Shouldn't Have ⤷ cd [befejezett]

14. rész

Mögém intett barátjának, majd hátat fordított és visszament a házba.

Előttem már nem állt senki. Nem tudom mennyi ideig álltam ott. Nem tudtam mozdulni.
- Vanessa! -kiáltott a kocsiból Nash. Felriattam.
- Megyek. -mondtam halkan, majd nagy nehezen az autó felé fordúltam, oda sétáltam az autóhoz és beszálltam.
Az út csendesen telt. Nem szóltunk egymáshoz. Eddig.
- Nem hittem a szememnek. -rázta fejét Nash, majd felnevetett.
- Nem tudom mi volt ez. -mondom magam elé nézve. Nash hümmögött egyet, mire Én kérdően fordúltam felé.
- Mit szólsz ehhez? -kérdezett.
- Őszintén? Legszívesebben azt mondanám most neked, hogy ezt a témát hagyjuk a francba, de Te is olyan vagy, mint a többiek. Szóval kénytelen vagyok választ adni kérdésedre. -magyaráztam. Elnevette magát.
- Akkor kérlek válaszolj. -nevetett.
- Sokkot kaptam. Kicsit fura, durva és hihetetlen, hogy a húgom barátja tette. -válaszoltam.
- Értem. -aprót bólintott.
Ezután pedig elkezdtünk minden féléről beszélgetni. Megbeszéltük, hogy haza visz, aztán holnap, elvisz a kocsimért a partra. Behajtom rajta, szóval tuti el kell majd vinnie a kocsimért.
- Na, akkor holnap 11-re itt leszek! -hajolt ki a kocsi ablakán.
- Rendben. Köszi, hogy haza hoztál. -mosolyogtam.
- Nincs mit. Na, szia! -intett majd elindult.
Megvártam míg elmegy, aztán benyitottam a házba. Csönd volt. A tv sem ment. Sötét volt. A nappaliban ledobtam a kanapéra a cuccaim, levettem a cipőmet, aztán átsétáltam a konyhába. Kivettem a hűtőből egy üveg vizet. Utam pedig ismét a nappali volt. Épp kiléptem a konyhából, mikor Bonnie belépett a ház ajtaján.
- Üdv itthon, Bonnie! -pillantottam rá, majd tovább sétáltam, be a nappaliba.
Utánam jött. Leült a velem szemben levő kanapéra.
- Hallottam a tegnap esti programodról. -néztem rá.
- Nézd, nem fogok neked magyarázkodni! -pattant fel a kanapéról. A hangját nagyon felemelte, amit nem hagyhattam szó nélkül.
- Először is: velem szemben hangot nem fogsz emelni, mert Én sem teszem. Legalább ennyivel tiszelj meg, ha már az eltelt időben mással nem tudtál. -mutattam felé. Nem szólalt meg.
- Kettő: Nem kértem magyarázatot. Nem az Én barátnőm vagy. Nem engem csaltál meg. Nem Engem szúrtál hátba. Nem Én csalódtam benned mélységesen. -beszéltem.
- Most.. Én.. Felmegyek a szobámba.. -zavart volt. Meg sem várva reagálásom, felszaladt.

A nap többi részét egyedül töltöttem. Bonnie a szobájában bújkált, Én pedig unalmamban kitakarítottam. Este 7-8 óra felé fáradtan dőltem a kanapéra. Itt helyben eltudtam volna aludni. Mivel nagyon fáradt voltam, úgy döntöttem, hogy gyorsan lezuhanyzom és lefekszem aludni. Ez mind meg is történt, de az alvással gondok akadtak.
Gondolkodtam a mai nap történésein. Hihetetlen, hogy Cameron megcsókólt. Felfoghatatlan az egész. Most sem tudom mire vélni. Meglepődtem. Tudjátok mi ebben a csúnya? Az, hogy ha Én nem lepődtem volna meg, biztos visszacsókóltam volna. Azt mondta köszön mindent. Mit köszön Nekem? Hisz semmit nem tettem érte?
És akkor ott van az, hogy mit érzek legbelül. Az elmúlt hetekben nagyon sok időt töltöttem Cameronnal. Nagyon sok mindenről tudunk és szoktunk is beszélni. 21 éves gyerek, aki tud komoly is lenni, ha szükséges. Megbízom benne, ami elég ritka nálam, mert nem minden emberben bízok meg. Ő is nagyon sok mindent mesélt és mondott el nekem. Ő is megbízik bennem, aminek nagyon örülök. A vélemény Cameronról mind az, amit ma neki is elmondtam. Őszinte ember vagyok és ha kell azt is megmondom az embernek, amit lehet nem szeretne hallani. Túl őszinte vagyok. Általában ezzel szúrok el dolgokat. Visszatérve erre a srácra. Még mindig nem tudom mi volt ez és mi lesz.

