Sötétségbe taszítva - A hold leánya

3. f e j e z e t

AHOGY KIÉRTÜNK AZ ÉPÜLETBŐL  friss levegővel telt meg a tüdőm és ezzel mintha a fejem is kitisztult volna egy kicsit. Halvány mosoly játszott az ajkamon miután vettem még egy mély levegőt közben pedig körbenéztem. Egy másodpercre minden problémámat mintha elfújták volna és a legmélyebb nyugalom szállt meg. A látvány semmihez sem fogható volt. Az égen egyetlen felhőt se lehetett látni, a nap pedig perzselő erővel sütött így kicsit hunyorognom kellett a hirtelen fényáradattól de képtelen voltam abbahagyni a nézelődést. Greer hagyta, hogy magamba szívjam a tájat és csendesen állt mellettem.

Varázslatos. Ez az a szó amit kerestem.

A távolban magas hegységek húzódtak amiket az ablakomból is már megfigyeltem és alatta a szintén ismerős erdő terült de most kiegészült a mögöttünk álló hatalmas kastéllyal. Olyan érzésem támadt mintha egy puzzlet próbálnék kirakni és folyamatosan találnám hozzá a hiányzó darabkákat. A vár gyönyörű volt égbe törő tornyaival, de egyben masszív is.

Kísérőm megérintette gyengéden a karom ezzel jelezte, kövessem. Továbbra is szótlanul sétáltunk aminek örültem. Féltem tőle, hogy hamarosan felteszi a kérdést, emlékszek-e valamire. A válasz pedig csalódottá tette volna, ugyanis semmi nem tűnt ismerősnek. Éppen az ellenkezője. Úgy éreztem most látok először mindent és az újdonság varázsa nyomban a földhöz szegez.  Nehezemre esett a lábaimnak parancsolni de követtem Greert aki a vár irányába sétált és ahogy eddigi börtönöm sarkához értünk, többé nem takarta semmi a teljes kilátást. Leesett az állam.

A kastély és a melléképület amiben eddig tartózkodtam csak egy kis szelete ennek a csodálatos térségnek, a legmagasabb pontján egy dombon helyezkedett el de lenézve a völgybe még több, kisebb épület állt. Közöttük helyezkedett el egy sport pálya ahol sok fiatal futott, egy templom, játszótér ahol kisgyerekek játszottak, és egy hatalmas füves terület aminek el sem láttam a végéig és ahol lovak legeltek mellette pedig egy patak csordogált.

Lelkesedésem nem tudtam visszafogni így már vigyorogva újra a sportpályára néztem jobban koncentrálva és ekkor a legfurcsább dolog történt. Mintha élesebben láttam volna. Az emberek elmosódott foltokból, tökéletesen kivehetőek lettek a legapróbb arcvonásig. A szívverésem felgyorsult elkaptam a tekintetem és megráztam a fejem hitetlenkedésemben. Mintha mi sem történt volna Greerhez fordultam.

- Mi ez a hely? - suttogtam izgatottan.

- A Szent Francis akadémia. - mondta majd bizonytalanul hozzátette - Olyan mint egy katonai akadémia azt hiszem.

- És én ide jártam? - még mindig nehezemre esik ezt elhinni, és agyam logikusan gondolkodó fele rengeteg hibát is talál ebben a történetben amit nem tud megmagyarázni, a szívem viszont azt súgja jó helyen vagyok és bízzak Greerben aki bólintott kérdésemre. 

- Én csak nehezen tudom mind ezt elhinni. Katonai iskola? Hiszen két percnél képtelen vagyok tovább futni a fizikai erőszakot pedig egyenesen utálom. Pár önvédelem órát vettem korábban, de már abból se emlékszem sokra.

Az arckifejezéséből ítélve most nagyon megleptem a dokit, majd elgondolkodott.

- Gyere utánam. Most éppen közelharc oktatás folyik az egyik órán, becsatlakozunk.

Igyekeztem nem pánikolni de minél közelebb kerültünk a teremhez, a menekülés gondolata egyre csábítóbb lett. Fogalmam sincs mit várnak tőlem, vagy mit hisznek mire vagyok képes de én határozottan tudom, hogy nem tudnék a légynek sem ártani. Most pedig be akar cipelni egy közelharc órára, képzett diákok mellé, hogy leégjek előttük. A meneküléssel azonban elkéstem ugyanis megérkeztünk és kinyílt előttünk a nagy faajtó amibe gyönyörű betűkkel bele volt vésve az iskola monogramja.