A rajzon túl //Befejezett//

7. Rész

- Ööö... izé... - gondolkodtam. Most mondjak igent? Vagy maradjak a szobámba és gondolkozzak, hogy Bálintba vagy Áronba vagyok reménytelenül belezúgva? Ez egy kilátástalan helyzet. Oké, Bálint megcsókolta Emmát, de egész általánosban szerelmes voltam belé, majd elkövet egy hibát. Ez egyáltalán hiba? Miért baj, ha valakivel jár? Eddig se volt szingli, de most azért ez egy kicsit más... Megcsókolt. De mi van Áronnal? Meg akarom ismerni. Tetszik. Rendben, de nem is beszéltem vele. Ez az! Elmegyek és eldöntöm, hogy ki tetszik. Van rajtam kívűl még ilyen szerencsétlen lány, ember? Nem hiszem. - Hamár egyszer elkészültem.. - mosolyogtam.
- Csúcs - indult az ajtó felé Ricsi. Csá, csúcs... ez a két szó volt, amit először hallottam tőle. Így már nem annyira szimpatikus. Még egy kicsit filóztam a szlengeken, de nem volt rá túl sok időm.
- Induljunk! - vette fel a kulcsom a földről Máté, ezzel félbeszakítva a gondolatmenetem.
- A tied? - kérdeztem.
- A szobámban, de lusta vagyok felmenni érte - magyarázta.
- Oké - vontam vállat.
- Kocsival megyünk? - érdeklődött Márk, mikor Máté az ajtót zárta. Csak most tudatosult bennem, hogy mennyire irritál a hangja. Olyan idegesítő!!! A többiek, hogy bírják ki?
- Aha - felelte röviden a sofőrünk. - B@szd meg! - torpant meg.
- Mi van? - ráncolta a szemöldökét Áron.
- Az van, hogy néhány doboz két helyet foglal el a hátsó ülésen - sóhajtott.
- Stipi-stop, anyósülés! - pattant be az autóba Ricsi. Ő fogta fel először a helyzetet.
- Enyém a másik hely - rohant előre Márk.
- Én meg vezetek - lépkedett előre, komótosan Máté. Neki nem kellett sietnie. A jelenlévők közül csak ő tud vezetni.
- Mi? - kaptam észbe. Addig lesokkolva álltam.
- Bocs, lassúak vagytok - nézett vissza az ablakból Ricsi.
- Sajnálom Heni, de ti vagytok a legfiatalabbak - vonta meg a vállát Máté és bepattant az autóba.
Ezután elindultak, otthagyva engem, teljesen egyedül, Áronnal. Na, jó! Ennek a mondatnak az égvilágon semmi értelme nincs.
- Te miért nem foglaltál helyet? - fordultam Áron felé dühös pillantásokkal. Ezt tényleg nem értettem. Én le voltam sokkolva, de ő?
- Meg kell tanulnod, hogy mindig a kisebb szív - kacagott. Ez a nevetés... olyan... lágy volt, de egyben kellemesen öblös is. Ezt a nevetést egész nap tudnám hallgatni. Jesszus! Miket gondolok én?
- De jó - forgattam a szemem.
- Akkor indulunk? - meredt a távolba Áron.
- Aha - kezdtem el sétálni, majd megálltam. - Melyik út legyen?
- Milyen utak vannak? - érdeklődött.
- A hosszú és a...
- A hosszú - szakított félbe. Ezt rávágta, pedig még be sem fejeztem a mondandómat.
- Felőlem - vontam meg a vállam és jobbra indultam.
Ez egy ösvény. Nem nagyon jártam még itt, de ismerem. Ahogy bandukoltunk, megszerettem ezt a helyet. Valahogy, boldogságot áraszt. De látszólag, nem csak nekem volt szemkáprásztató hely, hanem Áronnak is. 5 teljes percig sétáltunk, a tájat szemlélve, majd Áron megtörte a csendet.
- Heni - szólított meg.
- Igen? - rezzentem össze.
- Mesélj magadról! - mosolygott.
- Magamról? - néztem rá elkerekedett szemekkel.
- Aha - bólintott.
- Szerintem, te egyáltalán nem ismersz. Én vagyok a világ legunalmasabb embere.
- Jobb bemutatkozásra számítottam - nevetett fel. Megint ez a hang... - Akkor kérdezlek.
- Rendben. Mit akarsz tudni rólam?
- Mi a kedvenc színed?
- Fekete - feleltem kapásból.
- Ki a kedvenc előadód? - kérdezte.
- G.w.M - válaszoltam.
- Hmm... nekem is. Mi a kedvenc dalod tőle? - érdeklődött.
- Elmúlás.
- Ennek a dalnak van bármi köze is a magánéletedhez? - torpant meg.
- Egy parasztot leszámítva, nem - szorúlt ökölbe a kezem. Még alaposabban át sem gondoltam, hogy most mit érzek Bálint iránt. Oké, helyes. De mi volt az Emmával? És... mi volt az velem? Már semmit sem értek és ez kikészít.
