Várni rád..(átírás alatt)

Augusztus 01.✔

Senki se vágyik az enyémhez hasonló ébresztéshez. Megmondom nektek, ha még ti olyat nem tapasztaltatok, de borzalmas dolog arra kelni, hogy hirtelen valami iszonyat nehézsúly telepedik rád, ami alól nincs menekvés és torkod csak valami nyöszörgő hangot ad ki. Egy szóval jellemezném: borzalmas. 

- Ébresztő! Ébresztő! Ébresztő! Ébresztő! - kiáltott nekem egy távolinak tűnő ismerős hang. Mikor már huszadjára ismételte meg ugyan azt a szót, amivel kellően felkeltett nemes egyszerűséggel lelöktem magamról. Akcióm sikerességét a földre csapódásának hangos zaja igazolta, minek hatására kárörvendő mosoly jelent meg ajkaimon. - Te nem vagy normális! - próbálta sértődötten mondani, de hangján hallottam, hogy mosolyog. Biztos voltam abban, hogy nem haragszik és valami más oka van annak, hogy elhagyja a szobámat. - Tudod Alexa, ha nem készülsz, el időben neked nem marad palacsinta. - minek egy embernek ellenség, ha vannak barátai? Jól kihasználta a gyenge pontom, aminek következtében szerintem rekord sebességgel, mondhatni kész állapotban rohantam le a konyhába. A barátnőm már javában falta a palacsintákat. Ha így folytatja, tényleg nem marad nekem. 

- Jó reggelt! - köszöntött anya miközben még az utolsó palacsintákat sütötte. Odaléptem hozzá és egy puszit nyomtam arcára, majd elvettem egy tányért, amit telepakoltam egy elefánt csordának elegendő palacsintával. - Mi a mai program lányok?- érdeklődött. 

- Ez engem is érdekelné - jelentettem ki két falat között.

- Vásárlás! Szerinted mi más az oka, hogy felkeltem nyolckor? 

- Igaz ritkán látni téged ilyen korán Enikő - kuncogott fel anya, miközben ott hagyott minket, inkább szeretne ebből kimaradni. 

- És én ahhoz mért kellek? Tudod, hogy nem szeretek vásárolni! - kezdtem elnyavalyogni, úgy ahogy az egy felnőtthöz illik.

- Mert megígérted!

- Milyen illuminált állapotba lehettem?

- Hát nem tudom, de menjünk már Daniék várnak! - mosolygott rám és elvette a tányéromat pedig még lebírtam volna nyalogatni róla a csoki öntet maradékát.

- Jó-jó! - tartottam vele együtt a garázshoz szomorúan, nálam ezt nevezik pocsékolásnak.
Elindultam volna a motorom irányába, de barátnőm azt nem hagyta és az autóm félé kezdett taszigálni. 

- Biztos lehetsz benne, hogy én arra fel nem ülök veled még egyszer! - hangsúlyozta ki a veled szót. Nem értem, hisz múltkor nagyon lassan mentünk alig értük el a 250 km/h-t. 

- Na, hova megyünk pontosan? - kérdeztem az utcára hajtva. 

- Hát az Aréna mellett döntöttünk, nyugi van ott Libri - elmosolyodtam azon, hogy milyen jól ismernek. Nekem nem pláza az az áruház ahol nem lehet könyvet venni. 

- Daniért is be kell ugorni? 

- Á, ő már Pesten van - ekkor ajkán egy sokat sejtető mosoly jelent meg. Jól tudtam a választ. 

- A mázlista - sóhajtottam egyet.

- Neki van közülünk csak valami szerelmi élete - eresztett el egy sóhajt ő is. - Engem már Morci se szeret!

- Mondtam, hogy valami nem stimmel azzal a macskával, engem mindig megugat - erre felnevetett. - Bocsi megnyávog - javítottam ki a saját hülyeségemet.

- Nem tudom, mi hangzik rosszabbul, hogy egy macska ugat vagy, hogy megnyávog valakit - tényleg mindkettő borzalmasan hangzik. Ekkor megszólalt a rádióban az egyik jelenlegi kedvencem. Mindketten teli torokból nem mondom, hogy énekeltük hisz inkább hallatszott üvöltésnek. Bár szerintem egyáltalán nincs rossz hangunk, lehet, más nem ezt mondaná. A sok hülyeségünknek és a jó forgalomnak hála gyorsan megérkeztünk a célunkhoz, ahol a szokásos helyen találkoztunk a kis csapatunk másik felével. 

Öleléssel, puszival, sablonos kérdéssel üdvözöltük egymást. E szent rituálé után elindultam a harmadik emeleten lévő könyvesboltba, egy kéz ragadott vissza a társaságba. 

- Most nincs kibúvó velünk jössz! - mondta ellentmondást nem tűrően Luca. Nyomatékosítás képen dobbantott egyet, aminek hatására hasonlított egy három éveshez, aki a szüleinek könyörög egy újabb felesleges játékért. 

- A hisztimet akarjátok hallgatni? - mindhármukban realizálódott a helyzet, el se hiszem, hogy ezt mindig el kell játszanunk. 

- Jó menj!

- Én nem állok az utadba!

- Még csak az kéne! 

Teljesen szinkronba kezdték el, én nevettem rajtuk, hisz nyertem. Megint. 

- Akkor három óra múlva ugyan itt! - jelentette ki Dani a földre mutogatva. 

- Oké! - vágtuk rá egyszerre és kétfelé váltunk én mentem a könyveimhez, ők meg ruhát vásárolni.

Egy órácskát bolyongtam a könyvespolcok közt. Aminek következménye képen könyvvel gyarapodott a könyvtáram.

Mivel még maradt időm úgy döntöttem körbenézek az egyik sport boltban, úgy is terveztem egy új futócipő beszerzését már. Bármennyire is ez az a hely ahova második leggyakrabban járok vásárolni, mégis elveszettnek érettem magam a sok cipő között, nem tudtam eldönteni, hogy ezek most női vagy férficipők. Bolyongtam még egy kicsit, majd random kiválasztottam egyet, aminek a mérete passzol és a kassza felé vettem az irányt. Talán én fordultam meg túl hirtelen vagy ő nem figyelt eléggé, de sikeresen karamboloztam egyet. Természetesen apró temetem miatt én szenvedtem a nagyobb kárt.

- Sajnálom - szólalt meg egy kissé mély férfihang, miközben óriási tenyerét a képembe nyomta.
Ekkor felnéztem és...