Kitaszítva...

12

2 hónappal később...

Adam szemszögéből:

Mindennap bejárok Liviahoz. De semmi. Semmi jelet nem ad hogy élne... És ez fáj... Most is a kezét fogom. De semmi...

10 perccel később...

Egy szorítást éreztem a kezemen. Lenéztem és Olivia a kezemet fogta. Nem akartam hinni a szememnek... Rám mosolygott. És én rá.
- Szia. Adam vagyok..- végig simitottam a kezén.
- Szia.. Én Olivia.- édesen elmosolyodott. Megpaskolta az ágyat hogy menjek oda. Oda sétáltam és leültem mellé. De eldöntött az ágyon és hozzám bújt.
- Köszönök mindent!- suttogta.