Sherlock novellák

Miért lenne szükségem valakire?

Sok minden meghatározza az embert. Hogyan jár, milyen stílusban beszél, hogyan barnul le a bőre,vagy akár az is, hogy issza a kávéját. Ezek mind árulkodó jelek, és a kérdés már csak az, hogy észrevesszük-e ezeket. Vagy észre akarjuk-e venni őket?
Néha olyan egyszerű az emberekből kiolvasni dolgokat. Példának okáért, itt van Stamford. Régi bútordarab, a légynek sem árt, és úgy látom éppen olyan ostoba, mint ahogyan az a kerek szemüvege mutatja. Reggelente a laborban kezd, az aznapi órájára készül. Járása nehézkes és általában ilyenkor goromba. Lehet, hogy az új fogyókúra teszi.
-Nem fog beválni- mondom, miközben enyhén megrázom a kémcsövet. Stamford rám néz, közelebb jön és belenéz a jegyzeteimbe:
- Szerintem, se. A nátrium-trioszulfátot tovább melegítette a kelleténél, és a hűtés közben nem lett volna szabad...
-A kísérletem működni fog.- szólok közben, és magamban feljegyzem, hogy reggelente még a szokásosnál is ostobább- A fogyókúrájáról van szó.
-Oh.-esett le neki, majd kínosan elmosolyodik- Most kérdezzem meg, hogy honnan tudta? Vagy beéri azzal, hogy megkérdezem, hogy akkor hogyan tudnék?
A kémcsőt belerakom újra a melegvizes kádba, majd felírom az időpontot. Csak utána válaszolok.
-Nem vagyok az étkezési tanácsadója Stamford. De azt ajánlom, többet ne csomagoljon magának pisztránghalas szendvicset. Szörnyen büdös lesz tőle a keze.
Stamford felnevet, majd visszasétál a saját jegyzeteihez. Egy ideig rendezgeti még a papírjait, de tökéletesen látszódik, hogy akar valamit még mondani.
-Nagyon zavaró tudja?- mondom egy kis idő után.
-Micsoda?- kérdez vissza ártatlan ábrázattal. Mintha nem tudná.
-Az, ahogy megpróbálja eldönteni, hogy fel tegye-e a kérdését.
Stamford rám mosolyog, de én nem mosolygok vissza. Minek fárasszam az izmaimat? Beletelt neki pár másodpercbe, míg rájött, hogy nem vagyok baráti hangulatban.
-Holmes, magának kéne egy feleség.- mondja ki egyszerűen.
-Minek nekem az?
-Mert lenne valaki, aki vigyáz magára. Akivel megoszthat dolgokat, és akiben megbízhat.
- Nem kell rám vigyázni- mondom és kiveszem a kémcsövet a meleg-vizes kádból, és átrakom a hideg-vizes kádba. A nátrium-trioszulfát el kezd kristályosodni.Úgy, ahogy sejtettem.- Ha vigyázni akarnak rám, akkor csak hátráltatnak a munkámban.
Úgy látszik Stamford tényleg elgondolkodott azon amit mondtam, mert összeráncolt szemöldökkel kibámult az ablakon.
-Akkor nem feleség kell magának.-mondja- Hanem egy barát. Akivel azt a két szobás lakását megoszthatja.
-Nincsenek barátaim- mondom közönyös hangnemben- De ön inkább egy lakótársra gondolt.
Stamford megvonja a vállát.
-Vagy valami olyasmire.-mosolyog sejtelmesen. Már megint mosolyog.
-Mire gondol?- kérdezem, miközben a szekrény felé indulok, és kiveszek egy új kémcsövet.
-Holmes!- kiált fel nevetve- Azt hittem maga az emberek gondolataiban olvas.
- Nem a gondolataikba, hanem belőlük olvasok. Nem ugyanaz.-javítom ki rögtön. - De olyan embert, mint amilyen én vagyok, nem könnyű elviselni egy átlagos embernek.
-De biztosan szüksége van valakire.- mondja egyre biztatóbb hangon. Előveszi a fogkrém színű ételhordóját és elkezdi kicsomalgolni a műanyag fóliából a szendvicset. Nem bírom ki.
-Stamford, olyan szép az idő, nem szeretné inkább kint a parkban eltölteni az időt és ott megenni azt a szendvicset?
Stamford újra elmosolyodik és ugyanúgy visszapakol a fekete bőr aktatáskájába.
-További sikeres munkát Sherlock- köszön el hét perc és negyvenhárom másodperc után. Érdektelenül válaszolok. Így is sok időt elvett ez az érdektelen beszélgetés az életemből.
- Meglesz.
De Stamfordot nem lehet ilyen könnyen lerázni.
-Gondolja át amit mondtam Sherlock. Mindenkinek szüksége van valakire.- mondja és elmegy.
Egyedülmaradva a laborban, már csak a kémcsövemnek mondom el:
-Nincs szükségem senkire.
***