Mr. Brittain Lánya

.

Hamar felkelek a székből,hogy hívjak be még valakit,de ezt a nő meglátja és megállít. Megfogja a kezemet és az ő reszkető gyenge kezébe tette.

"Kérem ne szóljon senkinek,nem szükséges. Csak elárasztottak az emlékekek,ennyi történt. Üljön vissza kérem." Szeméből még mindig könnyek folytak,de keze már nem reszketett annyira,mint azelőtt.

"Ki az a Joshua Doverr? És miért keltett önben ilyen rohamot? Valaki aki sokat számít önnek,egy kedves ember?"

"Nem. Ő egy faragatlan,tiszteletlen és önző férfi volt. Senkinek sem nyílt meg,mintha egy régi napló lett volna,tele titkokkal,amit egy erős zár védett,de én jobban ismertem őt,mint bárki és ő talán ezért szeretett engem annyira,mint amennyire én szerettem őt."

"Ez nagyon őszintének hangzik."

"Mert az!" Rámnéz nagy zöldes szemével,mintha bennem keresné azt,akit annyira szeretne látni; a szerelmét.

"Bocsásson meg asszonyom a kiváncsiságomért,de lenne kedve elmesélni az ön történetét?"

"Igen. 1904 március 25.-én születtem,Abel William Brittain és Rebecca Brittain lányaként San Fransiscóban. Két éves voltam,amikor megválasztották édesapámat elnöknek,szóval elég sűrű és nehéz gyermekkorom volt,de ezenkívűl tetszett az,hogy mindenki kedveskedni akart nekem. 1912-ben, 8 éves koromban,december 8.-án született meg az öcsém, Edward Jeremy Brittain,akit én rettenetesen szerettem,de egy évre rá náthában meghalt. Anyámnak meghasadt a szíve,mint nekem,de ez apámról nem mondhatódó el. Őt sosem látta senki sem sírni,ezért úgy hittem,ő nem szeret senkit, ezt persze egy 8 éves fejjel gondoltam. Kis idő után,amint idősebb és idősebb lettem rájöttem,hogy ő így viseli el a fájdalmat és,hogy ő szeret engem,de ebben nagyon tévedtem. Ő sosem szeretett senkit csak magát és a pénzét. Ebben akkor bizonyosúltam meg,amikor 1919-ben bemutatott James Whitmorenak,aki egy jóképű,okos és gazdag férfi volt,de humora hiányzott,ezért eleinte kicsit sem tetszett a nálam egy évvel idősebb fiú. Mindig is valami másra,valami többre vágytam,érezni akartam azt a szabadságot,amit sajnos ő nem adhatott meg.
Édesapámmal tökéletes kapcsolata volt. Mindkettőt ugyanaz érdekelte; a pénz. Szüleivel akkor költőztek San Fransiscóba és ameddig a költőzködés folyamatban volt,minden napot nálunk töltött,így hamar összemelegettünk,de legjobban akkor tetszett meg az úrfi,amikor egy nap megmutatta,hogy van benne kalandvágy. Emlékszem,kint sétáltunk a tópartnál. Azt ajánlotta,hogy szórakoztató lenne,ha beugranánk a vízbe és megunkkal húznánk Mariaht,az egyik szolgalányt is,aki hátul sétált utánnunk. Tetszetősnek tűnt az ötlet,mivel tudtam mennyire ideges lesz majd édesapám és az ilyen esélyeket sosem halasztottam el. Szegény Mariah nem sejtett semmit,amikor látta,hogy én és James nehezebb ruháinkat kezdjük levetni magunkról,mivel még nálam is fiatalabb volt,mindössze 14 éves. Megragadtuk, a víz felé siettünk és beugrottunk,ami nem volt mély,hiszen a szélén maradtunk. Nekünk mókásnak tűnt ez a dolog,de Mariahnak rosszul esett ez és rögtön sírvafakadt,én pedig siettem,hogy megvígasztaljam. Az volt az egyetlen csínytevés,amit James társaságában követtem el,mivel édesapám annyira megszidott minket,hogy nem volt többet bátorsága ilyen dolgokat tenni,de engem ő nem ijesztett meg. Pontosan tudtam,hogy ő milyen és akármennyire is tudtam,ezek gonosz tettek, bűntudat nélkül lettem volna képes akármikor elkövetni egy újabb gasztettet.