- Várj! - gondolkodott el. - Esőben ázva, egy lányra várva... - énekelte. - Ez az, ugye?
- Igen, csak az én helyzetemben nem mindhiába - emlékeztem vissza a csütörtökre.
- Szóval, nem szakítottál a pasiddal? - kérdezte. Erre elröhögtem magam.
- A pasimmal? Jó is lenne - nevettem. Nem igazság, hogy az én nevetésem nem cseng olyan szépen, mint Ároné.
- Szóval, nem jársz senkivel? - tudakolt. Nagyon érdekelte, az, amiket mondtam neki...
- Dehogyis. Az kéne nekem - tiltakoztam. Áronon meg látszott, hogy próbálja megjegyezni az új információkat rólam.
- És ki ez a "paraszt" gyerek?
- Egy bunkó, tapintatlan barom - írtam körül Bálintot. Ja, meg írtózatosan helyes, de nem annyira, mint te. Tettem hozzá magamban. Neki csak azt az egy mondatot mondtam... Annyi elég is. Elèg hülyén venné ki magát, ha hozzáfűztem volna azt, amit magamban gondoltam.
- Ahha... és mi történt? - érdeklődött.
- Azon kívül, hogy megcsókolt, semmi - indultam el dühösen.
- Mért érzem, hogy nem csak ennyi történt? - vonta fel a szemöldökét.
- Igazad van - fordultam hátra. - Kihagytam, hogy két nap múlva az egyik osztálytársam csókolta meg, akivel feltehetőleg jár - dühödtem be.
- Aszta! Ez a gyerek tényleg paraszt.
- Az - feleltem kurtán.
- És milyen volt a csók? Kérdezte. Hmm... ezen még nem is gondolkodtam.
- Boldog voltam. De nem olyan volt, mint, amit a könyvekben olvastam - magyaráztam. Engem is meglepett, hogy ennyire közvetlen vagyok Áronnal.
- Az volt az első csókod? - érdeklődött. Küönös, de nem furcsáltam, hogy Áron ilyeneket kérdez. Nem. Bíztam benne.
- Igen és remélem, hogy az utolsó is.
- És mi lenne, ha nem egy paraszt csókolna meg legközelebb?
- Szerintem, őt is ellökném - vontam meg a vállam.
- Biztos?
- Biztos - fontam keresztbe a karom.
- Nem hiszem. Max, ha az a gyerek csókolna meg.
Nem tudom, hogy milyen arcot vágott. Hogy mosolygott -e. Nem. Én a földet bámultam. Mindent képes vagyok elmondani, de nem bírok a szemébe nézni. Nem röhelyes?
- Rosszul hiszed. A csóknak semmi értelme nincs. Nem is olyan élvezetes, mint amilyennek lennie kéne.
- Lehet, hogy az a baj, hogy rossz emberrel volt az a bizonyos, nagy betű első csók. Habár, én keveset tudok róla. Én még nem csókoltam meg senkit. Szóval, nem tudom, hogy milyen - gondolkozott el. Mi? Ő még nem csókolózott? Pedig egyhamar ki kéne próbálnom.
- Akkor ajánlok figyelmedbe olyan csitriket, mint az osztálytársam - mosolyogtam rá.
- Nem - rázta a fejét. - Én olyan lányt akarok, aki nem átlagos.
- Sok sikert hozzá - álltam meg. Ő leült egy padra, így én is helyet foglaltam mellette.
- De tudod, nem könnyű olyan lányt találni - sóhajtott fel. - De persze, az a paraszt gyerek talált.
Ekkor ránéztem. Mi? Ő most tényleg ...?
- Mi? - néztem rá elkerekedett szemekkel.
- Jól hallottad - mosolygott.
- Most te...?
- Igen - nevetett fel. Én pislogás nélkül meredtem rá. - Szóval - kezdett bele, de látszott rajta, hogy nem akarja folytatni.
- Szóval!? - kérdeztem.
- Erre már nem felelt... csak... felállt..
- Gyere! Induljunk!
- Mi?
- Mennünk kell. Tuti, hogy már régóta ott vannak - indult el. Ebben igazat kellett neki adnom. Mátét ismerve, ott türelmetlenkedik fel alá járkálva. De nem értettem az előbbi játékot. Mi volt ez?
- Oké - tápászkodtam fel gondterhelten.
Az út további részében nem szóltunk egymáshoz. Igazság szerint, én már nem akartam vele beszélni. Akkor többet kéne kattognom. Habár, az agyam már így is megállás nélkül kattog.
5 perc alatt odaértünk a Meki parkolójába. De az út eslő része elég hosdzúra sikeredett... Pedig elvileg 10 perc alatt meg lehet járni, normálisan. Mondjuk, ma, eddig minden fura volt. Nagyon... főleg Áron. De inkább nem gondolkodom rajta.
A sejtésünk beigazolódott... Mátéék ott jártak fel-alá. Máté a kezében a telefonját szorongatta. Kitalálható, hogy nyomkodta is. Természetesen...
