~Robogó Lamúr~

tizedik fejezet

JESS

A hangosbemondó hangjára Tess feje kettős árnyalatot vett fel : enyhén zöldessé alakult a félelemtől, amit az igazgatói iroda említése váltott ki belőle; és elfehéredett a félelmtől, mert fogalma sem volt, miért vonják kérdőre.

- Nem hiszem el! - sziszegett táskáját vállára csapva, és elindult a második emeleti irodába.

Nyomába szegődtem, ugyanis nem hagyhattam magára ilyen állapotban.

- Mit csináltál már megint..? - kérdeztem kifulladva a lépcsőmászás miatt (nem sűrűn kellett a másodikra felmásznunk, ott ugyanis csak a tanári, titkári meg az igazgatói irodák voltak) de választ nem vártam rá, ugyanis tudtam, hogy Tess vagy meg sem hallotta a kérdésem, vagy (ahogyan azt láttam is rajta) nem tudta, miről van szó.

A második emelet utolsó lépcsőfordulójában muszáj volt megállnom pár másodpercre.

Tess észre sem vette elgyengülésemet, a benne forrongó düh és a baljós előérzet keverére adrenalinnal töltötte el, és hajtotta tovább.

- Tess.. várj egy.. percet.. - lihegtem.

Hátrafordult és szemeit rosszallóan összehúzva meredt rám, majd kezét nyújtotta felém.

Megragadva jobbját felhúzott, majd ideges pillantást vetve rám ismét elindult a folyosó végén fekvő igazgatói iroda felé.

Igyekeztem lépést tartani vele, azonban Tess az iroda ajtaja elé érve megtoppant.

Mellkasa gyors ütemben emelkedett és süllyedt, arcán félelem tükröződőtt.

Mellé álltam és megfogtam a kezét.

- Nem öltél meg senkit - bíztattam, mire idegesen felnevetett. - Legalábbis tudtommal - tettem hozzá utánnagondolva, mire beleboxolt vállamba. - Na ezt a Tesst akartam látni..

Azzal bekopogtam az ajtón, és belöktem rajta.

Cselekedeteim hirtelen történésével elértem célomat : Tess nem bizonytalanodott el, hanem az ismét rátörő szorongásból erőt merítve megköszörülte a torkát, majd elég magabiztos és ártatlan hangon megszólalt.

- Teresa Thonkin. Az igazgató úr hivatott. - fordult a titkárnő irányába.

Az felnézett rá félhold alakú szemüvege mögül, lágyan rámosolygott, majd balra intett, az igazgató irodája felé.

Tess határozott léptekkel indult az ajtó felé.

Amilyen kicsi volt, olyan határozott. Ezt mindig is csodáltam benne.

Bekopogott az ajtón, mire az igazgató dohányzástól megvastagodott hangja szólalt meg mögötte:

- Tessék.

Tess lefagyott.

- Menyj már!- szóltam rá suttogva. Tessa mély levegőt vett, és benyitott. Az irodába már nem mentem vele.

Helyette, több, mint fél órán át hallgattam, amint Tess az igazgatóval veszekedik.

A végére már az én arcomról sült le a bőr azt hallgatva, miket mondott Tess Mr. Hamiltonnak.

Hirtelen kivágódott az igazgatói iroda ajtaja, és Tess kiviharzott rajta..

.. egy tisztítószerrel teli vederrel kezében és egy rongy darabbal a karján.

Nem hittem a szememnek, ezért követni kezdtem.

Tesszel ellentétben én illedelmesen elnézést kértem, miután becsaptam magam után az igazgatóság ajtaját.

Tess a pszichológia-kabinetbe rohant frissen szerzett barátaival karjában.

Szerencsére a terem nyitva volt, szerencsétlenségünkre viszont Mr. Perkins karba tett kézzel állt előttünk, ránk várva.

A tanár melletti padon ott ékeskedett Tess sokat gyakorolt kackiás aláírása. Hirtelen minden értelmet nyert számomra.

Mr. Perkins jóérzésű tanár volt, egy szót sem szólt, míg Tessa sárga munkavédelmi kesztyűben (gondolom az igazgató sima gumikesztyű készlete tisztaságmániája miatt kifogyott) lesikálta a padgrafitit.