midnight ✨ hemwin

t i z e n ö t

Ashton idegesen rótta a köröket sötétségbe burkolózott szobájában, s remegő kezében a telefonját szorongatta. Ezt a tevékenységet már legalább fél órája csinálta (érdekes, hogy még nem szédült el). Nem tudta eldönteni, hogy hívja-e fel Luke-ot, vagy sem. Pár hete azt beszélték meg, hogy Luke csak akkor fogja felhívni őt, ha készen áll rá. De valamiért Ashton úgy érezte, most neki kellene elsőként cselekednie, azonban ez igazán nehéz feladatnak bizonyult számára. 

Egy idő után lehuppant az ágyára, miközben a mobilja kijelzőjét nézte. Az ujja a hívás felirat felett tétovázott, de képtelen volt megnyomni a gombot. Luke mégis mit gondolna? Különben is hajnali három óra volt. Luke már biztosan alszik, gondolta a göndör hajú.

Viszont valamilyen oknál fogva nem tudta letenni a készüléket. Egy megmagyarázhatatlan érzés arra ösztönözte őt, hogy hívja fel a fiút. Beszélnie kellett valakivel, és ki lenne erre alkalmasabb, mint Luke? Senki. Ezért hát nagy levegőt vett, majd tárcsázta a szőkét. Az első kicsöngést hallva legszívesebben megszakította volna vonalat, de megpróbált uralkodni magán, s idegesen, izzadó tenyerekkel és remegő ajkakkal várta, hogy Luke felvegye.

Aztán hirtelen csend támadt, ami azt jelentette, hogy a másik fél is vonalban van. Ashtonnak fogalma sem volt, hogy mit tegyen. Már véget akart vetni ennek az egésznek, amikor a másik oldalról felcsendült egy hang. 

- Haló? 

Ashton megdermedt. Szíve hangosan dübörgött mellkasában, és úgy érezte, hogy forog vele a világ. Megborzongott Luke hangjától. Mély és rekedt volt, amitől Ashton arra következtett, hogy Luke most ébredt fel. Arcán hatalmas mosoly terült el, a mellkasában pedig melegség áradt szét.

- Ki van ott? Mégis ki olyan hülye, hogy ilyenkor hívogat? - morogta reszelős hangján a szőke a túloldalról (Vicces, pedig mindig ő volt az, aki hajnalban zavarta Ashtont.)

- Luke? - suttogta Ashton, miközben ajkát harapdálta.

Hirtelen hatalmas csend lett. A göndör türelmesen várakozott, de mikor Luke már percekig nem válaszolt, megijedt, hogy valami történt, vagy a szőke megszakította a hívást. Már majnem elemelte a fülétől a készüléket, hogy ellenőrizze, a teóriája igaz-e, amikor Luke hosszas hallgatás után végre megszólalt.

- A-Ashton? Te v-vagy az? - kérdezte remegő hangon. Hirtelen sokkal éberebb volt.

- Igen - motyogta a mogyoróbarna szemű fiú.

- Ezt nem hiszem el - suttogta Luke. - Ugye ez nem álom?

Ashton csendesen nevetett. 

- Nem, nem az - csóválta meg a fejét még mindig nevetve, bár ezt Luke nem látta.

- Te jó ég, az előbb nevettél? Ez a legszebb hang, amit valaha hallottam - mondta a szőke, és hangjából érezni lehetett, hogy ő is mosolyog.

- Luke - motyogta elvörösödve a göndör, és arcát egy pillanatra a párnájába fúrta. - Zavarba hozol.

- Csak az igazat mondom - felelte, és nevetett.

Ashton érezte, hogy megrándul a gyomra a hang hallatán. Elszorult a torka, amitől hosszú másodpercekig nem tudott megszólalni. Mégis mi történik velem?

- Ash? Ott vagy még? - kérdezte meg egy idő után Luke.

Ash. Senki nem hívta őt így, még az anyukája sem. Annyira jól hangzott ezt a becenév Luke szájából. Az arca még jobban lángolni kezdett.

- Igen, csak elgondolkoztam - válaszolt még mindig suttogva. Rettegett attól, hogy esetleg James meghallja őt, és újra elkobozza a holmijait vagy megveri őt.