Desire (Cameron Dallas Fanfiction)

Introduction

-Kicsim, kelj fel!-szólongat apu.
-Ahww!-nyöszörögtem.
Hallottam apa lépéseit a padlón, de nem tudtam hova megy. Egyszer csak nagy fényáradat zúdult rám. Kihúzta a függönyt, majd egyszer csak lehúzta rólam a takarót.
-Apaa! Ne csináld! Aludni akarok! Álmos vagyok!
-Gondolom megint rajzoltál, ugye? Meddig?
-Kettőig, háromig...
-Lisa, tudom, hogy a rajzolás a mindened, ezért nem vitatkozom. De könyörgöm, egyszer az életben aludd már ki magad. Nem szekállak, mert tudom sikeres vagy.-hajolt le hozzám, és adott egy puszit a homlokomra.
-Szeretlek Apa!-mondtam az ágyamon fekve.
Na készülődj! Fél hét van, hétkor reggeli. Mit kérsz? Rántottát vagy inkább salátát?
-Saláta jó lesz, köszi!

Na igen. Apával kicsi korom óta nagyon jó a kapcsolatom. Sok mindent megenged, de persze elvárja, hogy jól teljesítsek. Mindig is elvárta. Mindezt azért, mert ő vezető a munkahelyén, és a teljesítményt követeli. De tudom, hogy ő egy olyan szerető apa, aki semmilyen helyzetben nem hagyna itt minket anyával és Adammal.

Gyorsan elmentem zuhanyozni a fürdőszobámba. Tudom furcsa, hogy saját fürdőszobám van. De nem kell arra gondolni, hogy milliárdosok vagyunk. Az átlagnál kicsit gazdagabbak, de nem kihivalkodóan. Ennyi.

Zuhanyzás után felkaptam térdig érő fehér ingemet és egy sima csőfarmert. Mentem a tükör elé és lealapoztam az arcom, azután spirál és szájbalzsam. Nem szeretem a hivalkodó sminket, sem azt ha egy szép lányon egy centis vakolat van. Feltettem kerek szemüvegemet és belenéztem a tükörbe. Nem tudom , de én más vagyok, mint a többi lány. Nem feltétlenül kinézetre, csak más. Ja és a szemüveg egyfajta metafora. Az emberek így komolyabban vesznek. Nem vagyok igazából szemüveges. Na meg a göndör hajam se semmi. Átmentem Adam szobájába, hogy felkeltsem. Imádom nézni mikor szenved, mert még aludni akar. Berontottam és kiabáltam, mint egy őrült.
-Boldogságos jó reggelt, kedves bátyám!
-Lisa, hagyjál már!-nyígott.
-Jó, te akartad!-ráugrottam és úgy megcsikiztem, hogy csak nyerített. Mit mondjak, helyes a bátyám. Sötétbarna haj, kék szem, bár a szemét nem tudjuk kitől örökölte, mert itt mindenkinek barna szeme van. Szeretem a bátyámat. Persze, vannak vitáink, de melyik testvérpárnak nincsenek. Imádom, amikor együtt nevetünk. Ezalól ez az alkalom sem volt kivétel.
-Hétkor reggeli van, gyere le enni!-mosolyogtam még mindig.
-Oké, hugi!
Átmentem a szobámba, megnéztem az időt 06:57, ideje enni.

