Gyorsan bekaptam valami harapni valót és már rohantam is fel. Nyugodt voltam mivel Viki és anya csak hat után érnek haza apa pedig még később. A szobámban oda mentem a kis zughoz és megnyomtam a követ és amint az első alkalommal ugyanúgy nyílt meg előttem a kapu. Beléptem és becsukódott,de én már nem féltem. Megint elsétáltam a vízesésig és elég sokáig üldögéltem ott. Kíváncsiságból elindultam a vízesés mögé tán ha van ott valami,és volt. Egy csodálatos barlang tárult a szemem elé és sok csillogó kő. Amint felnéztem a tetejére az is tele volt ezekkel a kövekkel. Úgy néztek ki mint a gyémántok és minden színben pompázott. Ránézésre nem tűnt nagynak a helyiség,de minél beljebb mentem annál tágasabb lett. Olyan érzésem volt mintha már egy órája gyalogolnék amikor elértem a végéhez. Közelről vakítóan fényes volt az a barlang fal. Pár lépést hátráltam és megpillantottam ugyan azt a fura ábrát amin azon a fatörzsön láttam ami segítségével vissza jutottam. Nem értettem,hogy ez miféle jel vagy nem is tudom micsoda akar lenni. Azt se értettem miért látom már ezt az ábrát kétszer ugyanazon a helyen. Egyet viszont tudtam: nem véletlen egybeesés. Valami magyarázatnak lennie kellett. Lépkedtem hátrébb és hátrébb és elestem. Felbuktam valamiben. Egy olyan csillogó kőben amin egy karkötő lógott. Felvettem és jobban megszemléltem. Azok a kövek ékeskedtek rajta mint amik a barlangban. Ezt is jobban szemügyre vettem és megint az a jel szúrt szemet nekem. Úgy döntöttem felveszem és haza viszem így legalább a szemem előtt lesz és tudok még gondolkozni mit is akar jelenteni. Kiértem a csobogó víz mögül és az ékszer a csuklómon elkezdett világítani. Nem tudom,hogy de megéreztem,hogy haza kell mennem most azonnal. Gyorsan a fához siettem megnyomtam a követ(amin az a fura ábra volt)és már is a szobámban teremtem. Ekkor kopogást hallottam és anya nyitott be.
-Szia kicsim csak szólni akartam,hogy ma pizzát rendelünk mert nagyon fáradt vagyok. Te jól vagy?
-Oké és igen jól vagyok mért ne lennék jól?-lenéztem a karomra és ott díszelgett a karkötő. Gyorsan ráhúztam a pulcsim ujját.
-Csak olyan idegesen néztél rám az előbb,de ha nincs semmi baj én megyek is.
-Jó majd szólj ha megérkezett a pizza.-Egy óra múlva meg is érkezett és jót ettünk belőle. A karkötőt azóta se vettem le. Este pedig még mindig a történteken agyaltam.
ESTÁS LEYENDO
Titkos hely
De TodoMindig is vágytam egy helyre ami csak az enyém és csak is én tudok a létezéséről. Ez a kívánságom egy költözésnek hála megvalósult,sőt megmutatott egy teljesen új és számomra ismeretlen világot.