A Beépült

1. rész

Annyira unom már ezt az egészet! Miért nekem kellett elválalnom? És itt még fenyegetőzni se tudok a fegyvereimmel! És Susan! Nem mondam, hogy jó fej, de azt se, hogy rossz. Bár ő tényleg egy igazi stréber! De muszáj vele barátkoznom, hiszen rajtunk mindenki átnéz, így feltünés nélkül teljesíthetem a feladatot. Egy diákot vagy tanárt keresek. Elég kevés dolgot tudunk róla. Az biztos, hogy összeköttetésben áll pár terroristával. Nagy valószínűséggel még drogot is árul, de ebben nem vagyok biztos!
Szóval most itt ülök irodalom órán, a leghátsó padban. Hallgatom a maximum öt évvel öregebb, vörös (göndör) hajú férfit! Mellettem Susan, és azon imádkozok, hogy mihamarabb vége legyen. Alig van már csak tizenöt perc, de azt eddigi harminc is egy örökkévalóság volt... Sajnos, sose tartozott az irodalom a kedvenc tantárgyaim közé. Jobban szerettem a tesit vagy az infót.
Éppen valami költőről magyarázott a tanár (aki öngyilkos lett... igen! Ilyenről kell tanulni! Bravó!), mikor elnehezedett a szemem. Sikeresen bealudtam negyed órával kicsengő előtt! Nem tehetek róla! Hiába játszok mintadiákot, én nem vagyok az! És még kávém sincs! Mert a diákoknak nem szabad kávézniuk! Ilyen hülyeséget! Persze az asztal meg szétnyomja a fejem!
Két perc múlva egy nagy csattanásra ugrottam fel. A vöröske ott állt a padom mellet, kezében egy vonalzóval. Gondolom azzal csapott a padra... Ha mégegyszer megpróbálja széttöröm a fején!!!
-Kedves Anna! Megtisztelne azzal, hogy figyel az órámon!? Elhiszem, hogy ön megelégszik egy kettessel, de ne rotsa az osztály hírnevét ilyen viselkedéssel! Megértett? - óvatosan bólintottam. Sarkon fordult és visszament.
Ekkor kinyilt a terem ajtaja és Jeffrey lépett be rajta. Hála égnek! Akkor végre van valami!
-Elnézést! Maga meg kicsoda? -mordult rá a csapkodóm.
-Annához jöttem!
-Miért? Ki maga? Az apja?
-Majdnem!
-Majdnem?
-Anna!
-Igen? - felém nyújtott egy pohár kávét. - Uramatyám! Te vagy a megmentőm! -beleittam a pohárba. -Amúgy van valami?
-Nincs.
-Akkor? -mindenki csendben bámult.
-Beköltözünk.
-Mi?
-Nincs semmi nyom amin elindulhatnánk, ezért feltünés nélkül beköltözünk a terem egyik sarkába.
-És a srácok is jönnek? -bólintott. -És muszáj tovább játszanom ezt a béna szerepet?
-Nem. -ekkor Tom jött be a terembe.
-Szia! - köszöntem.
-Szia Pöttöm! Régen láttalak! - páran elmosolyodtak a teremben, van aki nevetett is. Közelebb léptem hozzá. A kezemet a mellkasára tettem és szép lassan felcsúsztattam a tarkójára.
-Mit ígértem mikor legutóbb így hívtál? - lazán körbefogtam a nyakát.
-Nem emlékszem rendesen -egy kicsit szorosabbra fogtam a nyakát. Nem folytogattam. Csak annyira, hogy érezze ott a kezem. -de kezd valami derengeni.
-Az jó. -mosolyogtam rá. A bal kezemet levezettem az oldalán, és egy pillanat alatt kivettem az övéből a pisztolyát és a hátam mögé rejtettem.
-Azt hittem mást szeretnél! -súgta a fülembe.
-Sosem akarok mást. - súgtam vissza és elnevettem magam. Közben az egész osztály értetlenül meredt rám. Gondolom elég furán nézhetett ki, hogy egy "15 éves diák" így kommunikál egy felnőttel.
-Ugye holnaptól már nem ilyen göncökben fogsz járni!?
-Isten ments! Amúgy Ray-t otthon hagytátok?
-Sajnos nem...
-A francba! Pedig azt hittem legalább itt nyugtom lesz! De nem....
-Ez kölcsönös Anna! -lépett be Ray. - Egész jól áll neked ez a gönc. Nem gondolkodtál még azon, hogy itt maradsz?
-Nagyon vicces vagy!
-Na, mostmár elég! - üvöltött Jeff. - Ti ketten! - mutatott a srácokra. - Lementek a cuccokért. Te pedig! -fordult felém - Segítesz elrendeszkedni!
Azzal mindenki megindult.