*************

Másnap telefon csörgésre ébredtem. A telefon képernyőjén Nash neve villogott. Magamhoz vettem a telefont és felvettem.
- Szia! -morogtam a telefonba.
- Jó reggelt! Már fél 12 van. -nevetett a telefonba.
- Francba! -szó szerint le estem az ágyról.
- Kint ülsz a kocsiba? -kérdeztem.
- Már nem. A húgod most engedett be a házba. -mondta.
- Oké, 5 perc és lent vagyok. -mondtam, majd letettem.
Beszaladtam a fürdőszobába elvégeztem a dolgaimat, felöltöztem, hajamat kontyba kötöttem és leszaladtam.
- Kész vagyok! -szaladtam le a lépcsőn.
- El sem hiszem. -nézett rám Nash.
- Jól van már. -nevettem.
- Kérsz valamit inni? Enni? -néztem rá.
- Valami hideget. Víz vagy valami.. Meleg van. -legyezgette magát.
- Mindjárt hozom. -rohantam a konyhába. Kezembe vettem két üveg vizet és a nappaliba mentem.
- Üveges vízzel szolgállak, mert az a leghidegebb. -nyomtam a kezébe nevetve.
Most vettem észre, hogy Bonnie itt szaladgál össze-vissza.
- Mész valahova? -érdeklődtem.
- Igen. -felelt szűk szavúan.
- Hova? -lehuppantam Nash mellé a kanapéra.
- El. -makacskodik. Tudja, hogy nem szeretem, ha így beszél.
- Esetleges egy normálisabb választ kaphatnék? -kérdeztem fel.
- Emilyhez megyek, oké? -akadt ki.
- Ne Te legyél kiakadva Bonnie! -álltam fel.
- Elegem van abból, hogy folyton be kell jelentenem, hogy mit csinálok, hova megyek, kivel vagyok. -csapkodott.
- 17 éves vagy baszdmeg! -kiabáltam.
- Mindegy. Emilynél leszek, majd valamikor jövök. Sziasztok. -felkapta a táskáját és elment.
Nash csöndben volt. Ránéztem.
- A te öcséd is szokott ilyet csinálni? -tettem fel kérdésemet.
- Az igazat megvalva sosem csinálta ezt. -nevetett. Sóhajtottam.
- Úgy is kinövi. -vont vállat. Számat beszédre nyitottam, de Nash megszólalt.
- Tudom, könnyű mondani. Inkább menjünk a kocsidért. -nevetett.
Bezártam a ház ajtaját, beszálltunk a kocsiba és megindultunk a part felé. Útközben megálltunk egy benzinkúton, benzinért, hogy a kocsimat betudjuk indítani. A partra érve láttam, hogy a kocsim még ugyanott van. Mozdulatlanul. Senki nem nyúlt hozzá. A benzint beletettem, beültem és beindítottam. Boldogan szaladtam Nash felé, hogy beindult az autó.
- Mit csinálsz ma? -kérdezte Nash.
- Szerintem ma semmit. -nevettem.
- Megtennél nekem egy szívességet? -kezeit tördelte.
- Mond. -mosolyogtam rá.
- A húgomnak lesz a szülinapja és nem tudom mit vegyek neki. Minden kis dolga meg van már és már nincs ötletem. -nevetett fel.
- Szóval eljönnél velem ajándékot venni neki? -kérdezett.
- Jaj, persze! Nagyon szívesen. -bólogattam.
- Rendben. Köszönöm. -mosolygott Nash.
- Nincs mit. -nevettem.
- Mikor menjek érted? -néztem rá.
- Ezt nekem kéne kérdeznem. -röhögött.
- Hiányzott az autóm Nash. Muszáj vezetnem. -sóhajtottam.
- Rendben, akkor délután 4, az jó neked? -nézett a telefonjára.
- Persze. -bólintottam.
- Akkor majd hívj vagy valami, ha a ház elé értél. -mondta.
- Úgy lesz. Köszi, hogy elhoztál a kocsihoz. -öleltem meg.
