Seventeen /Brooklyn Beckham fanfiction/

2. If You're Lost, You Can Be Found

„A szerencsétlenség lehetőséget is hozhat magával." – Scott Westerfeld

- Macskaféle. Hat betű. – ütögette tollával állát gondolataiba merülve Carol néni. Szokásához híven a szalon kanapéján terpeszkedett, cseppet sem zavartatva magát, amiért senki nem hívta, és mellesleg a várakozó vendégek helyét foglalta el. Ma éppen keresztrejtvényt fejtett, ami már csak azért is meglepő, mert azokat tudtommal intelligens embereknek készítik. Valaki elmagyarázhatná, hogy került egy ilyen újság a nagynéném kezébe...
- Tigris. – segítette ki anya sóhajtva.
- Vehetnénk neki egyet születésnapjára. De előtte éheztessük ki azt az állatot... - motyogtam csak úgy magamnak. Pechemre anya pont meghallotta.
- Leila! – dorgált meg.
- Igazad van, ez gonosz volt tőlem. Szegény tigris gyomorrontást kapna ettől a nőtől. – sütöttem le a szemem „bűnbánóan", mire anya inkább csak a fejét rázta, és úgy döntött, ezúttal nincs türelme egy ilyen vitához.
- Hé, ti ketten, mit susmorogtok ott? – vetett ránk szúrós pillantást Carol néni, mire megforgattam a szememet. Már megint úgy csinált, mintha valami felsőbbrendű lény lenne, akinek joga van tudni mindenről. Persze, ha abból indulunk ki, hogy az ördög is egy ilyen típusú „teremtmény", mindjárt érthetőbb a dolog.
- Éppen azt említettem anyának, mennyire jó minden egyes nap látni téged. Tudod, élvezni a társaságodat, és a tényt, hogy csak fekszel itt, mintha tiéd lenne az egész hely. Csodálatos látvány, hidd el nekem. – villantottam rá ezerwattos mosolyomat. Bár azt hiszem, inkább vicsorgás lett belőle.
- Ez igazán kedves. – szűrte a fogai között Carol néni, és megajándékozott egy „utállak, te kis dög" pillantással. Hát nem bájos ez a családi béke és szeretet?
- Bocsáss meg, Carol a lányom bal lábbal kelt fel. – kezdett mentegetőzni anya, én pedig újra megforgattam a szememet. Az évek alatt már hozzászoktam, hogy igyekszik minél kedvesebben viselkedni Mrs. Tökéletes És Gazdag Egyben Kegyetlen Carollal, de nekem nem sikerült követnem a példáját. Az a nő megkeseríti az életünket, zsarol bennünket, utolsó senkiházikként kezel minket, és mindezt úgy, hogy közben elhiszi, ő bármit megtehet. Én aztán nem fogok a lábai előtt heverni, és nem játszom meg magam; egyszerűen nem megy, én nem ilyen vagyok. Egész életemben őszinte voltam, mindig kimondtam, amit gondoltam, és most sem fogom eljátszani, hogy Carol néni a szívem csücske, mert nem az.
Anya viszont... Nos, ő attól fél, ha nagyon felbosszantjuk a testvérét, azzal magunknak csinálunk bajt, ezért inkább folyamatosan igyekszik a kedvében járni. Valahol meg tudom őt érteni, hiszen tényleg sok forog kockán; nagyjából az egész életünk.
- A lányod mindig bal lábbal kel fel – lapozott egyet az újságjában Carol, de aztán inkább témát váltott; egyértelműen megunta, hogy jelenleg nem ő áll a társalgás középpontjában, hanem én. – David Beckham feleségének keresztneve – dünnyögte a rejtvényre koncentrálva. – De hiszen ez könnyű! Victoriának hívják. Miért mondja mindenki, hogy a rejtvények nehezek? – töprengett, mire úgy éreztem, bele kell vernem a fejem a falba. Én vagyok süket, vagy ez a nő komolyan azért érzi magát okosnak, mert tudja egy celeb nevét, de a tigris szót nem sikerült kitalálnia az imént? Megáll az ész.
- Azt hiszem, én most iszok egy pohár vizet. Le kell hűtenem magam – indultam a hátsó szoba felé. – Sok ez nekem így hétfő reggel. – motyogtam.
- Veled megyek – vágta rá anya, mire értetlenül rápillantottam.
- Miért? – kérdeztem.
- Beszélnünk kell – közölte jelentőségteljesen, nekem pedig rossz előérzetem támadt.
- De miről?
- Gyere – indult el, én pedig számtalan kérdéssel a fejemben követtem őt.

***

- Anya, kezdesz megijeszteni – meredtem rá idegesen, mikor már vagy öt perce szöszmötölt a hátsó szobában levő konyhapulton azzal, hogy kitöltsön két pohár vizet.
- Nem kell semmitől megijedned – bizonygatta, de én valahogy pont az ellenkezőjét éreztem.
- Elmondod, mi a baj? – sóhajtottam.