Rebellteenagers's storyes

*Story.1.2*

Másnap van. Arra ébredek, hogy a nap besüt a padlásablakon. Kíváncsi vagyok Abby történetének folytatására, így kinyitom a könyvet ott, ahol a tegnap éjjel abbahagytam és tovább barangolom a sorokat.

"Már csak pár nap van suliig, de én inkább a szobámban ülök és zenét hallgatok ahelyett, hogy kihasználjam a megmaradt időt.

Bár új suliba kerültem, már előre utálni kezdtem. Eddigis utáltam a sulit. Mindig csak a barátaim miatt mentem be. Sajnos Hirammal és Vince-el már nem tölthetem el az ebédszüneteimet, mert ők két évvel fiatalabbak nálam.

                   *   *   *

Valaminek csak a sötétben teljesedik ki igazi szépsége. Na persze ha láttam volna valamit, rögtön pofán csaptam volna Lucat, mert bevonszolt egy raktárszobába. Keresni kezdtem a villanykapcsolót, de valaki hirtelen megakadályozta, keze az én kezemet szorította. Nem fájt. Inkább idegesített.

-Mondd már meg Luca, hogy mit akarsz, mert nem akarom tovább egyazon szoba levegőjét szívni veled.

-Abby.- megfordított, gondolom maga fele. Éreztem szuszogását arcomon. Ha nem lett volna sötét és történetesen nem épp Luca Totálseggfejbunkó Blowwal lettem volna, még romantikusnak is tituláltam volna ezt a pillanatot.

-Abby.- mért ismételgeti a nevem? Kezd nagyon idegesítő lenni.

-Luca, nyögd már ki végre mit akarsz.

-Csak meg szeretném magyarázni..

-Mégis mit?- egy pillanatra átfutott az agyamon, hogy jól tökön rúgom, majd elfutok, de valahol legbelül talán kíváncsi voltam mondandójára, ezért nem tettem.

-Tudod, ugye, hogy amikor a koncerten voltam, az csak színészkedés volt? Nem akarom, hogy jelenetet rendezz. Főleg nem a suliban.

-Ja, te tudod. Nyugodtan hazudozz az embereknek és játszd meg magad előttük, engem nem érdekel. De velem kérlek ne szórakozz.

-Én nem is.. mondom, hogy ez az igazi énem.

-Jól van, csak mikor sulin kívül találkozunk, ne játszd meg magad.

-Miért? Fogadok, hogy bejövök akkor neked.- tuti hogy egy önelégült vigyor volt az arcán- Most meg csalódnod kell bennem. Te szegény... - éreztem, gúnyos mosolyra húzza az ajkát, olyan közel voltunk egymáshoz. Be kell vallanom, pont az ellenkezője volt az igaz annak, amit mondott. Ugyanis nekem jobban bejön ez a rosszfiús énje. Kivéve, mikor levegőnek néz. Most legalább szóra bírtam.

-Akkor fogadjunk- folytattam a "beszélgetés" fonalát.- Honnan tudod, hogy ez nem pont rád igaz.- kérdeztem, majd közeledtem hozzá. Balról jobbra fordítottam a fejem, hogy az ajkaink súrolták egymást. Miután befejeztem a kis "akcómat" ajkaim után kapott volna övéivel, ám én hátráltam tőle és kiszabadítottam kezem a szorításából. Felkapcsoltam a villanyt. Arcát látva felnevettem. Egy null a javamra!

Szerintem jobbnak látta, ha békén hagy, ugyanis elhagyta a raktártermet. Ahova sajátmaga rángatott be! Pofátlanság, nem igaz?

Szerintem élvezte, amit csináltam. Vagy ezt csak magamnak képzeltem be? Megeshet.

                  *   *   *

Apám ragaszkodik hozzá, hogy én barátkozzak azzal a bunkóval. Pedig mikor bemutatták nekem, mint osztálytársamat, rögtön felismertem, erre mikor köszönök neki, hozzám se szól. Kösz szépen. Persze szépen utánaszóltam, amiért jól meg is bámultak minket, mert ez az egész cirkusz a folyosón tört ki. Ez volt az oka annak, hogy berángatott a szertárba. Aztán meg magamra hagy. Hát ez nem neveletlenség, kérem szépen?