- Végre - pillantott meg minket Ricsi. Igen, végre. Egy normámis szó. De nem valami szószátyár...
- Hol van a telefonod? - förmedt rám Máté. A farmerom zsebébe nyúltam. Nem volt nálam. Upsz... A fürdőbe hagytam. Biztos a fürdőben hagytam.
- Ööö... a fürdőben hagytam - ismertem be lesütött szemekkel.
- Na, most induljunkk! Éhes vagyok - indult előre Márk. Még mindig nem jó a hangja...
A Mekiben nem voltak sokan. Csak páran lézengtek. Ők is csak a Wi-Fi miatt, aminek a kódja az ajtó melletti falon van. Négy kassza volt, ebből három mögött álltak. Volt egy pattanásos 18 év körüli srác, egy szintén 18 év körüli. Csak ő lány volt... és, hogy is mondjam? Pár méretezéssel kissebb volt a ruhája, mint kellett volna. Nem meglepő, de Ricsi és Márk rögtön ahhoz a kasszához ment.
Volt még egy idősebb néni. Ide Áron és Máté állt. Máté csak azért itt, mert nem akart rossz példát mutatni.
Én meg álltam a pattanásos sráchoz.
- Szia! Mit adhatok? - mosolygott.
- Egy duplacsokis fagyi lesz - halásztam elő a pénztárcám.
- Rendben - ment hátra. Tíz teljes percig ácsorogtam ott. A többiek már rég megkapták a kajájukat, csak én álltam ott szerencsétlenül.
A srác végre előjött, de meglepetésemre a fagyin kívül még egy papír és egy toll volt nála. Elmondta, hogy mennyit kell fizetnem. Én letettem az összeget a pultra, és a fagyimhoz nyúltam, de a srác elkapta a kezem.
- Mit csinálsz? - húztam ki a karom a szorításából. Nem volt túl erős...
- Addig nem kapsz fagyit, amíg meg nem adod a számod - kacsintott. Mi van?
- Azt lesheted. Most meg kérem a fagyim!
- A számod - nyújtotta elém a papírt és a tollat.
- Mi tart ilyen hosszú ideig? - jött oda Áron.
- Az égvilágon semmi. Csak nem adja oda a fagyim, amíg nem írom le a számom - jutalmaztam meg a kasszást egy dühös tekintettel. - De tudod mit? - vettem a kezembe a tollat. A papírra a következőt írtam:

Kapd be!

Míg a srác elvette a papírt, Áron a fagyit a kezébe vette. Azt hittem, hogy odaadja nekem, de nem ez történt. Átnyúlt a pulton és a srác fejére borította.
Wow... Ő most komolyan? Ezen nem volt túl sok időm gondolkodni, mert Áron megragadta a karom, és húzott maga után. Elkezdtünk futni. Meg sem álltunk az ösvényig.
Ott megálltunk. Áron tényleg ráborította a fagyim?
- Elfáradtam - fújtam ki magam. Jó a tűrőképességem, de Áron nagyon gyorsan fut...
- Azt ne várd, hogy cipeljelek is.
- Na, ezt nem fogom kérni - nevettem fel. Ekkor meghallottam GwM-től a Felejts el!-t. Észrevettem, hogy Áron előveszi a telefonját.
- Halo! - köszönt bele. Kihangosította.
- Ez szép volt - hallottam meg Máté hangját. - Azért visszakapom a hugom?
- Lehet, de annyira izgalmas egy lány - nevetett. Már meg sem lepődöm azon, hogy elpirulok a nevetését hallva.
- Legyen - nevetett Máté is. Engem úgyis csak idegesít. Amúgy, hol vagytok? - érdeklődött.
- Úton hazafelé - szóltam bele a telefonba.
- Rendben. Mi is indulunk - tette le.
- Akarsz pihenni? - fordult felém Áron.
- Aha.
- Akkor gyere a padhoz - sprintelt el. Hogy lehet valaki ilyen gyors? Mindegy... én csak simán sétáltam.
- Milyen kis lassú vagy - mosolygott rám a fától Áron. Ja, igen. A pad mellett van egy fa. Áron ennek a fának dőlt a hátával. Én leültem a padra.
- Visszatérve a beszélgetésünkre a paraszt gyerekről... - nézett rám Áron.
- Szóval? - mosolyogtam rá és felálltam.
- Szóval... - fogta meg a karom. Magához húzott... Csak ne...!
- Igen? - ráncoltam a szemöldököm.
- Lüktet a zene, elcsábítottál... - kezdte el énekelni az Elcsábítottál-t és az egyik hajtincsemet arrébbsöpörte.
- Kell a tested, akarom a folytatást - folytattam. Közelebb hajoltam hozzá.
- Ring a csípő, megszédítő - énekelte, közben meg jobban magához húzott. A testünk már összeért. Az arcunk is csak pár centire volt. Épphogy tudtunj beszélni.
- Csak veled - suttogtam. - Csak velem táncoljál - fejeztem be alig hallhatóan. Majd...