I Love Him {N.H.}

#2

Miután Niall elment bejött hozzám egy orvos. Nem lehet olyan sokkal idősebb nálam. Körülbelül 25 éves lehet. És nem is csúnya.
-Jó napot Ms.Black! Dr.Payne vagyok, de hívj nyugodtan csak Liamnek. Holnap reggel hazamehet, nincs semmi súlyosabb baja.-mondta mosolyogva Dr.Payne.
-Rendben van. Köszönöm az ellátást Dr.Payne, khm... vagyis Liam!-mondtam neki.-De most alszok egyet. Hello Liam!-köszöntem el a dokitól.
-Oké,szép álmokat. Reggel még jövök!-kacsintott rám Liam. Jézusom ez most flörölni próbált. Mondjuk még bármi lehet. Majd kiderül.
Megfordultam az ágyon és próbáltam elaludni, ami nagyjából fél óra alatt sikerült is.
Reggel mikor felébredtem egyből a furcsa álmom jutott eszembe. Niall-ről álmodtam. Bevallotta hogy szeret és én is bevallottam neki aztán összejöttünk. Elég furcsa álom volt az biztos. A gondolkozásból a kopogás zökkentett ki. Kinyílt az ajtó és Emily jött be a kórterembe.
-Soph, el sem hiszed mennyire aggódtam érted. Megijesztettél.-mondta Em miközben egy nagyon szoros ölelésbe zárt.
-Jól van, nyugi, elhiszem csak engedj már el mert a végén mégsem engednek haza.-toltam el magamtól az én drága legjobb barátnőmet.-Képzeld Niall volt nálam.-mondtam neki.
-Héé csajszi, tudom. Ő küldött haza hogy pihenjek. És egyébként tudod mi lepett meg engem? Hogy ő is annyira aggódott érted mint én. Vagy talán még jobban.-mondta Emily. Erről eszembe jutott Ni elkezdett mondata. "És ne gyűlölj mert én szere..." Vajon szeret engem? Vagy mit akarhatott mondani? Nem tudom hogy elmondjam-e Em-nek. Végülis ő a legjobb barátnőm. De már sokszor összeboronált minket Niall-el merthogy szerine biztosan nem utáljuk egymást csak még magunknak sem merjük bevallani az érzéseinket. De ez hülyeség mert mi tényleg utáljuk egymást.
-Hé Sophia itt vagy?- lengette meg a kezét előttem. Most vettem csak észre hogy teljesen belemerültem a gondolataimba.
-Persze persze, bocsi.-mondtam neki hamis mosollyal a fejemen.
-Naa, mi baj van?-ezzel a kérdéssel meglepett.
-Nincs semmi. Miért lenne?-kérdeztem vissza.
-Mert sokáig elgondolkoztál valamin és látom rajtad. Ismerlek Soph. Minden kis mozdulatodat ismerem. Szóval...mesélj csak. Mit csinált az Egóka?-néha meglep hogy tényleg mindent tud rólam és hogy 100%-ban ismer.
Elmeséltem neki az egészet ami történt. Annál a résznél amikor "rákos voltam" felnevetett és az utolsó, félbehagyott mondatnál viszont leesett az álla.
-Jéézuusooom. Één mondtaam.-kezdett el mosolyogni pont úgy mint mindig mikor igaza van.
-Héé, nincs igazad. Nem szeret engem. Biztosan nem. És én sem őt.-mondtam neki kicsit dühösen.
-Ahj ne tagadd már le a nyílvánvalót. Az egész deszkás csapat fogadott hogy mikor jöttök rá hogy egymásnak vagytok teremtve. És jó lenne ha rájönnétek végre mert akkor nyerek 50 dollárt.-na ezen nagyon meglepődtem.
-Hogy mi?! Te fogadtál rajtam?-kérdeztem most már télleg dühösen.
-Bocsii.-és bevetette a bociszemeit amitől mindig megenyhülök.
-Ahj jóó. Nem gáz.-mondtam neki mosolyogva.-egyébként, Niall nem rossz pasi. És talán el is tudnám képzelni magunkat együtt. De akkor is különbözőek vagyunk.-mondtam elpirulva.
-Ezaz végre bevallottad.-kiáltott fel a dilis barátnőm győzelem ittas mosollyal.-egyébként nem vagy normális. Teljesen ugyanolyanok vagytok. Semmiben nem különböztök.-
-Hát oké. De nem jön be. Csak talán max egy nagyon kicsit.-
-Jól van, jól van, hazudj még magadnak nyugodtan.-mondta még mindig mosolyogva.