Seventeen /Brooklyn Beckham fanfiction/

3. Behind These Hazel Eyes

***

„Egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Hirtelen úgy éreztem, valami történt. Mint amikor egy kulcs beletalál a megfelelő zárba, és kattan egyet. (...) valaminek történnie kellett, ami miatt nem tudtam levenni róla a szemem." – Nicholas Sparks

***

- Biztos, hogy odatalálsz egyedül is? – kérdezte anya szorosan mögöttem loholva. Éppen a lakásunkból a szalonba vezető lépcsőn mentem lefelé, készen arra, hogy elinduljak a Beckham-házba. Victoria kérésére meg kellett jelennem náluk ma délután, hogy tartson nekem egy afféle bevezetőt arról, mi is lesz pontosan a feladatom. Azt mondta, mindenképpen ő maga akar tájékoztatni a tudnivalókról, és megmutatni, milyenek is egy divatbemutató előkészületei.
Ó, igen. Többek között az is kiderült, hogy Victoria legújabb divatcégének megnyitója alkalmából a nyár végén bemutatót szerveznek, ahol az érdeklődők megtudhatják, pontosan milyen ruhákra lehet számítani a Victorious Fashion-től. Én pedig ennek a rendezvénynek a szervezésében, a ruhák elkészítésében és hasonló dolgokban fogok segédkezni, ha minden igaz.
- Igen, anya. Utaztam már metróval, nem is egyszer – nevettem el magam.
- Na, és minden nálad van? Adjak pénzt a jegyekre? – folytatta.
- Anya, bérletem van. Minden héten legalább egyszer metrózok. Talán elfelejtetted? – torpantam meg.
- Ó – komorodott el. Minden bizonnyal eszébe jutott, hová is szoktam annyit metrózni. Ettől a gondolattól az én arcomról is eltűnt a mosoly, és kezdett alábbhagyni az új munkám iránti lelkesedésem.
- Talán mégsem volt jó ötlet elvállalni a munkát – suttogtam. – Így sokkal kevesebb időm marad rá.
- Leila! Ne mondj nekem ilyeneket! – szidott le anya.
- De...
- Semmi de. Nem építheted köré az egész életedet. Ezt te is tudod – nézett mélyen a szemembe.
- Az én hibám volt az egész. Megérdemli, hogy köré építsem az életemet – perdültem meg a tengelyem körül, és idegesen kibámultam a lépcsőház ablakán.
- Kicsim. Nem a te hibád volt – lépett mögém anya, és a vállamra tette a kezét. – Egyébként pedig hidd el nekem, ő is sokkal boldogabb lenne, ha látná, hogy valóra váltod az álmodat. Biztos vagyok benne, hogy ha elmeséled neki ezt az egészet, azzal erőt adsz neki.
Hatalmasat sóhajtottam. Anyának igaza volt. Nemcsak magamért kell elvállalnom a munkát, és nemcsak a fizetésért, amivel segíthetek megmenti a szalont. Hanem érte is. Azért az emberért, aki mindennél többet jelent nekem.
- Azt hiszem... Indulnom kéne. Úgy hallottam, nem tanácsos elkésni az első munkanapon – erőltettem mosolyt az arcomra, és a lépcső felé fordultam.
- Leila! – kiáltott utánam anya, mikor már léptem volna rá az első lépcsőfokra. - Nem a te hibád volt.
Lehunytam a szememet, és összeszorítottam a fogaimat. Képtelen voltam anya szemébe nézni, úgyhogy csak biccentettem egy aprót, majd egy búcsúzóul intettem egyet neki, és elindultam lefelé.
Azt kívántam, bár igaza lenne anyának, és ne lenne az én hibám mindaz, ami öt hónappal ezelőtt történt.

***

Mire felültem a metróra, már valamelyest összeszedtem magam, és elhatároztam, nem fogok csalódást okozni Victoriának azzal, hogy teljesen magam alatt vagyok rögtön az első munkanapomon. Úgy döntöttem, ha már egyszer belevágtam, jól akarom csinálni, szóval még az utcán megálltam egy kirakat előtt, és az üvegbe bámulva rendbe szedtem magam. Dús barna hajamat összerendeztem, hogy ne álljon úgy, mintha fél órán belül legalább százszor túrtam volna bele idegességemben – mert tényleg így történt. A ruhámat kisimítottam, a számra pedig tettem egy kis szájfényt, hogy ne nézzek ki annyira üresnek és semmilyennek, mint amilyennek éreztem magam abban a pillanatban.
Most pedig itt ültem a metrón, kezemben egy olcsó, papírpoharas kávéval, hogy abból merítsek egy kis energiát, ami nagyjából sikerült is. Amíg az utcán sétáltam, egyébként is sikerült némileg összerendeznem a gondolataimat, melyek folyamatosan csak egyetlen ember körül forogtak. Úgy döntöttem, ha másért nem is, hát érte kihozom magamból a legjobbat. Tudtam, hogy ha most itt ülne mellettem, ő lenne a legfőbb támogatóm, így nem okozhattam csalódást. És az igazat megvallva... Én magam is nagyon akartam ezt az állást, és mindent a lehető legjobban akartam csinálni. Talán éppen ezért döntöttem úgy, hogy beszerzek egy divatmagazint, és betekintek egy kicsit a divat világába. Sosem olvastam ilyesmiket, és valójában most sem érdekelt különösebben a lap, de ha már egyszer Victoria Beckham alkalmazottja leszek – sőt, mióta pár napja anyával együtt aláírtuk a szerződést, tulajdonképpen már az alkalmazottja is vagyok -, nem árt, ha nem vagyok teljesen tudatlan a témával kapcsolatban.
És ha már itt tartunk... Azon az estén, mikor megismertem Victoriát, rákerestem az interneten, mivel elég hülyén éreztem magam amiatt, hogy semmit sem tudok róla. Anya és Carol is királynőként kezelte, szóval úgy voltam vele, illő lenne nekem is képben lennem. Azóta tehát már tudom, hogy Victoria Beckham nem más, mint a Spice Girls tagja – pontosabban csak volt a tagja -, David Beckham, a híres focista felesége, népszerű kollekciók és kiegészítők tervezője, egy divatmárka alapítója, valamint négy gyermek édesanyja. Legalábbis a Wikipédia ezt írta. Úgy gondoltam, egy újabb divatmárka megjelentetése a karrierje csúcsát jelentheti, és valószínűleg nem átlagos ruhákra lehet majd számítani tőle. Igazán kíváncsi voltam rá, mit is tervez valójában.