9 Days (coachella)

6

Norma

// 1.nap - tisztázzuk a dolgokat! //

Az ember lánya azt hinné, hogy ha egy olyan méretes fesztivál résztvevője, ahol több tízezer ember van, nincs a tömegben egy olyan ember se, akit ismerne vagy ha lenne se találkozna vele. Annak az esélye, hogy összefutnak az egy a húszezerhez. És alapesetben imádkozol, hogy te kapd meg ezt az "egyet", de úgyse fogod. Viszont, ha pont elkerülnél valakit, akkor az tuti szembe fog veled jönni. És ha ezt az illetőt Bennek hívják, akkor beszélni is szeretne veled. Kettesben.

Valerie elindult az ellenkező irányba, arca elég durcás volt, cipőjével látványosan rugdosta a föld homokját. Nem bírja Bent. Soha nem is kedvelte. Mondhattam neki bármilyen aranyos dolgot vele kapcsolatban, csak közönyt fejezett ki. Utólag belátom, talán igaza volt. A valóságban, a rózsaszín ködön túl tényleg ez van. És erre én csak ekkor kezdtem ráeszmélni. Ben még egy árva szót sem szólt, mikor pofon vágott a felismerés: talán ő mégsem olyan szép és jó, mint amilyennek képzeltem. Képzeltem? A fenéket! Álmodtam.
De most már úgyis mindegy alapon adtam neki egy esélyt. Meghallgattam. Mondhatnám azt is, hogy nem vártam semmiféle romantikus fordulatra, de azért azzal már hazudnék.

Pár percig csak némán róttuk a Coachella kis ösvényeit. Eszem ágában se volt megszólalni. Ő akart beszélni velem, akkor vegyen erőt magán, és bökje ki végre! Ben nem beszélt, csak nézte a lábát. Ha rávetettem egy amolyan "beszélj már végre" nézést, ő zavartan elfordította a fejét, vagy beletúrt a hajába. Negyed óra elteltével már én éreztem kínosan magam, bűntudattal gondoltam Valeriere, aki egyedül, a Ben iránt táplált őszinte gyűlöletével a szívében kóvályog egy gigantikus méretű fesztiválon. Remélem, összefut Hydennel, bár ők ketten este óta feltűnően kerülték egymást. Rossz barát vagyok. Egész tegnap a saját lelkemet temettem, közben észre se vettem, hogy legjobb barátnőm körül is zajlik az élet. Ezután az egyre inkább kínos kimenetelű beszélgetés után találkozok vele. Felhívom, hogy menjünk el enni valahova ketten. És akkor majd jól kifaggatom. De addig is Bennel kellett valamit kezdenem. Közel 20 perc után megelégeltem a hallgatását.

- Na? - csak ezt a kérdést szegeztem neki. Kicsit megrázta a fejét, úgy nézett ki, mint akit én rántottam vissza akkor a való világba.

- Ne haragudj! - szabadkozott a maga tökéletesre csiszolt illemével. Ezért mindig is csodáltam, ahogy alapból szólt az emberekhez. - De ne hidd, hogy könnyű.

- Ben, én több hónapja már csak hiszek - jegyeztem meg keserűen. Akkor, ott, ahogy sétálgattunk a fesztiválon megállt bennem valami. Az a rohadt nagy remény. Többé nem tudtam találni neki mentségeket, és nem tudtam hibák nélkül látni őt. Csak egy srác volt, aki igenis megbántott engem. De sajnos, még így is szerettem - és egyre jobban kezdem elveszíteni a hitem -, szavaim percekig csengtek a köztünk lévő hatalmas és csendes űrben.

- Megengeded, hogy megmagyarázzam?

- Nem érdekelnek a mesék - én magam meglepődtem saját válaszomon. Hogyan tudtam ennyire kimérten és hidegen beszélni hozzá?

- Az igazat fogom mondani. Akármennyire is valótlannak fog tűnni az, hogy egy szinte felnőtt fiú fél. Annyira, hogy azt te el sem tudod képzelni!

- Mégis mitől? Ez a lány - mutattam itt magamra, csatlakozva a kis játékhoz - minden apró darabot odaadott neked magából. Számodra nyitott könyv vagyok. Mindent bevallottam neked. És mindezek felett olyan apróságokat is megosztottam veled, amik más szemében jelentéktelennek tűnhetnek, de nekem viszont kibaszott nehéz kiadni magamból! - könnyekig kiabáltam. Még csúnyán is beszéltem, pedig tudtam, hogy utálja. Arca összezavarodottságtól árulkodott. Talán nem is erről akart beszélni, csak én lovaltam bele magam? Nem, biztos, hogy nem. Mi másról beszélnénk?