Festival

Szülinap

Ott álltunk ketten a fejünk fölött több 100 emelkedő lámpással, körülöttünk szintén több 100 emberrel és ez volt a legszebb pillanat eddigi életemben. És egyben a legbunkóbb is...

Mikor elváltunk egymástól csak nagy szemekkel néztünk egymás szemébe majd megragadtam a karját és a mosdók mögötti réthez mentünk.

-Ezt mikor fedezted fel?- nézett körbe ámuldozva.

-Hát... az nem fontos.- ültem le a fűbe ő meg mellém feküdt. Én is mellé döltem és a vállára tettem a fejem.

-Tudod belegondolva még alig töltöttünk így kettesben időt ezen a fesztiválon.- mondta.

-Tudom. De lesz még időnk bepótolni.

-Igen... amugy ez az előbbi...

-Holnapra úgysem lesz belőle semmi. Igaz?- néztem rá az arcára.

-Öhm... igen. Úgysem. Iszunk?- kérdezte mire mosolyogva megráztam a fejem.

-Nem lehet. Akkor itt nem csak csók lenne...- néztem rá mire hirtelen felült.

-Nekem mennem kéne.- mondta majd felakart állni de visszahúztam.

-Mi történt?- kérdeztem döbbenten.

-Semmi.- mondta mire megforgattam a szemem.

-Játszd ezt a lányoknak akiket hülyítesz. Ismerlek. Mondd el.- néztem a szemébe.

-Én... öhm... semmi csak most megcsaltam a barátnőm veled ennyi. Most viszont megyek és megkeresem...- állt fel én meg döbbenten néztem rá. Mióta van barátnője?

-Tomi...- sóhajtottam.

-Mennem kell Viki.- indult el én meg végigdöltem a füvön. Nem értek én ma már senkit és semmit.

-Viki...- hallottam egy hangot mire felpattantam.

-Márk...

-Gondoltam, hogy itt leszel... Nos, beszéltem az Orsival.

-És?

-Végleg vége. Tényleg. Nagyon sajnálom, hogy az előbb előrébb helyeztem őt mint téged. De amikor beszélgettünk... elmúlt az ami régen és már nem őt látom benned... hanem benne látlak téged. Ott volt az arcod, a mosolyod és rájöttem, hogy hiábe sajnáltatom magam... nekem már nem kell az Orsi. Szeretlek.- mondta elém lépve mire teljesen ledöbbentem és nem tudtam mit mondjak hirtelen. Bűntudatom támadt a Tomi miatt... El kéne neki mondanom, de tuti megharagudna. És azt nem szeretném...

-Én... Én is szeretlek.- mondtam mire elmosolyodott majd mindkét kezét a derekamra helyezte.

-Remélem most nem akarsz megölelni...- mondtam mire felnevetett.

-Nem... Talán majd később.- mondta mire elvigyorodtam ő pedig megcsókolt. És ez minden várakozást megért. A Márk megfogta a kezem majd kihúzott a főútra a sátraik felé.

-Mit csinálunk?

-Befejezzük az ünneplést és meg kell, hogy mutassam a Dávidnak, hogy nem okoztam nálad semmi komolyabb érzelmi károsodást.- mondta mire felnevettem.

-És mi lesz az ünneplés vége?

-Ah... egy UNO a Dáviddal.- mondta.

-Okés.- nevettem. Annyira jól esett normálisan a közelében lenni, neki dőlni, a kezét fogni...

-Látod? Minden rendben vele.- mondta a Márk a Dávidnak mikor visszaértünk a sátorhoz.

-Azért ha mégegyszer megismétled kinyirlak.- mondta mire elmosolyodtam. Attól eltekintve, hogy a Dávidot sem ismerem régóta úgy bánik velem mint a húgával. És ez nagyon aranyos tőle.