- Nagyon szívesen. Na, de megyek. Majd találkozunk. Szia! -intett, beszállt az autóba és elment.
Beültem az autóba, bekötöttem magam és haza indultam. Útközben megcsapott Cameron jellegzetes illata, mivel tegnap Ő vezette a kocsimat. Őszintén szólva Én nagyon szeretem az illatát. Nem az a nagyon fűszeres, de nem is a nagyon letisztult, friss illat. Az édes, enyhén fűszeres és friss illat kavalkád. Imádom.
Hazaértem és a nappaliba mentem sorozatot nézni. Még csak délután 2 óra volt. Gondoltam, ha sorozatot nézek, akkor hamar elfog telni az a 2 óra. El is telt. Fél 4-kor kapcsoltam, hogy nekem elkéne indulnom Nashékhez, mert 4 órára ott kéne lennem. Összekaptam magam, beültem az autóba és megindultam. Pont 4 órára értem a ház elé. Dudáltam, Nash pedig már jött is a kocsihoz.
- Na, szia! -ült be mellém.
- 1000 éve nem láttalak. -röhögtem.
- Jó rég volt már az. -nevetett.
Megindultam az autóval. Nash mellettem csöndben ült és az utat figyelte. Hirtelen felé fordúltam, hogy szóljak neki, hogy meséljen a húgáról, amikor megláttam, hogy arcával furcsa grimaszokat vág. Mi baja?
- Nash? Minden oké? -nevettem.
- Nem. Cameron illatát érzem. -szagolt a levegőbe.
- Mivel nála volt a kocsim tegnap. -nevettem.
- Igaz. -bólintott.
Ismét csönd lett. Nem bírtam már ezt a csöndet, ezért megszólaltam.
- Mi van vele? -kérdeztem halkan.
- Kivel? Cameronnal? Szótlan. Nagyon nem beszél senkivel és ha a társaságunkban van, akkor is maga elé néz és meg sem szólal. -mesélte. Sóhajtottam.
- Inkább mesélj a húgodról. -csak az utat figyeltem.
- Hát jó.. -majd mesélni kezdett a húgáról.
Elmesélt róla minden kisebb-nagyobb információt, amit csak tud édes kis hugicájáról.
A plázában nagyon sokan voltak. Minden boltban tömeg. Az éttermek teletömve.
- Oké. Mit szólnál ahhoz, ha vennél neki egy nagyon-nagy plüsst? -néztem rá kérdően.
- Nekem tetszik az ötlet. -mosolygott.
- Akkor irány a játék bolt. -tapsikoltam.
A boltban nagyon sokat járkáltunk. Megmutogattuk egymásnak, hogy régen milyen játékokkal játszottunk. Elhülyéskedtünk. Aztán a plüssöket vettük célba. Nash végül egy 190 centiméteres barna plüss medve mellett döntött.
- Nash, ez sehogy sem fér bele a kocsiba. -nyavajogtam.
- A fejét nyomd be a kocsiba és akkor befér. -adta az utasítást. Engedelmeskedtem.
- Na? -kérdezett.
- Sikerült! -kiáltottam.
Nasht és a macit hazavittem, elköszöntem tőle, majd hazamentem. Bonnie nem hívott egész nap. Felhívtam Emilyt. Azt mondta, hogy nála van és ott is alszik. Remek. Egyedül leszek. Nincs gáz. Sokszor voltam már egyedül.
Este beszéltem Anyuékkal, akik 2 hét múlva jönnek haza Európából. Colbyval is beszéltem alvás előtt. Nem tud arról, hogy Cameron megcsókolt. Akkor vajon a többiek sem tudnak róla? Csak Nash? Hm..

Sziasztook! Amint azt látjátok itt az új rész. Mivel az előző rövid lett és kiakadtatok, hogy pont ott hagytam abba, ahol nem kellett volna, úgy döntöttem kiengesztelés képpen írok nektek egy hosszabb részt. 😄 Remélem elnyerte a tetszéseteket. ❤️
- Nashike🍃