Lementem a konyhába és apa már várt a reggelivel. Anyun fehér köntös volt, kezében újság, másik kezében pedig kávé. Azért nem öltözött még fel, mert neki nincs kötött munkahelye. Anya sikeres festő, épp ezért nagyon kiegyensúlyozott. Hátulról megölelve köszöntöttem.
-Jó reggelt, Mami! Hogy aludtál?-kérdeztem.
-Szia Kincsem! Jól aludtam, és te?
-Jól, de még bírtam volna. Rajzoltam. Terveztem egy új ruhát, mindjárt jövök, csak lehozom.-mondtam, majd felszaladtam a szobámba. Mindig mikor belépek ide, melegség tölt el. Nem rég rendeztük át. A falak és a bútorok fehérek. Az ágyneműm és a dekorációk viszont nagyon szinesek. Van egy teraszom és egy fürdőm. A szoba egyik fala tele van a ruhaterveimmel. Az íróasztalomon dosszíék, tele rajzokkal. Most az asztalomon nagy kupi volt, mert este már nem volt erőm elpakolni. Megfogtam a rajzot és levittem a szüleimnek.
-Hiszen ez csodás, kislányom!-ölelt meg anya, aztán szólt apának.-Harry nézd!
-Lisa, én mindig csak ugyanazt tudom neked mondani. Neked ott van a helyed az egyik nagy divattervező cégnél. Szenzációs lett, mint mindig! Büszke vagyok rád!-mondta szinte már kiabálva az örömtől.-Most viszont mennem kell! Nyolctól megbeszélésem van. Jössz velem, vagy anya vigyen a suliba?
Közben a tesóm is lejött.
-Majd elvisz anya. Na szia apa, este találkozunk.-adtam puszit az arcára, majd odament anyához és megcsókolta.
-Szia Katherin!
Adammal lepacsiztak és elment.

Felmentem a szobámba, bepakoltam, megnéztem az Instagramot és a Twitteremet, de nem találtam semmi érdekeset. Lementem a nappalaiba, mert anya szólt, hogy induljunk. Felvettem a cipőmet, miközben anya kiabált Adamnak, hogy jöjjön már le.

Beültünk a kocsiba és elindultunk. Bedugtam a fülhallgatómat és csak bámultam kifelé az ablakon. Los Angeles reggel nagyon szép. Vidám a reggel, mégis rejtélyes. Megálltunk, elköszöszöntünk anyától, aztán kiszálltunk a kocsiból.

Adammal mentem a suli felé és észrevettem, hogy nagyon néz egy 11.-es lányt. A bátyám 12.-es, így egy év van köztük.
-Tetszik?-kérdeztem.
-Ki?-tettette a hülyét.
-Tudod te azt, ne játszd a hülyét, ismerlek már 16 éve.
-Ahhh. Igen! Tessék, kimondtam.
-Beszéltél már vele?
-Igen. Egyszer, amikor cserediák jött hozzájuk, nem értette, hogy mit mond. Én voltam a legközelebb és tőlem kért segítséget.
-Hát oké. Sok szerencsét hozzá!
-Köszi, Chanel!-így nevez, amikor éppen szeret.
Elváltunk.

Megláttam Williaméket. Feléjük mentem, mire mindegyikük kedvesen üdvözölt.
-ÁÁÁ Lisa! Az én drága tesám! Hogy vagy?-köszönt először Will. William az anyukájával él. Ő sokszor a középpontban van, ő szerkeszti a suliújságot és mindig segítőkész. Lakberendező pályára készül, amiben tényleg nagyon tehetséges. Segített felújítani a szobámat.
-Kösz, jól.-erre valaki hátulról eltakarta szemem.
-Hmmm ki is lehet...Csak nem Rose?-kérdeztem mosolyogva, de tudtam, hogy ő az, mert csak ő csinálja ezt. Rose társszerkesztő Willel az újságban. Újságírónak készül. Van barátja: Mark. Ő is nagyon jó fej. Az osztálytársunk és ő is ugyanúgy benne van a baráti körünkben.
-Hello, kislány!-köszöntött épp ő.
-Sziaaaaaa!-ugrott a nyakamba Alice. Szőke haja és kék szeme van. Igazán érdekes lány. Mindig vidám, de ő még nem tudja, mi akar pontosan lenni.
Már csak Brian van hátra. Nem láttam sehol, úgyhogy megkérdeztem.
-Hol van Brian?
-Nem tudom. - mondta Rose.-szerintem késni fog.

