Tomorrowland (Camren) || HU

1.nap(part 1)-Morning Coffee

Camila szemszöge.

Rúgás.

Hangos szuszogás.

Csapkodás.

Végül ezek azok a hangok és mozdulatok, amikre felkeltem az éjszaka kellős közepén.Még félig alvó állapotban felültem és körbenéztem, mi a szar van.

Lauren-nek gyöngyözött a homloka, remegett és nyöszörgött, miközben az arcára teljes félelem ült ki, bár ő mély álomban volt.Rémálomban, hogy pontos legyek.

"Lolo." simítottam meg a karját, hogy felébredjen, de semmi válasz sem jött, így egyik kezemmel elkeztem rázni a vállát, a másikkal pedig simogattam az arcát.

"Lauren." hajoltam le mellé és megpusziltam a nedves homlokát, amitől végre felébredt.

Egy rémülettel teli, zavaros tekintettel találkoztam, a könnyek lassan folytak le az arcán.Hirtelen felült és körbenézett, majd a tekintete megállapodott rajtam, egy hatalmasat sóhajtott, és átmászott a matracomra, majd az ölembe ült.

"Camz." szipogta bele a nyakamba, a kezeivel szorosan kapaszkodva a pólóm alljába.

"Shhh, semmi baj, itt vagyok." nyugtattam és egyik kezemmel simogattam a haját, a másikkal a hátát.Percekig csak Lauren gyors légzését lehetett hallani, és beletelt egy jó 5 percbe, mire megnyugodott.

"Jól vagy?" kérdeztem suttogva tőle, bár Dinah-t nem kellet félteni, mert ha ő alszik, mellette robbantani is lehetne.

"Fogjuk rá." motyogta bele a nyakamba.

"Szeretnéd elmondani mit álmodtál?" kérdeztem tőle, megpróbálva eltolni magamtól, hogy belenézzek a szemeibe, de gondolhattam volna, hogy ez lehetetlen lesz jelen pillanatban.

"Nem igazán." suttogta halkan. "Inkább aludhatunk?" kérdezte imádnivaló hangon.

"Persze hercegnő, hogyne." mondtam, majd óvatosan hátradőltem, Laurennel a karjaim között, aki először a mellkasomon feküdt, majd végül az oldalamon végezte, a lábaink összegabalyodva, a feje a nyakam hajlatában, egyik keze a hajmban, másik pedig keresztben a hasamon.Én a vállát karoltam át egyik kezemmel, a másikat pedig a derekára tettem, közelebb húzva magamhoz, és ez volt az a pillanat, amikor a fekete hajú lány légzése lelassult.

"Megint megtörtént." töltötte be Lauren rekedt hangja pár perc csend után a sátrat.

"Mi történt meg?" kérdeztem vissza, és lenéztem rá.

"Visszakerültem a kórházba."  motyogta és egyre közelebb húzott magához, és éreztem, hogy a forró könnycseppek újra égetik a kulcscsontomat. "Egyszer többet ittam a kelleténél, és a korházban kötöttem ki.Majdnem meghaltam Camila.Ezért nem iszom.Azt mondták még egy ilyen állapot elég lehet ahhoz, hogy ne maradjak életben.Nem tudja feldolgozni a szervezetem, és a lelkem sem. " folytatta szomorúan, remegő hanggal és üveges tekintettel nézett rám, amitől a szívem is összeszorult.

"Sajnálom." suttogtam bele a hajába, mert őszintén nem tudtam mit mondjak.

Annyira örülök, hogy akkor még nem ismertem.A tény, hogy egyszer majdem meghalt, most is megrázott.Még nem is volt az enyém, de a gondolat hogy elveszíthetem, ha mégegyszer ilyen történik, darabokra szakította a szívem, a szemeimbe pedig könnyeket csalt, amik végül már az arcomon folytak végig.

"Camz ne sírj, kérlek." nyomta puha ajkait az arcomra, és lepuszilta a könnyeim, és örültem, hogy sötét van, mert éreztem hogy az arcom meg telik vérrel és a kis pillangó barátaim visszatérnek.