Boszorkánykirályság (Félbehagyott)

Tizenhatodik fejezet: Fahéj és alma

"- Mivel kerülhetnénk el, hogy ránk találjanak ők, akik mindig ránk találnak?"

Akvamarin. Egy gyönyörűen szép világoskék ékkő. Minden kő jelentéssel bír, ahogy minden szín. Az Akvamarin jelentése bátorság és őszinteség. A világon sok királyság van, mindnek van jelképe, állata és ékköve. Ez különbözteti meg egymástól a királyi családokat, na meg az erejük. Ki ne ismerné fel a rubint ékkő családját - másnéven a Vér (Sangruim) családot - vagyis a Boszorkánykirályságot. Ha csak annyit mondasz "A rubint katonák.." vagy azt, hogy "a rubint királyságiak", már rögtön mindenki tudja miről és kikről beszélsz. A leghíresebb ékkővek(családok) a következőek: Rubint, Akvamarin, Turmalin, Ametiszt... van is egy dal ehhez, amit minden királyságban ismernek. Ha megállitasz az utcán egy járókelőt, ő is kívülről fújja a dalt.
Az Akvamarin nagy hatalommal bír. Erejét még nem sikerült meghatározni. Boszorkányságnak - ezen általában a boszorkánykirályságiak vérig sértődnek- nevezik mások az erőt, amit használnak az Akvamarinok, mivel nem látni, láthatatlan erőt használnak. Az Akvamarin ellentettje a Borostyánkő, akik erejét nagyon is látni lehet...

Egy hónap telt el mióta Niamh visszatért Ariához, de a lány még mindig nem jött rá a herceg gyökeres változásának okára. Természetes, ha valaki elveszít egy számára fontos személyt, visszahúzodó vagy depressziós lesz, de akkor Gideon - másnéven Perverz Herceg - miért pont a fordítottja lett? Nyíltan flörtöl minden lánnyal, önfeledten viselkedik... Talán csak beképzeli az egészet, de Aria kissé fél a hercegtől, mintha nem lenne vele valami rendben. Néha, mikor senki sem látja, a fiú olyan sötét és komor arcot vág, hogy a lány inkább meg sem említi, hogy "Hé, én vagyok a menyasszonyod! Hiányoztam?" . Amilyen arccal néz Gideon, megtudna ölni egy tucat kiképzett katonát a tekintetével. Egyik ilyen nap Aria úgy gondolta, hogy kivételesen megszólítja a herceget, mivel - halálvágya van - volt egy tükör a herceg mögött, aki egy kanapén ült - furcsa lakberendezés, de ki érti ezt - és a lány úgy gondolta, hogy vészhelyzet esetén talán megtudna szökni a tükrön át, habár még nem próbálta. Legrosszabb esetben is csak kiüti magát a tükör okozta visszacsapódástól, és akkor is jobban jár, mint ha nem is próbálkozott volna.
- Felség. - szólította meg a fehér hajú fiút, akinek kék szemei szinte világítottak és lyukat égetett volna bárki fején, de mikor meglátta, hogy csak egy lány az - mert a fiú szolgálókat azonnal kidobta volna ilyenkor, szó szerint a szobájából, kivéve Briont- megenyhült a tekintete.
- Most nincs szükségem semmire, köszönöm. - majd újra felvette azt a pózt, amelyet akkor használt, mikor valamin törte a fejét, vagy fáradt volt. Előregörnyedve a térdeire helyezte könyökeit és kezeivel a homlokát eltakarva, a fejét megtámasztva ült. A cseléd - vagyis Aria - leült csendben a kanapéra a herceg mellé.
- Merész vagy te... - sóhajtott Gideon, hangjában mosoly bújkált. - engedélyt se adtam, hogy bejöhess, hanem egyenest elküldtelek, te pedig szó nélkül bejöttél a szobámba és leültél a kanapémra.
- Kérdezhetek valamit? - döntötte oldalra fejét a lány. Gideon erre csak hátradőlt és mosolyogva, szinte nevetve válaszolt.
- Ha már itt vagy, miért is ne? - fordult a cselédhez.
- Tegyük fel, hogy kiderülne, hogy él a menyasszonya. Mit tenne a lánnyal?
- Megölném. - a rideg válasz hallatán Aria szíve hevesen kezdett el zakatolni és fejében sorra vette a lehetséges menekülési útvonalakat.
