Desire (Cameron Dallas Fanfiction)

Friday one

Reggel a telefonom hangjára keltem. Csapkodtam az éjjeli szekrényemet, de nem találtam a telefont. Átgurultam az ágy másik felére és ott matattam az éjjeli szekrényen. Nem találtam. Akkor hol van? Kénytelen voltam kinyitni a szemem. A polcon van. Csodás! Feltápászkodtam a helyemről, odamentem és kikapcsoltam. 05:00. Rajzolnom kell. Odaültem az asztalhoz. Nem jutott eszembe semmi, úgyhogy visszfeküdtem az ágyba és aludtam.

-Lisa ébredj fel!- térdepelt az ágyam mellett Adam.-már 06:50 van.
-Szia!-mondtam halkan.
-Szia, hugi! Akarok valamit mondani.
-Hmm?
-Hétfőn tudod az a lány...Linda.
-Mi van vele?-kérdeztem álmosan.
-Beszéltem vele tegnap. A szalagavató próbáján beosztották a tanárok, hogy melyik 11.-es mit díszítsen. Mindig a 11.-esek díszítenek. Linda elkésett és megkérdezte tőlem, hogy neki mi a feladata. Mondtam, hogy nem tudom és hogy kérdezzük meg az egyik tanárt. Miután már tudta, hogy mi a feladata, megköszönte, hogy segítettem neki. Telefonszámot cseréltünk és szinte egész este cseteltünk.
-Büszke vagyok rád, Adam!-mondtam vidáman. Most már nem voltam fáradt. Örültem neki, hogy Adamnek összejöhet Lindával.
-Most viszont öltözz! A reggelidet elviszed a suliba, hogy ne késsünk el.
-Kivel megyünk?
-Most apával.
-Oké.
Kiment a szobámból.

Felöltöztem. Felvettem egy fekete bőrgatyát és egy csipkés vállú fekete felsőt. Derekamra kötöttem a farmerdszekimet, a fejemre napszemüveget tettem, a lábamra a fehér Conversemet húztam. Jól kell kinéznem, mert ma viszem el a rajzot a verseny székhelyére. Izgulok miatta. Még nincsen meg, hogy melyik rajzot viszem el. Mrs. Whitenak megmutatom az összeset és majd együtt kiválasztjuk. Kiderült, hogy nem csak elküldeni kell a rajzot, hanem el kell vinni és el kell mondani a koncepciót.

Lementem a konyhába.
-Jó reggelt mindenkinek!-mondtam. Csak apát és Adamet találtam a konyhában.-Hol van anya?-kérdeztem.
-Anyád még alszik. Ugyan olyanok vagytok mindketten. Este 11-kor kapott ihletet, úgyhogy nekiállt festeni. Ha akarod felkeltheted. Bent van a festő szobájában. Nekem nem volt szivem felkelteni.
Felmentem anyához, aztán elkezdtem szólítgatni.
-Anyuci, anyu..kelj fel!
-Szia!
-Aludj még, csak feküdj be az ágyadba. Ott kényelmesebb.
Felállt. Megölelt.
-Milyen gondoskodó kislányom van! Ez csodás! Ügyes legyél ma az iskolában. Délután pedig ne izgulj, nem lesz semmi gond.
-Jó anya. Te meg aludd ki magad.
-Lisa gyere induljunk!-kiabált a földszintről az apám.
-Na indulnom kell. Szia!

Nem annyira szeretek ezzel a kocsival menni. Mindenki megbámul minket. Sok jó kocsi van Los Angelesben, de azért a Porschét mindig megnézik. Főleg, hogy ha terepjáró. Útközben beszélgettünk.
-Izgulsz a mai nap miatt?-kérdezte apa.
-Igen, egy kicsit.
-Ha szertnéd, elvihetlek. Ma el tudok jönni előbb a munkahelyemről. Aztán visszamennék, mert sok a munka.
-Nem apa. Inkább maradj a munkahelyeden, végezd el a munkát, és akkorra érj haza, amikor én is otthon leszek.
-Oké, igyekszem.
Közben megérkeztünk. Persze minden diák a nagy kocsi felé nézett.
-Szia apu! Szeretlek!
-Én is és ne izgulj!

-Ma találkozol Lindával?-kérdeztem Adamtől.
-Ha minden jól megy, igen. Három hét múlva lesz a szalagavató, és addig minden nap gyakorlunk.
-Sok sikert hozzá! Légy kedves vele! Szia. És kívánj szerencsét!-öleltem meg.
-Tudom, hogy továbbjutsz, hugi. Én tudom.-mondta.
Még láttam, hogy néhány lány összesúg a háta mögött. Hiába, a bátyám menő.
A többiek még nem voltak itt, csak Alice. Williamnak és Rosenak 0. órában szerkeztőségi megbeszélése volt. Gondolom Brian megint késni fog, vagy óra előtt egy perccel esik be. Mark elment Brianhoz, mert kitaláltuk, hogy ő kelti fel, hogy ne késsen.
-Szia Alice!-öleltem meg.
-Szia Lisa! Bemegyünk rajzra?
-Aha.

