Noreen Hamilton egy csiszolatlan gyémánt.
Amikor az édesanyja hozzámegy a dúsgazdag Penn Carterhez, új városba költöznek, a férfi pedig beíratja a lányt a jó nevű Diamond Akadémiára. Noreen hamar rájön, hogy az intézményt Penn lánya, Delilah uralja...
¡Ay! Esta imagen no sigue nuestras pautas de contenido. Para continuar la publicación, intente quitarla o subir otra.
Ｍ á ｓｏｄｉｋｆｅｊｅｚｅｔ Itt minden van, szivi!
A szám szélét harapdálva követem Delilah-t és a barátnőjét. Aden szorosan mellettem halad, kezében a húga cuccaival, mivel Delilah természetesen egy táskát sem hajlandó cipelni, hogy még véletlenül se erőltesse meg magát. Jellemző. Na mindegy.
A Diamond Akadémia tervezője szerény véleményem szerint túlzásokba esett, ugyanis az iskola belseje ugyanolyan fényűzőnek bizonyul, mint a külseje. Igaz, a fényűzőn kívül kicsit ijesztő is. Pont olyan, mint azok a kísértetjárta iskolák, a túlhájpolt tinifilmekből.
A hatalmas előcsarnokból mindenfelé lépcsők ágaznak el az emeletre – vagy inkább emeletekre – , a plafonról pedig egy hatalmas csillár lóg le – még annál is nagyobb, mint ami a Carter villa ebédlőjében van. A padlót márványozott parketta borítja, a lépcsőket pedig kék színű szőnyeg fedi, amelybe arany színnel belehímezték az iskola logóját. Így, első ránézésre, az egész Akadémia olyan, mint egy rossz vicc. Komolyan, nem gondoltam, hogy a valóságban is léteznek még ehhez hasonló, impozáns intézmények.
– Olyan fejet vágsz, mint aki nem igazán tudja, hogy is került ide – bök meg Aden halvány mosollyal az arcán.
Nem válaszolok, csak mevonom a vállamat. Delilah viszont hátrafordul hozzánk és megajándékoz minket a gonosz mosolyával. – Ne aggódj, Aden! Norina nagyon jól fogja itt érezni magát!
Félreértés ne essék, Delilah tökéletesen tisztában volt azzal, hogy a nevem Noreen, és rohadtul nem Norina. Csak éppen jól esik neki, hogy ezzel is idegesíthet – hiszen azzal, hogy úgy tesz, mint aki még a nevemet sem képes megjegyezni, még inkább azt éri el, hogy jelentéktelennek tűnjek mellette
– Akadj le róla, Lil – löki meg enyhén az ikerbátyja.
– Miért, talán őt is fel akarod szedni? – vonja fel a szemöldökét Delilah. – Ha igen, akkor ajánlom, hogy gyorsan ess túl rajta. Bár emiatt nem is kellene aggódnom. Az ilyenek mindig könnyen adják magukat.
– Én is itt állok, ha esetleg nem vetted volna észre! – szólok vissza neki felháborodva.
– Ó, akkor kérlek, állj arrébb! – húzza mosolyra a száját, így kivillantva a tökéletesen szabályos fogsorát. – Nem tudom mondtam-e már, de zavarod az aurámat.
Felhorkanok. Rogadtul elegem van már belőle, hogy Delilah ennyire igazságtalanul rosszindulatú velem. Emlékszem, mennyire izgatott voltam az első találkozásunk előtt, hiszen reméltem, hogy jól kijövünk majd. Nagyobbat nem is tévedhettem volna.
