A Balatoni Láz

Keserűség 14.rész

-Tomas? -kérdeztem megdöbbenve
Nem szólt egy szót sem,csak közelebb jött hozzám.A két gyönyörű szemével a szemeimbe nézett és abban a pillanatban tudtam,hogy az Tomas.A két kezét az arcomra tette és elmosolyodott,majd megpuszilta a homlokom.
-Mennem kell. -mondta szomorúan
- Hová?
-A szüleimmel San Franciscóba megyünk nyaralni és nem mondhatom vissza,mert így is haragszanak rám.
-Miért? - kérdeztem
Úgy látszik nem csak én veszek össze a szüleimmel és nem ők az egyedüli szülők akik haragszanak gyermekükre.
-Nem értik meg,hogy nem akarok továbbtanulni.Kényszerítik,hogy fizikus legyek mivel apám is az és ráadásul utálom a fizikát.
Elmosolyodtam ugyanis Tomassal szinte mindenben hasonlítunk és én sem állhatom a fizikát na meg pláne a tanárnőt.
-Jaj ne is mond a fizikát.Máris undorodok tőle csak,hogy a szót hallom hát még azt dolgozzam amíg élek. -feleltem nevetve
-Látod,erről beszélek! -nevetett most már Tomas is
-Amúgy kérlek ne szólíts Tomasnak,csak Tom.
-Oké,Tom.
-Kösz.
-Miért nem jöttél le másnap megnézni a naplementét. -kérdezte Tom
-Nem is tudom.Annyi minden történt aznap velem és nagyon fáradt voltam.
-Vártalak.Ha akartál jöttél volna. -mondta Tom csalódottan
Tom pontot tett a végére.Egy szó se jött ki a számon csak bambultam.Tom elmosolyodott.
-Még találkozunk? -kérdeztem félve
-Persze. -felelte Tom
-Augusztus 10-én jövünk vissza.
-Te itt laksz? -kérdeztem
-Nem Budapesten.Te?
-Én is,de én csak Szeptember 5-én megyek haza. -mondtam szomorúan
-Nem baj Augusztus 12-étől megpróbálok eljönni újra a Balatonra.
-Megtennéd? -kérdeztem boldogan
-Érted bármit. -felelte Tom
Egy gyors puszit nyomott az arcomra és elment.Elment az a fiú,akiben láttam egy kis fényt és reményt.Az arcomon kis könnycseppek gördültek le.Még egy annyit kiáltott vissza a messzi távolból: "Vigyázz magadra,hamarosan jövök!Ne feledd üzenni fogok nézd a postát!Evel eltávozott és visszaszámlálás elkezdődött...