Back To The Past {sam winchester au}

01;

Sam

Hangos zörgések, léptek s másféle furcsa hangok zavarták meg az álmaimat. Fáradtan tápászkodtam fel kényelmetlen ágyamból, ahonnan első dolgom volt az órára nézni.

Reggel fél nyolc?!

"Basszus!" - morogtam idegesen, ezután felkaptam az iskolatáskám, fogat mostam és befújtam magam dezodorral.
Gyanútlanul kezdtem az ajtó felé igyekezni, ám amint azt kinyitottam a lábaim maguktól torpantak meg.
Történetesen senki nem volt odakint, kivéve a folyosón toporzékoló munkásokat.

"Hé, kölyök!" - kiáltott rám az egyik idegesen. - "A kollégium e része még nincs kész! Hogy jutottál be? Harvey, valami csöves megint belógott az egyik szobába!"

A csöves és a nincs kész szó hallatán meredt tekintetem a munkásokra emeltem, akik még mindig gyanúsan méregettek.

"Elnézést, hogy értik, hogy még nincs kész? Már egy éve itt lakom."

"Részeg vagy? Csak nézz körül. Nem rég kezdtük az emelet felújítását."

Mielőtt szólhattam volna valamit, hirtelen a velem szemben elhelyezett ajtó nyugtalanító lassúsággal kinyílt, a látványtól pedig az összes szavam elakadt, csakúgy mint a szobából kilépő személynek. Meglepettségtől kitágult zöld szemeit végig rajtam tartotta, csapzott szőkés haja égnek állt.

"DEAN?!" - sipítottam olyan magas hangon, hogy azt hittem betörik az újonnan beszerelt folyosó ablak. Rengeteg kérdés cikázott éppen a gondolataimban, ám ez a három utat tört magának.

"Mi a pokol? Mi a franc történik? Mi a francot keresel itt!?"

Egyenlőre nem kaptam választ, ami miatt egyre dühösebb lettem. Dean - a bátyám, akitől legutóbb nem túl fényesen váltam el -, megragadta a karom, vigyorogva kikerültük a munkásokat és az utca felé vettük az irányt. Amint kiléptünk, tágra nyílt pupillákkal néztem körbe a teljesen ismeretlennek tűnő utcán; szinte minden a helyén volt, de valahogy mégsem.  

"Hogy kerülsz ide? Mi ez az egész?" - kérdések hada tört magának utat a számon keresztül, mire Dean idegesen beletúrt a hajába és helyet foglalt az egyik padon.

"Én is örülök, hogy látlak." - pillantott fel némi gúnnyal a tekintetében.

"Na azt próbált meg nekem bemesélni, hogy azért vagy itt, mert hiányoztam. Nem fogom bevenni. Szóval bármi is a kérésed, óhajod; nem. Megmondtam, Dean. Kiszálltam. Örökre."

"Woah, woah. Lassan, kistigris. Eszemben sem volt idejönni! Fogalmam sincs, hogy kerültem ide. A legutolsó ami dereng, az egy csinos pultoscsaj, de aztán abban a poros szobában ébredtem." - mentegetőzött Dean, mire képzeletben megforgattam a szemem.

Felettébb furcsa. Dean, a bátyám, akivel már hónapok óta nem tartom a kapcsolatot egyszer csak felbukkan a semmiből. Ráadásként az előbbi eset. Felújítják a kollégiumot? De hát már egy éve ott lakom!

"Én ezt nem értem. Csak úgy megjelentél? Minden előzmény nélkül?"

"Nem tudom! Fogalmam sincs mi történt, de az üldögélés helyett utána kéne járni!" - csattant fel Dean érthető okokból. Bizonyára az ő fejében is egy csomó megválaszolatlan kérdés időzik, csakúgy mint az enyémben. Dean idegesen feltápászkodott, körbenézett majd elindult egyenesen a velünk szembelévő kocsma felé. Kíváncsian követtem, hátha eszébe jut valami használható dolog, ám egy üveg sörnél tovább nem igazán jutottunk. Unalmamban körbenéztem az embereken, akik néha furcsa tekintettel fordultak felénk. Nagyrészt csend volt, Dean sem szólt egy szót sem, ezért leginkább a kopott rádióból üvöltő, régi slágerekre figyeltem.

"Ez volt, hölgyeim és uraim a Waterfalls! Az egyik legnagyobb sláger az idén, önök mit gondolnak?"

A műsorvezető szavai hallatán felvontam a szemöldököm, mire Dean vigyorogva kortyolt bele az italába.

"Az idén? Ez a dal legalább hat éves." - horkantam fel szórakozottan. A körülöttünk lézengő emberek felkapták a fejüket, alaposan végigmértek. Ezután visszatértek eddigi tevékenységükhöz, mi pedig fizetés után ismét kiléptünk az utcára. Kíváncsiságból a kocsma oldalán repedező faliújsághoz léptem, mely közepére egy napilapot tűztek. Egy ideig csak néztem, ám akkor tekintetem a szalagcím mellett pihenő dátumra siklott.

"Te Dean...volt valami a sörömben? Esetleg káprázik a szemem? Ezt nézd meg!" - csattantam fel idegesen, mire Dean kíváncsian közelebb hajolt. Szinte hallani véltem, ahogy elakad a lélegzete.

"Mi a szent...ezerkilencszázkilencvenöt?! Ez lehetetlen!" - csattant fel szinte már ijedten. Ezek szerint nem őrültem meg, legalábbis még nem.

"Ez bizony megmagyarázza a kollégiumi incidenst, a rádiót és az embereket. Mit gondolsz?"

"Fogalmam sincs, Sammy, de úgy érzem valaki szívat minket. Vagy a jóisten, vagy valami hasonló faszkalap."

"Szóval...azt mondod, ez az egész természetfeletti?" - érdeklődtem lélegzet visszafolytva. Feltűnt, hogy Dean már legalább három perce ugyan abba az irányba mered, ezért én is irányt váltottam. Kellett pár másodperc, mire kiszúrtam a minket ádázul kémlelő lányszerűséget. A kocsma utáni sikátor előtt vigyorgott, valami fekete maskarát viselt, szintén fekete haját pedig a szél hol itt, hol ott az arcába fújta.

"De még mennyire, hogy természetfeletti." - Dean meg sem várta, míg reagálok. Nagy léptekkel az ismeretlen nő irányába indult, aki a következő pillanatban megfordult s beleolvadt a sikátor sötétjébe.