Felülkerekedni önmagadon, látni, hogy fejlődsz, talán a legjobb dolog a világon. De mit ér ez, ha senki nem érti?
*
Középiskola, új város, távol a szülőktől, kollégiumban, egy új egyesületnél, új emberekkel, tele lehetőséggel. Hát nem csodásan hangzik? Én is ezt gondoltam.
Bár már sok embert ismertem az új klubtól, féltem. Féltem az edzésektől, hogy mit fognak majd gondolni, hogy bénának fognak tartani, szóval csak pár ilyen dologtól.
Egyébként judozok. És Budapestre költöztem kollégiumba, hogy sportoljak és a legjobb legyek. Valamint sportiskolába járok.
Sosem voltam rendben teljesen, de ezt talán senki nem tudta. A volt edzőm tudott néhány dolgot, de igazából én sem tudom, mi a bajom.
*
Három hét fentlét után elérkezett az első verseny. Nagyon izgultam, hogy vajon tudok-e újat mutatni, de igazából nem éreztem magam jónak.
Oké, nyugi Dóri. Ismered ezeket az embereket, verted is már meg őket, akkor meg mi baj lehet?
Szörnyű érzés, mikor megpróbálod nyugtatni magad, de nem megy, mert te sem hiszed el.
Ki fogok kapni.
Ez járt a fejembe. Itt veszett el minden. Mikor már én sem hittem el, hogy meg tudom csinálni. Hiába mondogattam magamban, hogy menni fog, meglesz és győzni fogok, valamiért éreztem és tudtam legbelül, hogy nem így lesz. És ha valamit érzek, akkor az úgy lesz. És úgy is lett. Megvertek, kikaptam, sírtam, csak a szokásos. De tudtam, hogy nem ez a fő verseny és csak jobb leszek.
*
Imádom ezt az iskolát, belülről is eléggé szép, a tanárok nagyrésze jófej, bár az a baj, hogy egy domb közepén van a suli és nem olyan buli minden reggel felsétálni oda, de kibírható.
Az osztályt annyira még nem ismerem bár az első hèten egy év eleji osztálykirándulásra mentünk, aminek -sportolókhoz híven- oltári nagy ivászat lett a vége. Már akkor kialakultak kisebb klikkek, de nem vészes, többnyire mindenki jóba van mindenkivel. Megtaláltam a padtársamat, akit szintén Dórinak hívnak és szőke, mint én, valamit hasonló zenéket szeretünk szóval hamar megtaláltuk a közös hangot.
Sosem voltam jó tanuló, ennek ellenére jól indítottam az évet.
*
És megint verseny.
Az a fajta lány vagyok, akinek elég hamar megtetszik valaki. Persze ez most sem volt máshogy.
Csapattárs, izmos, helyes, idősebb három évvel, normális, -vagyis azt gondoltam- kell ennél több?
Már ismertem, de ezalatt az egy hónap alatt jobb lett a viszonyunk, aminek örültem.
Ő nyugtatott, hogy sikerülni fog ez a verseny. Hihetetlenül hálás voltam neki, hogy sikerült megnyugtatnia.
Végeredményben megnyertem, de csak szerencsém volt, amit ki tudtam használni.
Tudtam, hogy sokat kell fejlődnöm és nehéz lesz, de menni fog.
