Sikerült ráállnom amolyan hetente új rész vonalra, ami szerintem tök jó, mert ilyen gyakorisággal még sosem hoztam részt!
Nem akarok nektek megint kisregényt írni, de nagyon köszönöm a sok pozitív visszajelzést! Időközben, nem tudom nektek mennyire tűnt fel, lett egy új tagja a blognak, az én drága Lyla-m, aki a háttérben folytat aktivitást, mert átnézi a bakijaimat, amiket a részekben elhullajtok.
Innen is ezer hálám neki!
xoxo Lucia
________________
*Marinette/Katica*
Könnyes szemmel rohanok a tető szélére, a szívem majd ki szakad. Nem hiszem el, hogy Macska leugrott! A sötétben kémlelem az alattam fekvő utcát és azonnal megnyugszom, amikor meglátom a feketébe öltözött fiút a házak felett távolodni. Nagyot szusszantok és elindulok haza, minél hamarabb, mert van egy olyan érzésem, hogy Macska még benéz hozzám az este folyamán.
Ügyesen manőverezve érkezek a tetőmre, majd változok vissza, anélkül, hogy bárki is meglátna. A kis kwamim kicsit fáradtan lebeg előttem, arcán nyoma sincs a megszokott mosolynak.
– Szerinted Macska rendben lesz? – liláskék szemei hatalmasra tágulnak, ahogy a félelem végig remeg rajta. Nekem sincs kedvem ellene harcolni.
– Van egy olyan érzésem, hogy az este folyamán még fel fog bukkanni itt – kicsit legyintek, majd a korlátnak támaszkodok. Az éjszakai levegő hideg és a hajamba kap, a két kis copfom ide-oda dobálva. Tikki a vállamon ült egy ideig, de a hajam folyton lesöpörte, így a fejem búbjára költözött.
– Tudod, nem ez az első alkalom, hogy a Fekete Macska gyűrű és a Katica fülbevaló tulajdonosai egymásba szerettek – a kis Kwami halkan beszél, a szél is elnyomja a hangját, de megértem, amit mond.
– Te tudod, hogy ki Macska? – fáradtan, de érdeklődve kérdezem, miközben a Notre Dame-ot figyelem.
– Nem tudom, most kinél van, mert legutóbb a Kwamival kétszáz éve találkoztam. A Talizmánokat mindig azok kapják, akik a legmegfelelőbbek; akik önfeláldozóak, akik kitartóak, bátrak és hűségesek. Ezek közül rád mindegyik igaz, Marinette. Macska is valószínűleg ilyen fiú a valóéletben is.
– Én... Én akkor sem tekintettem rá úgy eddig, mint fiú, akibe szerelmes lennék. Ő a társam, és mindennél jobban megbízok benne, még ha néha az agyamra megy is. De nem vagyok szerelmes. Én Adrient szeretem.
– Most még. De ez változhat. Főleg, hogy ő nem viszonozza. – Tikki lerepül a fejemről és az orrom elé kerül.
– Ugyanolyan helyzetbe hoztam őt, mint Adrien engem – sóhajtom. A bűntudat nagyon erős szikrái kezdenek belülről szurkálni. Megint könnyek gyűlnek a szememben, amik kicsordulással fenyegetnek. Kicsi Kwamim megöleli az arcomat, ami mosolyt csal a számra. Óvatosan megsimogatom, de ő riadtan röppen el.
– Jön! – elbújik az egyik rózsás kaspómban, pont időben, mert Macska akkor ugrik a tetőmre. Nem néz rám, csak nekidől a korlátnak és lecsúszik rajta. Nagyot nyelek, mielőtt megszólalok.
– Minden rendben, Macska? – Habár tudom, hogy miért ilyen letört, muszáj megkérdeznem, mert ő nem tudja, hogy én utasítottam vissza.
– Csak... Katica – nagyon halkan és rekedten beszél. Megköszörüli a torkát, majd folytatja. – Lehet... Lehet, hogy meg kéne fogadnom a saját tanácsomat, és túltenni magam rajta – megrázza a fejét, a fülei ide-oda mozognak, szőke tincseivel együtt. Letérdelek mellé, kezemet a vállára teszem, mire felemeli a fejét. A maszk nagyrészt eltakarja az arcát, de látom néhány könnyét kicsordulni. Zöld szemei még így is gyönyörűen ragyognak, mintha nem is folynánk a könnyei.
YOU ARE READING
One Heart, but Two Lovers - Miraculous MariChat & LadyNoir FF - HU
Short StoryAdrient szeretem. Vagy nem? Eddig azt hittem. De ő mást szeret. Nem engem. Aki engem szeret? Az Macska. Hogy szeretem-e? Magam sem tudom. Egyre valószínűbb, hogy igen. Nem tudom ki ő, és ez nem is számít már. Hisz mindig kiáll mellettem. Akár Katica...