Egyedül barangoltam London utcáin, de a lábam mégis arra a helyre vitt ahova nem akartam menni. Igazából semmi kedvem nem volt, hogy idejöjjek, a barátaim is hívtak, de folyton visszautasítottam őket. Most muszály volt, úgy éreztem ha tovább maradok otthon megőrülök a folytonos veszekedések miatt. Anyám meggyanúsította a nevelőapám, hogy félre lépett, a nevelőapám szintén meggyanúsította anyát hűtlenséggel. Ez megy már hetek óta, egy örökké valóságnak tűnik, nem is csodálom, hogy a bátyám nem jár haza, hanem a haverjainál alszik. Talán nekem is ezt kéne tennem.
-Summer! -hallom meg a nevem, illetve a becenevem. Körbe pillantok hátha megtalálom a hanghoz tartozó alakot is, ami nem volt túl nehéz Molly virító rózsaszín hajkoronája miatt. Intett egyet, mire a zsebembe dugtam a már fagyos kezeimet, úgy indultam meg felé.
-Nem azt mondtad nincs kedved lejönni? -kérdezte halványan mosolyogva legjobb barátnőm.
-De. -feleltem röviden, és ő egyszerre megértette, elhúzta a szájat és átkarolt, majd a kezembe nyomta gőzölgő bögréjét.
-Igyál, attól jobban leszel. -kacsintott egyet. Tettem amit mondott, de én hülye azt gondoltam, hogy esetleg finom tea van a pohárba. Tévedtem.
-Ez nem tea... -tartottam el magamtól a bögrét.
-Persze, hogy nem. Mégis mit gondolsz? -kérdezte tetetett felháborodottsággal, majd egy hatalmasat kortyolt a forralt borból.
Molly maga után rángatva érte el a célját. Megnézni a vásárt. Őszintén szólva nem volt sok újdonság, szinte minden évben ugyan olyan ez az egész felhajtás.
-Úúúh... még az őseinknek sem vettünk semmit. -csapott a homlokára, majd megindult egy stand felé. -Te nem veszel semmit?
-Mindent megvettem. -rántottam meg a vállam, sose szerettem mindent az utolsó pillanatra hagyni. Főleg nem karácsonykor.
-Nézd már! -mutatott előre a lepcses szájú barátnőm.
-A srácok ott? -hunyorítottam a távolba.
-Ahha! -bólogatott vigyorogva, ez sosem jelent jót.
-Neeeeeem!!! -ráztam a fejem folyamatosan.
-Csak kísérj oda, lehet helyesek. Jól jönne egy pasi. -lökdöste meg a karom a sajátjával. Szemforgatva követtem a két fiú felé akik egy 'Ingyen Ölelés' táblát tartottak.
-Sziasztok! -lépett oda Molly. Bárcsak nekem is ekkora önbizalmam lenne!
-Helló lányok. -köszönt mosolyogva az egyikük, majd letette a kezében levő táblát. Rikító piros haja volt, fekete nadrágot és bakancsot viselt, egy pufi téli kabáttal. Szemöldökénél piercing virított. Nem volt csúnya, pont olyan fiú, aki bejön Mollynak.
-Sziasztok! -üdvözölt minket széles mosollyal a másik. Téli sapkája alól kikandikált világos barna, enyhén göndör haja. Rajta egy szintén fekete, a térdénél szaggatott nadrág volt fekete tornacipővel. Kezén ujj nélküli kesztyű volt.
-Helló. -szóltam halkan, miközben a kabát zsebem cipzárjával szórakoztam. Molly rólam és a göndörről tudomást sem véve szóba elegyedett Piroskával. Egy ideig azzal játszottam, hogy kifújom a levegőt és addig nézem a lehelletem amíg az el nem tűnik.
