Just for You - Novellák

Memory

Most egy emlék jut eszembe. Olyan elevenen él bennem, mintha csak tegnap történt volna. Pedig két éve elmúlt már.
Nyár volt. Tudjátok, az a tipikus első nyár. Szerelmes volt a lány, és szerelmes volt a fiú is. Szerették egymást.
- Hová viszel? - kérdezte a lány, a szemeit még mindig csukva tartva. Egyik kezét a fiú tenyerébe csúsztatta, és apró léptekkel ment utána.
- Mindjárt ott vagyunk. - mondta a fiú és bíztatóan megszorította a lány kezét. - Bízol bennem Selly?
- Hát persze, hogy bízom. - suttogta a lány, és hüvelykujjával végig simított a fiú kézfején.
- Akkor jó. Megérkeztünk. - mosolyodott el, és a lány felé fordult. Amaz lassan kinyitotta a szemét és nagyokat pislogott. Hatalmas, csokoládé - barna szemei voltak, a fiú nem győzött gyönyörködni benne. Selly értetlenül ráncolta homlokát. Azt hitte, hogy valami meglepetés csoda fog a szeme elé tárulni. Hisz a fiú ezt ígérte neki. Kérdőn nézett rá. A fiú halkan felkuncogott, majd újra megragadta a lány kezét és odahúzta magához.
Gabriel, - mert így hívták a fiút - végigvezette barátnőjét a nyaraló melletti erdőn. Megkérte, hogy csukja be a szemét, amíg oda nem érnek a meglepetés helyszínéhez. Egészen sötét volt már, hisz tíz óra múlt lassan. Most egy kiszögellésen álltak és a fiú az égre mutatott.
- Látod ezt? - kérdezte Selly-től. A lány az égre emelte tekintetét, és egy apró sóhaj hagyta el ajkát. Az égen megannyi kicsi csillag sziporkázott, beragyogva a sötét éjszakát. A lány szeméből egy könnycsepp buggyant ki és legördült az arcán.
- Miért sírsz angyalom? - kérdezte a fiú és ujjával letörölte a könnycseppet. - Hát nem látod milyen szép?
- De, látom. Olyan nagyon szép... - suttogta a lány, és még egy könnycseppnek engedett utat. A fiú odahajolt és lecsókolta a könnycseppet az arcáról. Majd a következőt. És a következőt. Meg az utánit is.
A lány a fiú vállába fúrta fejét és kezeivel átkulcsolta a nyakát. A fiú egyik kezét a lány derekán nyugtatta, és a másikkal szorosan ölelte, mintha soha nem akarná elengedni.
Aztán a lány a talpára ereszkedett és felnézett a fiúra. Amaz pedig elmerült a lány ragyogó szemeiben. Selly ajka lassan elnyílt, csak egy egészen picikét... A fiú lehajolt, és óvatosan megcsókolta a lány felső ajkát. Ő lehunyta a szemét, és megint lábujjhegyre állt, hogy még közelebb kerülhessen Gabrielhez. Ez nem szenvedélyes, vad csók volt. Nem. Ez óvatos, lassú, leheletnyi finom csók volt. Mintha körültánolták volna egymást, cseppnyi melegséget kölcsönözve a másiknak.
A fiú a lány homlokához döntötte sajátját. A lány ajkát pici sóhaj hagyta el, ahogy megérezte a fiú kezeit arcán. Ő tenyerébe fogta azt a csöppnyi orcát és a szájába súgta:
- Szeretlek, tudod?
- Tudom. Én is szeretlek. - válaszolta a lány suttogva, mire a fiú végig simított arcán és pici csókot nyomott ajkára. Azután magához húzta. A lány szorosan odabújt hozzá, a fiú átkarolta és kezével a lány puha haját kezdte simogatni. Együtt nézték a csillagos eget ezen a nyári éjszakán.
Ez egyike volt azoknak a tökéletes pillanatoknak, amik nagyon kevésszer fordulnak elő az életben. Az életemben... Kitöltök magamnak egy kávét, hisz ma éjjel úgy sem fogok már aludni. A bögrémet szorongatva beülök az ablakpárkányba és kinézek. Az égen most is ezernyi csillag ragyog.
Én most is itt ülök, az ablakpárkányban, ahol mindig mindent megbeszéltünk, ami a kedvenc helyed volt itt, a nyaralóban. Semmi nem változott, kivéve egy dolgot. Te már nem vagy itt velem, Gabriel.
Lassan felállok, felhúzom azt az inged, amit annyira szerettél, kabátként használni a nyári éjjeleken. Kilépek a házból és a sötét rengeteg féle veszem az irányt. Ismerem az utat. Mint a tenyeremet. Hisz csukott szemmel is odatalálnék. Itt is vagyok, a Kiszögellésnél. Mindig így hívtuk, emlékszel? Lassan letérdelek a fűben, és az égre emelem tekintetem. A szememből egy könnycsepp csordul ki, s kezemmel végigsimítok a márvány kősíron.

Sziasztok! Köszönöm, hogy benéztetek, itt az új rész! Remélem tetszett, sok puszi,
A