P 4

2K 63 5
                                    

Miután tekintetünk találkozott és láttam a szemeiben azt az undorodást, megvetést amit én váltottam ki belőle igyekeztem megacélozni magam, hiszen egy kis régi affér nem dönthet le a stabil lábaimról, de nem ám! De akármennyire is próbáltam erősnek, függetlennek mutatni magam, olyannyira össze voltam törve. Mivel aki letette az óvadékot nem más mint az egyik volt ügyfelem, az egyetlenegy szerelmem Mike. Mike-kal még pályafutásom legelején találkoztunk, nagyon kifinomult, szexi, intelligens áh... kár is ragoznom meg sorolnom hiszen nekem maga volt a tökély, igen ám de csak addig a pillanatig míg ki nem derült terhes vagyok és nem tarthatom meg. De mit is várhattam, hiszen egy luxus eszkortlánynak nem lehet rendes élete, párkapcsolata. Nem-nem, az én életem menekülésről, bujkálódásról és nagyon sok személyiségcseréről szól. Igen, amióta belevágtam ebbe a bizniszbe azóta folyamatosan jobbnál-jobbnak, szebbnél-szebbnek kell  kinéznem. Nyilván tudjátok ezek mibe kerülnek és hogyan működnek... ezért jó ha az embernek vannak kapcsolatai az alvilággal, na de nagyon sokat meséltem magamban, vezettelek titeket kicsit vissza, hogy s mint alakultak a dolgok és hogy ki is volt az a titkos idegen.

 - Köszönöm - nyögtem ki alig hallhatóan Mike-nak. Közben lassan elkezdtünk kisétálni a rendőrkapitánysárgól, szerencsétlenül próbáltam egy taxit fogni, míg Mike hozzám nem szólt.
- Egy ideig a városban leszek és úgy hiszem ideje megbeszélnünk egy-két dolgot, meg érdekelne, hogy mégis mi a fenét kerestél te a rendőrkapitányságon. - próbálta  felvenni velem a szemkontaktust ám nem sok sikerrel.
- Nézd Mike, értékelem amit értem tettél, tényleg, nagyon hálás vagyok érte, de nem akarlak látni, nem akarok veled egy légtérben sem lenni, kérlek értsd meg! - kezdtem hisztérikus hangnemre váltani.
- Ann nem bújhatsz el előlem örökké! Csak egy kis ideig leszek itt, kérlek ezt a kis időt töltsd velem és a lányoddal! - Hirtelen felkaptam a fejemet és belenéztem azokba a gyönyörű szép barna, bűnbánós szemeibe.Két perccel később esett le miről is van szó.... vele és a lányommal?! Nem hittem a fülemnek, az lehetetlen, hiszen elvetettem....vagy mégsem?

You've reached the end of published parts.

⏰ Last updated: Jul 10, 2016 ⏰

Add this story to your Library to get notified about new parts!

Mámort hozó AnnWhere stories live. Discover now