-bts memes

Sajnálom.

Vágjunk bele.

Ma érkezett el az idő - pont azon napon, amikor immáron már hét napja élek a WattPad világában -, hogy őszintén, komolyan meséljek nektek.

El kell mondanom valamit. Többé nem leszek itt, elmegyek. A jövőben nem fogok többet ide írni, megosztani veletek, ha boldog, ha szomorú vagyok. Nem fogjátok olvasni a véleményemet, a szavaimat, a történeteimet, a bánatom és örömöm legapróbb cseppjeit sem - soha többé. Sajnálom.

Míg ezt írom, az EXO - Promise egy órás változata megy, így már végképp abba az állapotba kerültem, amikor őszintén kiírok magamból mindent, bánattal telve.

Ki tudja, talán majd évek múlva visszatérek ide, mosolyogva fogom olvasni a gyerekfejjel írt könyveimet - de valószínűleg nem így fog történni. El fogom felejteni az egészet, hogy megtörtént, hogy ismertem egy világot, ahová tartoztam - bizonyára ez így mind nagyon csöpögősen hangzik, de valahogy az elköszönés sosem ment nekem a legjobban.

Pontosan hét hónapja, január hetedikén ismertem meg ezt a világot, ismertelek meg titeket - még aznap ki is tettem néhány részt az első könyvemből. Végül az a történet is úgy végezte, mint én - el lett feledve, abbahagytam, elhajítottam és képtelen vagyok folytatni azóta is.

Nem adtam fel. Nem fogom sosem, legfeljebb, ha végleg összetörök majd.

Napokat töltöttem írással, hogy valami használhatót alkossak nektek. De most érzem úgy, hogy változtatni szeretnék. Szeretném jobban ismerni a családomat, átbeszélgetni az éjszakákat a testvéremmel, sétálni, barátokat szerezni, utazni a világban! Itt már szereztem barátokat, itt már kiismertem magam, beszélgettem és alkottam. A saját életemben szeretném ezt tenni!

Nehéz lesz elköszönnöm, hetekig fog visszahúzni a tudat, hogy ezt mindhiába csinálom, mert a végén majd meggondolom magam.

Nem fogom törölni a profilomat, a könyveimet, vagy úgy egyáltalán, semmit sem.

Hónapok óta alig olvasok itt valamit, nem nézem az értesítéseket, ritkán írok, egy héten, ha két percet töltök ezzel az egésszel. És nem fáj bevallani, hogy egyáltalán nem hiányzik.

Valahogy ez az egész nem nekem való. Az írás, a kötelességtudat. Sosem voltam jó egyikben sem. De már nem zavar. Nem érdekel, ha kijavítanak, ha dicsekednek a sikerrel, nem fog érdekelni. Mosolyogni fogok, gratulálni, aztán odébbsétálni. Nem kezdek veszekedést, nem leszek féltékeny, és végképp nem próbálok meg majd olyan emberré válni, aki nem vagyok.

Hogy milyen vagyok én? Lassacskán kezdem megtalálni a helyem, akár hiszitek, akár nem, és jól érzem magam.

Utazni szeretnék! Elmenni más városokba és országokba, nyelveket tanulni, kipróbálni különféle ételeket. Megismerni másokat, levágatni és befestetni a hajam, olyan ruhát vásárolni, ami másnak nem tetszik - és végképp nem fog érdekelni, mit gondolnak, mert nekem ez mind tetszeni fog.

Megígérem, hogy mégsem felejtelek el titeket - hogy is lennék képes! -, hiszen rengeteg jó emlék köt hozzátok. Hozzátok, az olvasóimhoz, akik még akkor is meghallgattak, ha összeestem, ha mérges lettem vagy sírtam.

Bocsássatok meg mindent! Minden rosszat, amit valaha tettem. Ha megbántottalak titeket, vagy úgy beszéltem, ahogy nem kellett volna. Mostanra már sajnálom, ha akkor nem is éreztem így. Sose tegyetek rosszat másokkal!

Még mindig itt ülök, szomorú tekintettel a monitor előtt, és lassan kezdem felfogni, mit művelek. Komoly döntés, aminek súlya van.

De most először érzem úgy, hogy helyesen cselekszem (és nem érdekel, hogy ,de'-vel nem kezdünk mondatot!), akármilyen hosszú időbe telt is.

Köszönök mindent!

16.08.07