Fenyőfa illat ütötte meg az orromat. Szemeim fáradtan kinyíltak. Hol vagyok? Valahol az erdőben lehettem. A földön feküdtem. Kezeim össze voltak kötve. Jó szorosan. Próbáltam meglazítani, de csak jobban szorított. Nagyszerű. A hold meg a tábortűz volt az egyetlen, ami fényt adott. Felhúztak a földről és a tábortűz elé löktek. Felhorzsoltam a térdemet és elkezdett szivárogni belőle a vér. Meg fogja érezni Kyle és ide fog jönni. Ez egy csapda. A sötétben láttam egy árnyékot. A bokrok közt suhant át, majd hatalmas puffanással esett a porba.
-Meg van a vámpírunk. Eljött érted. Érte pedig a halál jött el –kacagott fel őrülten.
Kyle-t a vámpírvadász elé dobták. Ott feküdt a porban. Felnéztem a vámpírvadászra. Az oldalán lógott egy fegyvertartó. Ott lapult benne az ezüst lövedékes fegyver. A vámpír tarkójára nyomta bakancsát és, így tartotta a földön. Szinte rajta taposott.
-Felismered a zsákmányod, ugye? Mindjárt gondoltam, de tudod ez többet nem fog előfordulni –emelte fejéhez a pisztolyt.
Elkezdtem erősebben rángatni a kezemet, mire a kötél időben leesett a csuklómról. Kyle felállt és a maga gyorsaságával próbált elfutni, hogy ne találja el a golyó, azonban a golyó is gyors volt. Kilőtte a halálos fegyvert. Utamba esett pont. Őt nem találhatja el, de engem igen. A golyó irányába ugrottam. Éreztem számba a keserű ízt, olyan, mintha vas lett volna a számba. Vér volt. A saját vérem íze. Eltalált a golyó.
-Kyle… - köptem ki véremet és térdeltem le a földre.
Köd lepte be az erdőt, de inkább csak a tekintetem homályosodott. Minden elfojt. Semmit sem tudtam tisztán kivenni. Golyósüvítés a fülem mellett. Embersikoltozások. Halálos sikoly. Emberi léptek zaja, ahogy épp futottak ragadozójuk elől, Kyle elől.
-Lexie…nem lesz semmi baj… - csuklott meg a hangja.
-A vámpírvadász, menekülj…Kyle –könnyeztem be.
-Nem érdekel. Hazaviszlek –vett fel.
-Meg fogok halni, hagyj itt –suttogtam.
-Nem! Nem fogsz meghalni. Nem hagyom… - zokogott.
-Jé, forogsz… - ájultam el.
Mintha csak egy álom lenne. Minden sötétségbe borul. Nem észlelem az idő múlását. Fájdalmat sem érzek. A test és a lélek nyugalma. Ez lenne a halál? Nem látom a fénnyel teli kaput, ami csalogat, hogy lépjek át rajta. Az is lehet, hogy meg se haltam. Viszont ha ez így van, fel akarok ébredni.
-Szeretlek Lexie. Többet nem teszlek ki téged veszélynek, úgy sajnálom –tördelte idegesen ujjait.
Lassan sóhajtottam egyet. Azt mondta szeret. Nagy megkönnyebbülés. Egy vámpír, aki szereti a zsákmányát és egy hülye halandó, aki egy hallhatatlanba szeretett bele. Szinte tiltott dolog a kapcsolat két ilyen „lény” között.
-Lexie? Érzem a gondolataidat. Érzem, hogy fent vagy –szorította meg kezemet.
- Uhh –nyögtem fel, ahogy felültem.
- Óvatosan, kérlek –tolt volna vissza az ágyra.
- Ne aggódj. Túlélem, ezért már megérte felkelni a sötétségből, hogy halljam a hangodat –néztem egyenesen a szemébe.
- Meg is halhattál volna. Hagynod kellett volna, hogy engem találjon el a golyó. Legközelebb nem segítesz –fogta kezei közé a fejét.
- Nem fogom hagyni, hogy meghallj. Nem te irányítasz! –löktem meg.
- Lehet, hogy irányítalak az agyammal. Erre is képes vagyok –fogta meg csuklóm, hogy ne tudjam meglökni a vállát.
- Na, próbáljuk ki –húztam ki magamat.
- Mondd, hogy utálsz és, hogy többet nem is akarsz látni! –parancsolt rám, mire picit összerezdültem.
Felkeltem a kanapéról, amin eddig pihentem és Kyle elé léptem. Szememet belefúrtam az övébe. Vettem egy nagy levegőt és beszédre nyitottam a számat.
-Tudod mit Kyle? Imádlak! Felülmúlhatatlanul –mosolyodtam el huncutul.
-Jesszus… a szívem –nyúlt az említett területre.
Arcán látszott a megkönnyebbülés, hogy rám nem hat az agymosása, de meg is ijedt, mert úgy csináltam az elején, mintha hatott volna rám.
-Te tényleg szeretsz –hitetlenkedve nézett rám.
-Nem, mint az előbb mondtam imádlak –karjaiba rántott és megölelt.
-Én is téged, pici Lexie –puszilt bele a hajamba.
Hajamról a szája a nyakamra haladt, ott folytatta a puszilgatást. Rossz érzésem támadt. Sejtjeim, mintha riadót akartak volna fújni. Hátra néztem rá. Szemei vörösen izzottak. Fogai előjöttek. Kirángattam magamat szorításából és futásnak eredtem. A folyosó végén volt egy lépcső. Hosszúnak bizonyult, de a legaljára értem végül. Egy óriása medence tárult a szemem elé. Közelebb mentem, olyan csodásan csillogott. Vonzott magához a víz, ahogy belenéztem észrevettem, hogy legalább 5 m mély lehet ez a medence. A reflexeimet lekötötte a medence bámulása, ezért észre se vettem, hogy Kyle mögém került. Szemében csillogott a vágy tüze. Teste félmeztelen és izmos volt. Gondolom nem a sok edzéstől, hanem a sok vadászattól.
-Nem fogom összevérezni a kedvenc ingemet –mosolyodott el huncutul.
-Kyle –karjaiba vett.
Elkezdtem remegni. Kyle a medencéhez lépett. Mind e közben engem ízlelt. Nyakamról csordogált a vér.
-A víz felgyorsítja a keringést –semmit mondó tekintettel nézte a vizet.
-Én nem tudok úsz… - eldobott magától és még a mondatot sem tudtam befejezni.
A kezem a vízfelszínét próbálta elérni, mind hiába. Soha sem gondoltam volna, hogy ez a gyengeség fog megölni, meg a szerelmem. Tüdőm meg telt vízzel. Levegőt se kaptam, csak egyre mélyebbre süllyedtem.
