Hihetetlen találkozás

178 5 0
                                    

Mikor újra észbe kaptam Emilyék házánál voltunk és a veranda mellett gugoltunk
-Shhh mindjárt itt lesz-mondogatta Melody inkább magának mint nekünk

-De mégis ki-kérdeztük Tashával lessen tizedszerre

-Hát ő-mutatott az utca irányába. Egy alak közeledett ház felé. Ismerősnek tűnt és ekkor beugrott hihetetlen hogy vissza jött amint rájöttem könny cseppek szöktek a szemembe és Tashára pillantottam ő ugyan ezt tette. Aztán zavartan pillantottunk Melodyra

-Hé most mivan sikerült vissza rángatnom-látta hogy elég értetlenül néztünk rá ezért folytatta- Mivel Jessica azon a napon ment el nemtudott semmiről Emilyvel nem tartottak a kapcsolatot de most figyeljetek- Újra Jessica irányába pillantottunk épp becsöngetett az ajtón. Amikor az kinyílt Emily a nyakába ugrott

-Soha többé nem merj így itt hagyni-hangsúlya viszont annál inkább könyögő volt mint parancsoló

-Ugyan hugicám New York megváltoztatott-A fényben tisztán láttam hogy tényleg sokat változott. Vörös haja szőken csillogott a holdfényben. És ahogy láttam még kedvesebben és szelídebben tért vissza-Amikor Melody írt rájöttem mit kell tennem a leghamarabbi géppel indultam hogy minél előbb újra lássalak-értetlenül néztünk Melodyra

-Ideje hogy kiderüljön az igazság két év túl hosszú idő volt mindenki számára

-De hát Melody két éve eltűnt vagy foglalt volt minden járat esetleg itt ott leszálltál vagy mi-kérdezte és könnyek szöktek a szemébe látszott szomorúsága és hogy megrendült mintha még jobban bizalmát vesztette volna testvérében

-Nem az lehetetlen ma délután kaptam sms-t Melodytól-Jessica megrökönyödve állt Emilyvel szemben és ekkor melody felállt Emi vette elösször észre elkerekedett szemkkel nézett végig Melodyn mintha csak szellemet látna

-Mindent meg magyarázok csak adjatok egy kis időt kérlek...

Az Eltűnt Lány Dove le storie prendono vita. Scoprilo ora