A suli folyosóján csak a szokásos dolog folyik. A suli menői és dísz picsái csoportosodnak össze. Persze, azért megy az információ csere is. Rám nem igazán mernek nézni, mert egy szúrós pillantással el szoktam intézni ezeket. Alex sétált mellettem és mondta fel az órája anyagát, de én ezt idáig észre sem vettem, csak mikor már mérgesen szólt rám.
-Nagyon eggyes lesz? –kérdezte rám nézve.
-Hát. Szerintem jó lesz –néztem a földet.
-Lexie. Figyeltél te egyentalán rám? Végig makogtam az egészet. Mondd, mi a baj? –rakta vállamra a kezét biztatóan.
-Ne, haragudj csak nagyon élethű rémálmom volt és azóta picit paranoiás vagyok. Ne, aggódj, jól vagyok –fogtam meg kezét és vettem le, kezét a vállamról.
-Holt sápadt vagy. Figyelj, menj haza és pihenj le. Én meg majd szólok a tanárnak, hogy nem érezted jól magadat –állított meg.
-Rendben, de csak, hogy te se aggódj értem –adtam arcára puszit és a kijárathoz mentem. Hazaérve lefürödtem és gondoltam utána ledőlök pihenni. A szobámba nyitva volt az ablak. Ki a csuda nyitotta ki? Én nem hagytam így az ablakot. Legfőbbképp nem, miközben alszok. Elfogott egy rideg érzés. Felkeltem és becsuktam az ablakot. Az üvegen keresztül lehetett látni, hogy korom sötét van kint. Ehhez képest én mégis ki kívánkoztam a friss levegőre. Szerencsére nem lettem volna egyedül. Az erdőben volt egy régi barátom. Úgy hívták Max. Végülis a „kutya” az ember legjobb barátja. Nem mellesleg ő egy farkas volt. A legjobb társ. Általában örülni szokott nekem, de most olyan furcsa volt. Nyugtalan volt.
-Gyere ide Max –tartottam kezem magam elé.
Odajött hozzám, én pedig megsimogattam. Ide-oda nézelődött a bokrok között. Orrával elkezdett lökdösni, mintha azt akarná jelezni, hogy menjek haza. Hallgatva rá, inkább hazamentem. Szorosan mögöttem jött ő is. A ház közelében megálltam
-Most már menj –simogattam meg fejét.
Okosan hallgatva rám elindult. Be az erdő sötétjébe. Én a mellkasomon összefontam a karomat és felsóhajtottam. Becsuktam a kaput magam mögött és gondoltam alszok még egy kicsit, hisz még nagyon korán van.
Ellöktem magamtól és kifutottam az iskolából. Mi tévő legyek? El fogok így vérezni… A távolban farkas vonyítás hallatszott. Max… A hang irányába elkezdtem sprintelni. A vámpír, épp hozzávágta egy fához a farkasomat. Leguggoltam hozzá, de már nem lélegzett. Elkéstem. Felettem állt Ő. A hajamnál fogva felemelt és engem is a fához vágott. A másodperc tört része alatt mellettem teremt és a nyakamra tapadt, mint egy pióca. A testemből az élet lassan kipárolgott. Meghaltam.
Arcomon lassan folytak le könnyeim. Bőrömet csiklandozták, ahogy utat kerestek maguknak, hogy legördüljenek állam vonalán. Egész éjszaka égett a lámpám. Másnap suliban ugyan úgy Alex-el lógtam. Elmémet az álmom töltötte be teljesen és az energiámat is leszívták.
-Tudtad, hogy lesz új osztálytársunk? –terelte el a gondolataimat kérdésével.
-Mondd, hogy nem fiú lesz! –legbelül könyörögtem, hogy ne, fiú legyen.
-Igazából azt nem tudom. Ne, haragudj, de elvileg már a teremben van. Ha gondolod, megnéz… - fogtam meg csuklóját és iszonyatos tempóban a terem felé vettem az irányt.
Ott ült leghátul. Érkezésemre felkapta fejét és engem fürkészett. Miért fiú? Tekintetem nem tudtam le venni róla, annyira vonzott a tekintete. Rejtélyes és ez tetszett, de egyben féltem is tőle. Szemét végig jártatta rajtam. A nyakam elkezdett égni, kezemet reflexszerűen a nyakamra tettem. Lábam megremegett és összeestem. Alex elkapott.
-Mi a fene? Lexie! Leviszlek az iskolaorvoshoz! –tartott karjaiban.
-Ezt én is kérdezhetném… - súgtam csak magamnak.
Visszanéztem az új fiúra és a szemöldökét felhúzta.