A hétfői napot tanítás szempontjából szeretem. Első óra ének. Az ének mindig nagyon jól telik el. Ha bemegyünk a terembe, kötelező választani egy hangszert, és az órán dalokhoz használni. Második, harmadik óra rajz. Minden nap van két rajz.
-Sziasztok, Gyerekek! Ma Los Angeles fényűző és sötét oldalát kell ábrázolnotok. Mindegy milyen technika. Első órán nem bánom ha csak hondolkoztok, de második órán már kérem a terveket. Lisa, gyere, veled beszélni szeretnék.-mondta a tanárnő.
Húúú mit csináltam? Nem csináltam semmit. Kimentem hozzá és meglepetésemre örült nekem.
-Azért hívtalak, mert lesz egy verseny. Divattervező verseny, ami országos szinten zajlik. Minden iskola egy diákot küldhet és én rád gondoltam, mert tudom, hogy divattervezőnek készülsz. A nyertes ösztöndíjat kap a továbbtanuláshoz. Mit szólsz hozzá?
Lefagytam. Levakarhatatlan vigyor került az arcomra. Elkezdtem ujjongani.
-Ezt igennek veszem Ms. Clark!-mondta mosolyogva. -Húzz ide egy széket, beszéljük meg a részleteket.
Elmentem egy székért. Senki sem tudta miért vigyorgok. Mrs. White egy lapot nyomott a kezembe, amin a részletes információk rajta voltak.
-Több fordulós a verseny. Az első fordulóban be kell küldeni egy rajzot. A ruha, amit rajzolsz, legyen elegáns, mégis vad. Ha tetszik nekik, behívnak. Egyébként a verseny székhelye itt van Los Angelesben, így nem kell elutaznod. Azon a területi versenyen mindenki megkapja a mentorát. Négy mentor van. Anna Wintour, Karl Lagerfeld, Victoria Beckham és az öreg Calvin Klein. Valamelyiket megkapod, és aztán már ők készítenek fel.
-Meddig kell az első fordulóba beküldeni a rajzot?
-Péntekig, és vasárnap már meg is van az erdmény. Tudom későn szóltam, ezért bocsáss meg.
-Nem, semmi baj. Nem lesz gond. És ezt örömmel elvállalom.
-Boldog vagyok, köszönöm Lisa!

Ezzel elmentem a helyemre, és teljesen beleéltem magam a versenybe. Negyedik óra föci, ötödik biosz és a hatodik pedig irodalom volt.

Utolsó óra után épp indultam volna haza és odamentem elköszönni a többiektől.
-Hé tesabogyó! Mit mondott ma neked a rajztanár?-kérdezte William.
-Benevezett egy országos divattervező versenyre. Ha minden jól megy, találkozhatok Karl Lagerfelddel, Calvin Kleinnal, Anna Wintourral és Victoria Beckhammel. A nyeremény pedig ösztöndíj.
-Várj, várj! Te azt akarod mondani, hogy egy ilyen hihetetlen csúcs helyre mész és elfelejtetted mondani?
-Nem, csak már várom, hogy hazamehessek és nekikezdjek. Péntekig kész kell lennem.
-Oké, akkor menj! Sok szerencsét!- mondta Alice. Mindenkitől elköszöntem.

Hazafelé kitaláltam, hogy minden nap rajzolok valamit és majd kiválasztom a legjobbat. Rajzoltam egy ruhát. Igazán szép lett, még én is meglepődtem. Még nem volt teljesen kész, de már fogpiszkáló kellett hozzá, hogy nyitva tartsam a szemem. Úgy döntöttem, 5 percre lehajtom a fejem. Csak az a gond, hogy baludtam.

"Egy kifutón sétáltam, mindenki engem fotózott. Csak én voltam ott. Hangokat nem hallottam. De hát fotóznak! Miért nem hallom őket? Azt hiszem, tudom a választ. A vörös szőnyeg másik végén feltűnt egy fiú. Nem láttam az arcát. Egyszer csak azt vettem észre, hogy hallom az üdvözítéseket. Visszanéztem a kifutóra, de ő már nem állt ott."