Girls Like Girls [l.s.]

Harmadik.

Meg akartam neked köszönni. Nem ismertél engem, mégis annyit segítettél. Mentem utánad, egy sminkes szobában álltál meg.

Csak én voltam ott és te.

-Köszönöm. - Mondtam ki ezt az egyszerű szót.

Megfordultál. Nem tudtad mit is keresek én ott pont, veled...de hálás tekintetem miatt megenyhültél.

-Ugyan nincs mit. - Válaszoltál nekem közömbösen. - A nevedet megtudhatom?

-Lemon.

Bólintottál, viszont nem szóltál semmit.

Indulni akartam, de megállítottál. A pulzusom az egekbe szökött, a torkomban dobogott a szívem. Reménykedtem, hogy valamit csinálni fogsz velem, megölelsz, megcsókolsz, vagy bármi.

Buta gondolatok!

-Odaadom a ruhát, amit holnapra kell felvenned. - Közölted ridegen. Kutakodtál egy darabig a csillámló, glitteres szövetek között, majd előkaptál egy gyönyörű, gyémántköves ruhát.

-Ebben csodálatos leszel. - Bármi is akart ez tőled lenni, bók, vagy egy sima kijelentés, az arcom égett a pírtól.

Megfogtam a ruhát és elindultam vele. Végleg.

Annyira izgatott voltam. Nem akartam elszúrni az első fellépésem. Azt akartam, hogy büszke legyél rám. Azt akartam, hogy megdícsérj. Látni akartam a szemedben, hogy nem bántad meg a döntésed.

Hazamentem.

A bent tartott levegőt hosszasan kifújva borultam rá a kanapéra. Azon gondolkoztam, hogy beszélhetnék veled. Nem tudom se a teljes neved, se a telefonszámod.

Szomorú voltam.

Aztán jött az ötlet.

Visszamentem.

Azt hittem végre kettesben lehetek veled, úgy igazán. Mekkora hiú ábrándok!

Amint beléptem a Pokolba, megláttalak téged. A szőke, gyönyörű hajad, a hibátlan alakod. Csakhogy mással voltál...

Egy fiúval csókolóztál.