9 Days (coachella)

5

~Norma~

//0.nap - kajálás//

Nem, nem ő volt az, Norma! Már hányszor képzelted emberekre az utcán, hogy ők Ben. Hogy lenne ez másként itt, Amerikában, az otthonunktól több ezer kilométerre! Csak egy újabb, szerencsétlen srác, aki kicsit hasonlított rá. Nem szabad így viselkedned, Norma! Folyton elábrándozol, amikor folyik az élet körülötted! A jobb oldaladon egy barna hajú izomkolosszus, a bal oldaladon egy helyes sötétszőke srác, akik bírnak téged. Egyenlőre. Azután vagy elfelejtenek, vagy egyszerűen megutálnak, mert folyton látják, hogy máshol jársz. Elvégre Ben is elfelejtett egyik napról a másikra, vagy megutált. Esetleg mindkettőt egyszerre, amilyen mázlista én vagyok. Norma! Hagyd már! Ő számodra elérhetetlen, pedig egy darabig nagyon közel volt, annyira, hogy el tudtál hinni bármit is. El is hittem. Most pedig ott tartok, hogy a körülbelül 10 perces utat a legközelebbi büféig csak a nem normális gondolataimmal töltöttem, ahelyett, hogy egyszerűen bekapcsolódtam volna Jamesék baromkodásába.

- Én egészbe sült malacot fogok rendelni! - határozza el James.

- Én iis! Rendeljünk azt! Hyden léégyszi! - nyavalyog Gray óvodás módjára.

- Mindjárt belőletek csinálok sült disznót, ha folytatjátok a hisztit! - oltja le a két idiótát Hyden egy másodperc alatt. Valerie jót nevet a beszóláson. Nem tudom eldönteni, hogy tetszik-e neki Hyden. Láthatóan élvezi a társaságát, szeret vele lenni, de mégsincs ott a szemében az a bizonyos "szerelmes ragyogás". Persze az is benne van a pakliban, hogy csak én vagyok az, aki folyton folyvást túldramatizálja a dolgokat. Valerie mindig is szerette leplezni az érzelmeit. Hiába mondtam neki, hogy velem bármit megoszthat nyugodtan, egyszerűen mindennek csak egy kis részét mondja el nekem, a többit magában tartja. "Ez a saját csatám, nekem kell harcolnom" - ezt mondta nekem egyszer. Ebben azért van valami, amit nekem is meg kell tanulnom, mert én viszont szeretem kiönteni a szívem és még így se találok sokszor megnyugvást. Sokszor mondják, hogy Valerievel sok dologban hasonlítunk, de azért mindeközben nagyon is ellentétesek vagyunk. Én csak azért szeretném, ha megnyílna, mert féltem. Ha ennyi mindent magába fojt, jót és rosszat egyaránt, akkor egyszercsak mindez ki fog robbanni. Arról fogalmam sincs, hogyan, de nem hiszem, hogy jó vége lenne. Valerie a legjobb barátom, bármi történne vele, utána én nem tudnék magammal mit kezdeni. Az utóbbi időben annyi szarság történt velem. Barátok jöttek, mentek, bántottak, na meg persze itt volt Ben is, de ő kicsit több, mint egy hétig tudta velem mindezt feledtetni. Azóta pedig már őt kell kivernem a fejemből. De bármi történt velem, Valerie ott volt, ha kellett, felajánlotta, hogy bárkit megöl értem, de mindig lelkizett velem és most az életemben nincs más olyan ember rajta kívül, aki még sohasem bántott meg.

Végre odaértünk a büféhez. Mondanom se kell, a hely dugig volt, mint minden más a Coachellán, de szerencsére a Gray és James orvosolták a problémánkat.

- Hali, cicák - közelítették meg az egyik asztalt, ahol egy ötfős lánytársaság evett - szépek a khm.. hot dogjaitok - helyesbített James, mikor a lányok kérdőn néztek rá.

- Figyeljetek az a helyzet, hogy a cimboráinkkal nem találunk egyetlen helyet se, ti pedig olyan segítőkészeknek tűntök... -hallgatott el egy pillanatra Gray - ehetnénk az öletekben?

- Retardáltak - motyogta Hyden az orrnyergét dörzsölve.

- Perverz állat! - nyavalyogta az egyik lány és a társaságával együtt dühüdten elviharoztak a hot dogokkal együtt.

- De legalább lett helyünk - tett egy elismerő biccentést Hyden, bár látszott rajta, hogy a módszer nem annyira jött be neki.

A két fiú elégedetten elterült az asztalon, mi pedig hárman az úgynevezett "normálisak táborát" erősítve kuporogtunk azon a kis helyen, amit meghagytak nekünk.