-Ashton vagyok. -kerül a szemem elé egy hatalmas kéz. Lepetten pillantok a göndörre aki mosolyogva várja bemutatkozásom. Általában rólam tudomást sem vesznek az emberek, mindig csak Molly-val foglalkoznak. De nem bánom, nem vagyok egy kifejezetten társasági lény.
-Summer. -rázom meg a kezét, egy halvány mosoly kíséretében.
-Szép neved van. -feleli jókedvűen.
-Ez...ez csak becenév. -mondom zavartan, nem nagyon mond nekem bárki is ilyes fajta bókot, főleg nem egy ennyire helyes fiú. -Sidney a nevem.
-Ó, értem. Találó becenév. -nevet fel, nevetését hallva nekem is felfelé görbülnek ajkaim. -Amúgy szép város.
-Jártál már Ausztráliába? -csodálkoztam el, mindig is el akartam jutni oda, kíváncsi vagyok arra a városra. Megszeretném ismerni a szülővárosom.
-Ott élek. -bólintott.
-Biztos klassz, egész évben nyár, nem, mint itt, naponta zuhog az eső. -bosszankodtam.
-Hé Sum! -ragadta meg a kezem Molly. -Michael azt mondja szereti az All Time Low-ot. -ujjong.
-Klassz. -bólogatok mosolyogva, ő csak a hüvelyk ujját mutatva vigyorog, majd visszafordul a fiú felé.
-És te? -lök meg óvatosan a kezével Ashton. -Van kedvenc zenekarod?
-Hát... kedvencem nincs, de sokat szeretek. -mondtam, majd látva érdeklődő nézését sorolni kezdtem. -Green Day, Red, Red Hot Chilli Peppers, Coldplay, Nickelback, Led Zeppelin, Quenn.
-Azta... -képedt el. -Otthon egy lánnyal sem találkoztam aki esetleg ismerné valamelyiket is. Bár, belőled sem néznem ki. -mutatott rám. Rajtam is fekete, a térdénél kiszakított farmer volt, a most sláger télikabát, egy bakancsal. Szerintem, ezzel semmi baj sincs.
-Attól még, hogy ilyen ruhákat hordok nem szerethetem a rock-ot? -húztam fel fél szemöldököm.
-Ash! -szólt oda Piroska, mire a szólított oda kapta a fejét. -Luke éhes, azt üzeni, hogy vigyünk neki kaját.
-Jajj! -mérgelődött, majd vállára kapta a táskáját a padról. -Bocsi csajok, a gyereknek kaja kell.
-És az ölelés? Vagy ez csak egy új csajozási praktika? -kérdezte Molly a táblára mutatva. A két új ismerosünk nevetve öleltek meg minket. Én, kicsit zavarban karoltam át Ashton derekát, mivel csak azt értem fel. Kész égimeszelő a srác. Ő a nyakamnál karolt át, úgy húzott magához és szorosan ölelt. Michaeltől csak egy gyors ölelést kaptam, intettek, majd nekünk hátat fordítva elindultak.
-Anyám! -szólt Molly. -Megvan a száma. -mutatta fel a telefonját vigyorogva.
-Komolyan? -emeltem el a tekintetem Ashton távolodó alakjáról.
-Persze. -mondta, mintha ez tök természetes lenne. -És te, megvan a száma? -húzogatta a szemöldökét.
-Úgy ismersz? Csak a nevét tudom és, hogy ausztrál, meg szereti a rock-ot.
-Hát te barátosném nagyon béna vagy. -karolt át és elkérte a telefonomat, a zsebemből elővettem a készüléket és a kezébe nyomtam.
-Mit csinálsz?
-Mi a neve? -hagyta figyelmen kívül a kérdésemet és belépett a facebookomba.
-Ashton.
-Ashton ki? -nézett rám a telefont nyomkodva.
-Nem tudom. -mondtam halkan a fejemet lehajtva.
-Hát... -emelte égnek a tekintetét. -Szerencse, hogy tudom, hogy hívják a dögösebbet.
