Sötétségbe taszítva - A hold leánya

P R O L Ó G U S

Azelőtt megéreztem őket, hogy kinyitottam volna a szemem. Három ember tartózkodik rajtam kívül a szobában. Egy tőlem balra, az ajtó előtt áll, a másik kettő pedig szorosan az ágyam mellett. Érzem a belőlük áradó feszültséget. Valamelyikük nagyot sóhajtott és türelmetlenül áthelyezte a súlyát a másik lábára. A világ zajai lassan érték el a füleim de amint bekerültek hirtelen mindent hallottam. Például az izgatott suttogások foszlányait ahogy vélhetően egy fiatalokból álló csoport elhaladt a folyosón valahol a távolba. Ajtók nyílnak és csukódnak be.
Gondolatok ezrei futnak végig a fejemben még sem tudok elkapni egyet sem. Abban reménykedtem, hogy ha elég erősen koncentrálok visszasüllyedek abba az álomba amiből felébredtem. Na nem mintha azért akartam volna visszakerülni bele mert olyan jó lett volna. Borzalmas és fájdalmas volt. Mindenféle képek vetítődtek le a szemem előtt: egy éles szúrással kezdődött a karomba amit rengeteg vér követett. Minden lángba borult én pedig sikítoztam. A füst ellehetetlenítette, hogy a tiszta levegő a tüdőmbe áramoljon. Vajon miért álmodtam ilyesmit? A szörnyű álom kényelmetlen emlékeztetője hosszú hajam volt ami most csomókban tapadt a homlokomra.

- Miért nem ébred már fel?

A férfi hangja váratlanul ért, mély és határozott volt, arról árulkodott, hogy idősebb gazdája nincs jó kedvében.

- Azt hiszem már ébren van uram, csak még nem áll készen.

Az ágyam mellett álló másik pasas nyugodt és tiszteletteljes válasza majdnem rávett, hogy kinyissam a szemem. Akárki is legyen ez az öreg, tőlem koránt sem ilyen stílusban kapott volna választ.

- Én nem érek rá egész nap erre. Talán jobb is ha nem vagyok itt. Ha változás történik azonnal értesítsenek.

Ezzel köszönés nélkül kiment, maga után bevágva az ajtót. Egy darabig még hallgattam ahogy a léptei elhalnak. Egy pillanattal később pedig egy autó felbődülő motorja azt is jelezte számomra, hogy végleg távozott.

Azelőtt ugrottam ki az ágyamból egy nagy kiáltással mielőtt rendesen végiggondoltam volna. A szemeim felpattantak és mohón fedezték fel a környezetem, ezzel kiegészítve a többi érzékszervemmel már korábban megszerzett tudást. Ha most láttam volna magam kívülről a helyzetet leginkább egy csapdába esett vadállatéhoz tudtam volna hasonlítani. A szoba - amiben az ágyon és egy szekrényen kívül nem volt semmi - sarkában állva mértem fel a veszélyforrást támadásra készen. Tévedtem. Nem három, hanem négy ember tartózkodott velem együtt a helyiségbe, három férfi és egy nő. Bár meglepte őket a hirtelen reakcióm, úgy láttam valami más zavarja őket.

-Gyönyörű. - sóhajtotta a szoba távoli sarkába a nő.

A három férfi hamar lerázta magáról a zavarát, és érzelemmentes arccal közelítettek felém. Látszólag barátságosan maguk elé emelt kézzel, de mélyen belül éreztem, hogy ezek fel voltak készülve arra is, hogy harcolniuk kell.

- Nyugalom Nastia. - egy rövid homlok ráncolással nyugtáztam, hogy tudják a nevem. Ugyan az a férfi beszélt hozzám aki az előbb az öregebbhez - Azért vagyunk itt, hogy segítsünk neked. Emlékezz.

A hangja még most is ugyan olyan nyugodt volt, de a látvány annyi mindent hozzáadott. Magas volt, a haja kócosan meredezett mindenfelé, a homlokán kilátszott alóla egy vágás ami nem lehetett túl régi, a belőle kifolyt alvadt vér még ott száradt. Teljesen feketébe volt öltözve, és jól állt neki. Ha nem ilyen körülmények között lennénk - és nem éppen azt próbálnám eldönteni, hogy fenyegetést jelent-e számomra vagy sem, nagyon jóképűnek gondolnám. Persze ez most egyáltalán nem számított. Ki kell jutnom ebből a szobából ő pedig csak az akadályt jelenti a másik két társával együtt ami köztem és a szabadságom között áll. A pánik elhatalmasodott rajtam és átadva magam neki ösztönösen cselekedtem. Még jobban a falhoz simultam.