- T-tegyük fel azt, hogy nem akart elszökni, hanem a körülmények, mondjuk az, hogy megakarták ölni, miatt kellett elmenekülnie. - kezdte el dadogva mondatát, de sikerült megnyugtatnia magát. Kiscicákra és kiskutyákra gondolt, de sajnos ez nehezen válik be, ha van egy kutya ismerősöd és van egy biszex macskafiú ismerősöd is.
- Ugyanúgy megölném. Nem számítana, hogy mi az indok. - hangjában fádalmasan csengtek a kimondatlan szavak. Elhagyott. Egyedül voltam éveken át. Elárult. És még volt egy kimondatlan gondolat, amire a lány nem tudott rájönni.
- Dehát, ha a lányt elrabolták is volna, akkor is a halálát kívánná?! Miért gyűlöli annyira azt a személyt, akit egykor szeretett? - a cseléd indulatosan kérdezte, mire a fiú az egyik szemöldökét megemelve jelezte neki, hogy óvatosabb legyen a hanghordózásával.
- Mert ő okozta a húgom halálát.
- Tessék? Mégis hogyan okozhatta volna, mikor egy teljesen másik, távoli országban volta..a hercegnő.
- A húgom Liliana beteges, gyenge volt. Aznap ő ment volna el a hercegnőért a kíséretével, habár nekem kellett volna, de túl ideges voltam. A húgom viszont izgatott volt. Imádta Ariát. A palotához érve viszont nem találtak a királyi családból senkit, csak a herceget, aki szívesen elszórakozott a húgommal..- Aria a szájához emelve kezeit, elborzadt a hallottakon. - Különféle kínzásokat próbált ki rajta, nem is akarok mesélni róla.
- Ezekről mind, honnan tudsz?
- Az egyik kémünk mesélte. - Remélem a kém nem említette, hogy életben maradtam... gondolta Aria. - Persze, nem sokkal utána, mikor elmesélte ezt, valaki nyíllal megölte, pedig valamit mesélni akart Aria hercegnőről is. - Aria megengedett magának egy apró, észrevehetetlen sóhajt. - Azt sikerült elmondania, hogy Alastor herceg ámokfutásba kezdett és megölt mindenkit, kivéve a hercegnőt, aki...
- Aki?
- Nos, csak annyit tudott mondani, hogy a külseje gyökeresen megváltozott., de ekkor nyilazták le. - Sajnálom, hogy ilyeneket gondolok, de most az egyszer örülök, hogy valaki meghalt. Borzalmas ember vagyok...
- De a herceg ölte meg a hercegnőt, nem Aria. Ariát is meg akarták ölni... sosem bántott volna még egy legyet sem a lány.
- Erről meg honnan tudsz?
- Öm, megérzés? Sokat hallottam a hercegnőről. Szerintem ön, Gideon herceg téves következtetéseket von le.
- Másik országból jöttél, ugye?
- Igen. Miért kérdezi?
- Ha itt nőttél volna fel ismernéd a történelmet. - Ja igen, az ősöm... vagyis én, az előző életemben megöltem több száz, vagy ezer tündét. Istenem, mit tesz majd velem Gideon ha kiderül, hogy nem csak a szökött menyasszonya, hanem a népe legnagyobb ellensége vagyok? Most már értem miért mondják azt, hogy "Nem a haláltól kell félnünk, hanem az élettől" vagy a "haláltól"? A közmondások Alastor erősségei, mint minden más... - A történelem szerint... - szakította félbe Aria belső monológját. - A fáradt tündéket a csata vége közeledtével, több ezer boszorkány támadta meg lesből így nyerték meg a csatát, amúgy meg esélyük sem lett volna ellenünk. - Na álljunk csak meg! dühöngött magában Aria. Mi az, hogy több ezer lesből támadó boszorkány?! Kérem szépen, én, CSAKIS ÉN EGYEDÜLI BOSZORKÁN (illetve az előző életem), AZ EMBEREIMMEL győztem le őket, nem több ezer boszorkánnyal lesből... és arról ne is beszéljünk ki használt a mágiátlan emberek ellen mágiát... Milyen kis szemetek, hogy a vereségüket csalásnak állítják be, holott ők csaltak, mégis veszítettek! A lány gondolataiban már ki is találta mit mondjon a hercegnek, de...hogy magyarázol meg valamit egy nálad idősebbnek, hogy márpedig nem úgy van az, ahogy ő tanulta? Sehogy. Nem lehet az ilyeneket meggyőzni, még bizonyítékokkal sem. A végén csak veszekedés kerekedne ki belőle.
