hullával. Ahogy járkáltam a sok fémasztal között, egy ismerőst véltem felfedezni. Perriet. Majd megszakadt a szívem, ahogy ránéztem.
- Miért kellett meghalnia?! – ordítok fel, de senki sem hallja.
Füle mögé simítok egy hajtincset, és egy könnycsepp gördül le az arcomon.
- Gyönyörű vagy. Nem érdemelted meg a halált. Nem tudtam elmondani neked, hogy mennyire szerettelek. Te voltál a legjobb barátom, a testvérem, miattad tartottam ki eddig. Nem akartam csalódást vagy fájdalmat okozni neked. Fogalmam sincs, miért vagyok még itt, de remélem, hogy hamarosan veled leszek. Egy jobb helyen. – elmorzsolok még egy könnycseppet.
A napom többi részét avval töltöttem, hogy Perrie mellett ültem, és lógattam a lábam. Elég unalmas szellemnek lenni egy hullaházban, ahol egyedül vagy. Mármint szellemként egyedül.
Napok teltek el. Néha behoztak pár új testet, néha pedig vittek el. A legrosszabb az volt, amikor Perriet vitték el. Kiáltoztam, sírtam, tiltakoztam az ellen, hogy elvigyék, de mivel szellem vagyok, nem sok mindent értem el. Egész nap sírtam.
Másnap viszont értem, vagyis a testemért jöttek. Beletettek egy koporsóba, majd egy kocsiba. Én jó szellemhez híven mentem magammal. A jó kis kocsiút a temetőnél ért véget. A négy csávó fogta a koporsót és a ravatalozóba vitte. Letettek az asztalra, majd felnyitották a fedelét. Nem sokkal később bejött egy pap, őt pár perccel követően öt srác. Láttam rajta, hogy fájdalmat okoztam neki. A pap megkezdte a beszédét, de nem figyeltem rá. Őt néztem, és szerintem ő sem figyelt.
Nem sokkal később jöttek a csávók, rám csukták a koporsót, betettek egy kocsiba és letettek a síromnál. A pap megint beszédet mondott, szentelt vizet csöpögtetett a síromra. A fiúk ledobták a virágaikat, és végül elástak.
Végül már csak fiúk álltak ott. Legszívesebben tudtukra hoztam volna, hogy „hé, még itt vagyok", de nem tudtam. Liam, Louis, Niall és Zayn lassan elsétáltak, és már csak Harry maradt ott.
- Remélem, tudod, hogy betartom az ígéretem. – szólat meg.
- Tudom – válaszoltam.
Ő is elsétált, én pedig követtem. Annyira a gondolataiba merülhetett, hogy véletlenül nekiment egy lánynak. És abban a pillanatban események sorozata villant fel bennem. Ő lesz az!
- Sajnálom! – néz rá.
- Semmi gond – válaszol a lány.
Tovább megy, de mielőtt kilépne a vaskapun, még egyszer hátrapillant a lányra. A lány egy sír előtt térdelt, és beszélt a kőhöz. A volt szerelméhez.
Hamarosan újra találkoznak, aztán újra és újra, mígnem egymásba nem szeretnek...
Ránézek a kezemre, ami halványulni kezdett. Rájöttem, hogy addig kellett itt lennem, míg nem találkozik Ővele, akinek a levelemet szántam.
T H E E N D
Ez elég skizofrénre sikerült :D remélem nem zavartam nagyon össze senkit