-Clifford? -kérdeztem nevetve a képernyőt figyelve. -Szerettem azt a mesét. -gondolkoztam el.
-Ja, én is. Na, itt is van. -mutatta felém a telefonomat. -Ashton Irwin, és egyedülálló.
-Molly! Mit művelsz? -kiáltottam rá amikor rányomott az ismerősnek jelölés gombra.
-Segítek barátot szerezni neked.
-Mert mintha egy ilyen fiú újra megkeresne engem. -mutattam szomorúan Ashton képére, majd fintorogva mutattam végig magamon.
-Hát te hülye vagy. Én láttam, hogy nézett rád, te is észrevetted volna, ha nem állandóan a cipőd orrát bámulod zavarodban. -csapott tarkón. -Gyere, szólj anyudnak, hogy nálunk alszol.
-Nem, nem jó ötlet. Egy szó nélkül eljöttem, tuti ki van bukva.
-Rossz vagy. -mosolyodott el sunyin. -Haza kísérlek. -karolt át újból, majd elindultunk.
A házunkhoz érve, elővettem a kulcs csomómat, megkerestem rajta a bejárati ajtóhoz tartozó kulcsot, majd kinyitottam a zárat. A felhajtó üres volt, ezek szerint Rob elment. Megint.
-Hívj ha van valami. -ölelt magához szorosan mielőtt beléptem volna. Csak bólintottam válaszképp, majd elindult haza, én meg átléptem a küszöböt.
-Summer? -szólított meg anya a konyhából. -Te vagy az? -jött ki a helyiségből.
-Igen. -válaszoltam a fogasra akasztva a kabátomat, a komód mellé állítottam a bakancsomat és a vastag zoknimba lépkedtem be a konyhába anya mellett.
-Éhes vagy? -kérdezte a laptopjához vissza ülve.
-Nem. -mondtam röviden, majd a poharamba engedtem vizet, amit meg is ittam, utána pedig indultam volna a szobámba.
-Ne menj, -csukta le a gépét. -maradj. Beszélni szeretnék veled.
-Igen? -léptem vissza és karba tett kézzel vártam, hogy beszéljen.
-Ha vége az iskolának...
-Ezt a mondatot hányszor is mondtad már az elmúlt három év alatt? -kérdeztem tőle idegesen.
-Nem, Sidney ezt komolyan is gondolom. Nem birok tovább itt maradni. -nézett rám könnyes tekintettel. Kár, hogy nem tudtam sajnálni.
-És mégis hová mennénk? A pasidhoz? -kérdeztem tőle flegmán. Oda léptem a cipőmhöz, amit gyors felhúztam. -Ne is válaszolj! Nem érdekel. -emeltem le a kabátomat, ami csupán pár percel ezelőtt tettem a helyére.
-Hová mész? -nézett rám kétségbeesetten.
-Innen el. Jó messzire tőled! -mondtam az anyámnak, majd kitártam az ajtót, amit magam után nagy hanggal csaptam be.
Sűrű pislogással próbáltam meg visszatartani a könnyeimet több-kevesebb sikerrel. Annyiszor hallottam már ezt a mondatot anyám szájából, hogy egy idő után már el sem hiszem neki.
Már kezdett sötétedni, a telefonom folyamatosan rezgett, mivel anya hívott, ezért kikapcsoltam azt. Elindultam Molly-ék háza felé, két utca volt már hátra az útból, amikor egy ismerős hangra kaptam fel a fejem.
-Persze, mindenképp. -nevetett fel...Ashton. Más nem is lehetett, nem hinném, hogy van a világon bárki aki így, aki ennyire idétlenül nevet. A vállam felett óvatosan hátra pillantottam, és igen, ő volt az. Épp telefonon beszélt valakivel, sapkát most nem hordott, és így még helyesebb volt bánatomra.