- Értem. - a sok ötletét elvetve csak ennyit tudott a lány kinyögni. - Akkor megyek is, nem zavarom tovább. - pukedlizett és meg se várva a herceg válaszát kisietett a szobából, a folyosón pedig Niamhba ütközött. Hátralépett, majd észrevette, hogy kibe ütközött, ezért karon ragadva a fiút bevonszolta egy távoli szobába.
- Mi történt. - ráncolta homlokát a komornyik ruhás fiú. Mivel egy időre itt ragadtak, Niamh úgy gondolta, hogy besegít a munkába. Így legalább mindennap láthatja a cselédruhás lányt, hiszen együtt dolgoznak.
- Meg akar ölni. - fordult a fiu felé és a szemeibe nézett.
- Kicsoda?!
- A herceg. Alastor ölte meg a hercegnőt. De ezért az összes boszorkányt hibáztatja. És ezért akar megölni, még akkor is, ha tudja, hogy Alastor engem is meg akart ölni. Viszont ami jó hír, hogy nem tudja ki vagyok. - próbált mosolyt erőltetni arcára.
- Jól vagy? - ölelte magához a lányt. Arcát a lány hajába fúrta, ami alma illatú volt. Aria mindig alma illatot árasztott.
- Most már jobban, de igazad volt. Minél tovább maradunk, annál hamarabb jön rá, hogy ki vagyok. Már pedig az gond lenne, hiszen még én sem tudom, hogy ki vagyok.
- Ezt meg hogy érted? - Aria kibújt az ölelésből, amit a fiú egy halk sóhajjal gyászolt. Oda a pillanat. gondolta a fiú.
- Feküdjünk le. - indult az ágy felé Aria.
- Itt és most?
- Mesélek.
- Jah.... oké. - sóhajtott Niamh elindulva az ágy felé. Ott hátra dőlve, arcukat a plafonra tegezve feküdte egymás mellett.
- Szóval...meséltem már a visszatérő álmomról, amiben egy fiu szerepel?
- Nem említeted, hogy a rémálmaidban egy fiú szerepel... - emelte meg hangját alig érezhetően, de nagy levegőt véve nyugtatatta magát. Csak nem lehet féltékeny egy álombéli pasira...vagy igen?
- Ah, szóval....öm...
- És miféle álmaid szoktak a fiúval lenni? - fordult oldalára, a lány felé Niamh, és felkönyökölt az ágyra. - Nos? Csak azt ne mondd, hogy erotikus...
- NEM! DEHOGY!... ISTENEM, NIAMH! - takarta el kezeivel az arcát, mire a fiú elnevette magát.- Szósincs erről! Csak egy kert van benne, egy fekete hajú, lila szemű fiú és Lilithnek nevez. De csak beszélgetünk.
- Fekete haj és lila szem? Ügye tudod, hogy milyen ritka a lila szem? Körülbelül, mint a vérvörös haj.
- Azt akarod mondani, hogy te tudod melyik királyságba való volt?
- Te nem tudod? Pedig te is tanultad a dalt. Tudod... Rubint, Akvamarin, Ametiszt...
- Később. - szakította félbe a dalt. - Szóval melyik királyság?
- Az Árnykirályság. - nyújtózkodott az ágyon Niamh - Csak az ottani királyi családnak van lila szeme és általában ébenfekete haj jár mellé.
- És Lilithről mit tudsz? Azt tudom, hogy az egyik álmomban volt egy rokonom, szóval a családomnak is köze lesz az egészhez, csak azt nem tudom, hogy mi.
- Talán a családod könyvtárában benne lesz minden. Mármint, azelőtt visszakéne jutnunk és Alastort letaszítani a trónról.
- Nos igen, de kíváncsi vagyok miért álmodom mindig egy fiúval, akit azelőtt még sosem láttam.
- Jut eszembe. Egy hónapja vagyunk itt. Mi lenne, ha összepakolnánk és tovább állnánk? Nem szeretném, ha a manóherceg megölne.
- Tündeherceg.
- Leszarom, hogy kicsoda. Nem akarom, hogy hozzádérjen. - ölelte szorosan magához a lányt, aki örömmel visszaölelt.
- Örülök, hogy te nem haltál meg Niamh. Nélküled magányos lennék. - a lány szavai hallatán gyorsabban kezdettvel verni a fiú szíve, persze a közelében ez mindig így volt, már kicsi kora óta.
- Én is magányos lennék nélküled. - puszilta meg a lány fejét, mikor az már elszundított. - És nem szeretnélek elveszíteni téged. , suttogta.