Mrs. White még nem volt itt, úgyhogy leültünk az ajtó elé a földre.
-Miújság?-kérdeztem.
-Semmi különös. Tegnap egész este olvastam. Nagyon jó könyvet találtam.
-Én rajzoltam. Nagyon izgulok, hogy elég jó vagyok-e. Mi van, hogy ha nem jutok tovább? Akkor vége az életemnek. Akkor kiderül, hogy soha nem lehetek divattervező, mert nincs hozzá tehetségem. És...-hadartam volna tovább.
-Figyelj!-szakított félbe Alice.- én TUDOM, hogy tovább jutsz. Ne izgulj! Ilyenkor meg tudnálak ölni! De mennyire! Nem ismerek olyan lányt rajtad kívül, aki nálad jobban beleillene a szakmába. Csak egy kis önbizalmat, könyörgöm! Ha találkozol egy mentorral, azt nagymértékben fogja nézni, hogy milyen a kiállásod.-mondta szinte kiabálva.
-De tudod úgy volt, hogy csak be kell küldeni. Mrs. White ezt mondta. De tegnap kiderült, hogy a négy mentor előtt meg kell "védenem" a művemet. Ezért ugye el is kell mennem. Jó lesz ez a ruha?
-Tökéletes lesz! Tökéletes vagy te magad is! Erre a szakmára születni kell! És te erre születtél, ne izgulj!
-Jó reggelt, lányok!-épp most érkezett meg a tanárnő.
-Jó reggelt!-köszöntünk egyszerre.
-Lisa, hoztad a terveidet?
-Igen hoztam, de ma nem rajzoltam. Így öt van, mert kedden kettőt rajzoltam.
-Nagyon jó! Gyertek menjünk be a terembe!
Bementünk. Letettem a táskámat, odavittem a mappámat a tanári asztalhoz és kinyitottam. Kiterítettem a rajzokat a tanárnő felé. Sokáig nézte őket.
-Kétség kívül mindegyik nagyon tetszik. Profi munkák. Hány éve kezdted?
-Nyolc éves korom óta akarok divattervező lenni és tíz évesen kezdtem rajzolni. Szóval hat éve.
-Értem. Talán ez a kettő a legjobb.-mutatott rá két rajzomra. Az egyik egy világos gyöngyházszínű rózsaszín ruha. Földig érő és pánt nélküli. Karcsú ruha selyemből. A mellkasán köldök felettig érő, V alakú kivágás van. A másik nem ruha, hanem egy szett. Fehér szövetnadrág és egy lila selyeming. A selyemingen egy fehér blézer. A cipő egy fekete, fényes mokaszin. Ez nekem nem annyira tetszik, de ez az elvárás a divatszakmában.
-Szerintem legyen a rózsszín ruha.-mondtam.
-Igen nekem is ez tetszik jobban. A többit, ha gondolod kitűzhetnénk a faliújságra.
-Jó, de ne az összeset. A többit haza szeretném vinni.

A többiek már közben beszállingóztak. Köszöntem nekik. Ma az első két órám rajz volt. A harmadik óra spanyol volt. Sponyolórán mindig nagyon aktív vagyok. Ez alkalommal nem, mert nagyon izgultam a délután miatt.
-Ms. Clark! Hallotta a kérdést?-kérdezte a tanár úr már mérgesen.
-Elnézést, nem hallottam.
-Figyeljen ide és ne a rózsaszín felhőiben gondolkozzon.-bosszúsan elismételte a kérdést, válaszoltam rá, aztán bambultam tovább. Negyedik óra nyelvtan, ötödik tesi, hatodik pedig matek volt. Nem szeretem a matekot, sőt irtózom tőle. Ráadásnak olyan lassan járt az óra, hogy minden perc kettőnek tűnt. Végre kicsengettek! Elköszöntem a barátaimtól. Mind szerencsét kívántak.
-Akkor holnap mozi!-mondta Brian. Mindenki beleegyezett.
-Elkísérlek.-mondta Alice.

Felültünk a buszra és síri csendben mentünk végig. Én izgultam, ezért nem beszéltem. Alice tudta, hogy izgulok, ezért nem beszélt. Leszálltunk. Odaértünk az épülethez. Egy nagy magas épület volt, nagy üvegablakokkal. Alice szólalt meg előszőr.
-Ne feledd, amit mondtam! Tökéletes vagy erre a helyre!-megölelt és úgy maradtunk vagy öt percig. Nagyon jól esik a törődése.