Kereken egy hét telt el azóta, hogy Andy megcsókolt. Egy hete nem mozdultam ki a szobámból, nem ettem, inni is csak a fürdőben lévő csapból ittam. Az ajtót bezártam, ami meglehetősen illetlenségnek tűnhet, hisz így a kékszeműt kizártam a saját szobájából, de nem izgat különösebben. Az elmúlt időben volt időm gondolkodni, nem is keveset. Csak ülök a karosszékben, az ablak előtt, és nézek a messzeségbe. Az elején a srácok még próbáltak kihúzni a "rejtekemről",mondanom sem kell sikertelenül, így ezt hamar fel is adták.
Szemeim alatt hatalmas karikák éktelenkedtek, melyek a kialvatlanság miatt kerültek oda, ahol most vannak.
Mikor reggel belenéztem a tükörbe, szinte elkapott az undor. Nyúzott arcom visszatükrözi belsőm, amelyből árad az üresség. Egy roncsnak érzem magam, bár ez eddig sem volt másképp! A roncs mellett, azonban a felülmúlhatatlan üresség tölti be testem egészet. Nem érzem magam teljesnek,nem érzek fájdalmat, semmit.
Egyszerűen, csak fáradt vagyok. Lelkileg elfáradtam. Túl sok dolog történt velem most egyszerre, amit nem tudok ilyen gyorsan feldolgozni.. Eddig sem voltam egy túlzottan kiegyensúlyozott lelkivilágú személyiség, és ez most sem változott..Talán rosszabbodott is. Andy csókját sehová sem tudtam tenni, igazából még azt sem fogtam fel, hogy az anno még álltalam istenített bandánál lakok, a csók pedig..áhh..
Összeségébe összevagyok zavarodva, és nem tudok koncentrálni semmire! Ülök, és nézek ki a fejemből. Napi 24 órán át..
Kopogás zavarta meg bambulásom. Odakaptam fejem az ajtóra, számat szólásra nyitottam de nem tudtam mit mondjak így csak vártam.
-Kérlek..
-Engedj be..
-Hadd segítsünk..
-Legalább hadd ellenőrizzük jól vagy-e..
-Élsz még?..- szürődött be öt különböző férfi hang az ajtón túlról, bár így is betudtam azonosítani melyik kihez tartozik.
Már ott voltam hogy kinyitom az ajtón mikor egy hangocska a fejemben azt súgta: Ne tedd!
-Hadd legyek egyedül..- ráztam fejem, és még én magam is meglepödtem rekedt, meggyötört hangomon.
Hátat fordítva az ajtónak sétáltam a falhoz, majd lecsuzva annak mentén öleltem egy batmanes párnát lehunyva szemem.
Csend, reccsenés, és puffanás. Ennyit hallottam míg kinyitottam szemem.
Pupilláim kitágultak látva a földön elterülő fa tárgyat, mely eddig elzárt a külvilágtól.
Jobban összekuporodtam, és erősen szorítottam a párnát. Ujjaim elfehéredtek de nem érdekelt.
"Menekülj! Nincs szükségük rád! Csalódni fogsz! Ők is csak ártani akarnak neked!"
A hangok megint életre keltek a fejembem,és nem hagytaj nyugodni.Pár napja kezdődött minden. Azt hittem halucinálok, de azóta a hangok felerősödtek, nem hagynak békén! Folyamarosan beszélnek hozzám! Félelem járt át miattuk, pedig valójában tudtam,hogy ők nem bántanának.
-Azzi..-nyögték ki fájdalommal teli arccal.
