*Spencer*
Hajnalban értem haza. Ruhástul dőlök be az ágyba, annyira fáradt vagyok. Lassan álomba merülök.
Esős nap van Londonban. Perrie-vel szabadnaposok vagyunk. Én otthon vagyok és lustulok. Aztán remek ötletem támadt. Felhívok Perrie-t. Benne van, úgyhogy találkozunk a lakásom előtt. Bemegyünk a legközelebbi bárba, és megkezdjük a játékot. (A játék lényege, mindenki kap 1 pohár piát, körbeültök. Sorba mentek, az óramutató járásával megegyezően. Az első ember kijelent magáról valamit, amit ő még sohasem csinált. Például: én még sohasem voltam Prágában. Erre azok az emberek, akik voltak már ott, tehát rájuk nem igaz az állítás, isznak. Ezután a következő ember jön, és így tovább.)
Sorra isszuk a sok piát. Pezz és én részegen távozunk. Elindulunk haza. Perrie-re ekkor rájön egy dühroham, és a végleges kiborulás szélén áll. Hirtelen kiszaladt az útra, ahol egy kocsi elütötte. Erre valamelyest kijózanodok, és hívom a mentőket.
Bevitték a kórházba. Útközben többször újra kellett éleszteni. Végül a kórházban stabilizálták az állapotát. Eltört több csontja is, de túlélte.
Bűntudatom van. Miattam itta le magát részegre, miattam borult ki, miattam ütötték el, és miattam majdnem meghalt.
Estére hazamentem, és olyat tettem, amit nem lett volna szabad.
Felriadok. Szörnyű volt újra átélni azt a napot.
Eltelt 10 perc, és még mindig remegek. Pezz elutazott, úgyhogy nincs itt senki, aki vigyázna rám. Ekkor eszembe jutott Louis. A telefonért nyúltam, és már tárcsáztam is.
- Spencer, mit akarsz az éjszaka közepén?- kérdi dühösen.
- Sajnálom, bocs, hogy zavartalak... - szinte végigsírtam a mondatot. Letettem.
Félek, nem tudok megnyugodni. De ugyanakkor dühös is vagyok. Hirtelen gondolatból a falhoz vágtam a telefont.
Egyre jobban felemészt a félelem. Nehezen felállok, és elvánszorgok a fürdőbe. Kinyitom a kis szekrényem, és előveszem a rég nem használt nyugtatót. Tudom, veszélyes amit csinálok, de muszáj. Jó sokat öntök a kezembe, majd lenyelem. Eltelik pár perc, és szédülni kezdek. Nekiesem a tükörnek, ami darabokra törik. Lehunyok a szemem, és minden elsötétül.
*Harry*
Arra ébredek, hogy Louis beront a szobámba. Ideges, de nagyon.
- Harry, öltözz! Indulunk! - szinte már ordít.
- Jól van már Lou, nyugi... öltözök, de mi a baj?
- Spencer... Most nem érek rá elmagyarázni, de siess! - kezd megilyeszteni.
- Majd a kocsiban elmondod! - megyünk ki a szobámból. Beülünk a kocsimba, és elindulunk.
- Arra ébredtem, hogy csörög a telefonom, Spencer hívott. Felvettem, és nem valami kedvesen szóltam bele. Erre szinte sírva bocsánatot kér azért, hogy zavar, azután letette. Próbáltam vissza hívni, de nem kapcsolható. Zaklatott volt, én meg voltam vele, pedig szüksége volt rám. Rossz előérzetem van, remélem nem csinál semmi hülyeséget! - látom Louis-on, hogy fél. Akárcsak én. Ismerem, és ha valami baj történik Spens-szel, akkor magát fogja hibáztatni.
- Én is remélem, hogy nincs semmi baja! Siessünk!
Pár perc múlva leparkolunk a lakása előtt. Felrohanunk, és Louis szó szerint betöri az ajtót.
- Spencer! - kiáltom a nevét. Semmi válasz. - Spencer! - semmi.
Bemegyek a fürdőbe, és szörnyű látvány fogad. A lány törött, véres szilánkok között fekszik, és gyógyszeres doboz van a kezében. Összeroskadtam. Louis is bejött, odajött mellém, majd ordítani kezdett.