Láttam, hogy a zebránál még zöld a lámpa, ezért gyorsabban kezdtem szedni a lábaimat, már villogott a zöld emberke, de jobban belehúztam. Hirtelen rántott vissza valaki a csuklyámnál fogva, egy másodperccel később egy dudáló autó haladt el előttem az úton nagy sebességgel.
-Hülye vagy? Meg is halhattál volna. Otthon nem tanítottak meg, hogy kellene közlekedni? -kérdezte a göndör flegmán. Elképedve meredtem továbbra is az előttem elterülő útra.
-És még azt hittem, hogy te nem vagy akkora tuskó. -fordultam felé lassan. Ashton a meglepődöttségtől kikerekedett szemekkel bámult rám, és a szemöldöke is a homloka közepéig ugrott.
-Sidney... Ne...nem tudtam. Sajnálom. -magyarázkodott össze-vissza. -Jól vagy? -kérdezte őszinte aggodalommal a hangjában.
-Persze. -bólintottam. -Köszönöm. -suttogtam lehajtott fejjel, a srác megmentette az életem, én meg leszidom miatta. Nem ciki...
-Ugyan már. -legyintett. -Bárki megtette volna.
-Hát nagyot tévedsz. -vágtam rá azonnal, egy az, hogy egy lélek sem járt erre. A másik pedig, ha valaki is ide tévedt volna nem hiszem, hogy megtette volna azt, amit Ashton.
-Mit keresel kint ilyenkor? -vágta zsebre a kezét és úgy várta, hogy a még mindig pirosan világító lámpa átváltozzon zöldre.
-Csak... sétáltam. -feleltem inkább, mint, hogy az igazat mondjam el egy olyan embernek akit csupán egy órája ismerek. Idő közbe a lámpa átváltott, mielőtt leléptem volna a járdáról Ashton megragadta a kezem, körülnézett, majd csak azután indult el, engem maga után húzva. Cselekedetén akaratlanul is felnevettem.
-Nem vicces. -szólt rám össze húzott szemöldökkel, de láttam, hogy visszatartja mosolyát. -Merre mész? -kérdezte felém fordulva, miközben elhúzta a kezét.
-Molly-hoz.
-A rózsaszín hajú csaj? -mutatott a saját hajára.
-Igen. -bólintottam mosolyogva.
-Nem hiszem, hogy otthon találnád. -húzta el a szájat. -Michael nem vesztegeti az idejét. Pár nap múlva haza megyünk, minél előbb meg... -hagyta abba és az ajkába harapott. Amikor eljutott a tudatomig mit is mondott, elképedve néztem rá. Még a sétálást is abba hagytam.
-Nem mintha Molly-t félteni kellene, de azért ez durva.
-Mikey ilyen. -rántotta meg vállait.
-És te? -kérdeztem halkan, mélyen beszippantva a fagyos levegőt.
-Én nem. -mondta teljes komolysággal. Hittem neki. -Haza kísérjelek?
-Nem! -vágtam rá egyszerre. -Onnan jövök. -mutattam a hátam mögé.
-Akkor hová kísérjelek? -kérdezte a fejét oldalra billentve és úgy mosolygott le rám.
-Haza semmiképp. -ráztam meg a fejem.
-Balhé? -kérdezte komoran, mire csak bólintottam. -Ismerős. Figyelj, esetleg eljöhetnél hozzánk. -vetette fel az ötletét.
-Nem is ismerlek. -ráncoltam a homlokom.
-Megmentettem az életed.
-Attól még nem ismerlek. -mondtam mire felnevetett.
-Igaz, de van hely bőven.
-Nem.
-Akkor csövezel?
-Lehet.
-Akkor veled tartok.
-Miért? -kérdeztem felé fordulva és a mosoly lehervadt az arcomról.
-Mert nem akarom, hogy bajod essen. Közlekedni sem tudsz.
-Messze van? -húztam fel fél szemöldököm.
-Pár utca. -mutatott előre Ashton.
-Oké. -sóhajtottam, majd tovább folytattam az utam a vigyorgó fiúval.
