Boszorkánykirályság (Félbehagyott)

Huszonegyedik fejezet: Új hely

" - Egy boszorkány élettartalma lehet ezer év is, de pontosan meghatározni nem lehet, mivel több fajból jött létre. Egy tünde élettartalma általában maximum háromezer év. Háromezer éves tündéket azonban nehezen találni, talán a maximuk élettartalmuk lecsökkent kétezer évre az idő folyamán. A legidősebb emberek ötvenévesen, a szerencsésebbek hatvanévesen hunynak el. A démonok élettartalma ismeretlen. Az angyalok...
- Angyalok nem léteznek! - szólalt fel Aria.
- Mondta ezt egy boszorkány... - sóhajtott Alastor. - Szóval, egy angyal élettartalma...
- Akkor sem léteznek! - makacsolta meg magát Aria.
- Jólvan! - csapta be a könyvet dühösen a fiú. - Akkor nem olvasok neked! Egyébként, ha boszorkányok és tündék is léteznek, akkor angyalok, sárkányok és főnixek miért ne létezhetnének?! - dobta le az ágyra a könyvet és az ajtó felé indult.
- Mert csak mesebeli lények. - suttogta a kislány, de bátyja már nem hallhatta, mert az ajtót becsapva viharzott el a lány szobájából. Aria viszont nem szomorodott el, inkább megfogta a könyvet, melyet bátyja hagyott hátra és olvasni kezdte. - Szóval így néz ki egy angyal?... Mint, ha egy ember ráfeküdt volna egy csirkére."

- Karikásak a szemeid. - bökte meg a lány arcát Niamh.
- Ne bökdöss! A te hibád az egész! Egész éjjel szorosan ölelgettél, alig kaptam levegőt! Ráadásul a lábaiddal is szorosan tartottál. Megfordulni se tudtam, kényelmetlen volt az egész. - zsörtölődött a lány.
- Sajnálom, de olyan puha és kicsi va...
- Ne fojtasd! - temette kezeibe arcát és gyorsított tempóján. Niamh vigyorogva követte őt. A reggelinél, melyet a királyi családdal, vagyis Leonhart és Lucy társaságában fogyasztottak el, felmerült a vendégek távozásának kérdése.
- Tehát... nem szándékoztok hosszabb ideig maradni? - fejezte be ételének elfogyasztását Leonhart.
- Szívesen maradnánk, de rokonokat megyünk látogatni és hát... időben szetetnénk odaérni, még tél előtt. - válaszolta Aria.
- De még csak ősz van. Vagyis csak közeledik... Lenned még pár hetetek odaérni. - nyaggatta őket Lucy.
- Lucy, ne nyaggasd a vendégeinket! - szidta le a lányt, aki nyelv nyújtással válaszolt.
- Jövőre is meglátogattok? - kérdezte szomorúan.
- Igen. - mosolygott Aria.
- Oh, van egy ötletem! - ezzel elsietett Lucy,majd kis idő elteltével visszatért és oda ment Ariához.
- Tessék! - nyújtotta ki kezét, melyben két apró borostyánkő volt. - Ajándék nektek. Az egyikben egy pillangó van a másikban egy skorpió.
- Stipi stopi, enyém a skorpió. - jelentette ki Aria.
- Mi?! Nemár! Nehogy már enyém legyen a pillangó! Aria, kérlek... - kérlelte a lányt, aki esküdni mert volna, hogy hirtelen felcsendült egy szomorú zongoradal a háttérben.
- Jól van... - sóhajtott a lány és átnyújtotta a fiúnak, aki vidáman vette át a díszt.
- Köszönöm! - ölelte át szorosan a lányt, akinek vér szökött az arcába a gesztus hatására, na meg, miután realizálta, hogy közönségük van.
- Ohó, nem gondoltam volna, hogy...
- Lucy, van neked süti. - terelte el a lány figyelmét Leonhart.
- HOL?! - lelkesedett fel a lány.
- A szobádba vitettem. - mondta monoton hangon a fiú.
- Imádlaaaaak~ - futott el a lány szélsebesen.
- Szia Lucy! - kiáltott Aria.
- Milyen könnyen leráztad. - vigorgott Niamh.
- Szeret enni... - rántott vállat Leonhart. - Tehát mikor indultok? Az útravalókat már előkészítettem nektek. Ruha, nyári és téli, amit nemrég varrattam valamit étel és ital és egyéb eszközök.
- Oh, nem kellett...
- Nekem jól jön, szóval kösz. - szakította félbe Ariát Niamh. Mondatára a lány töbször is megölte tekintetével, melyre a fiú csak huncut mosollyal válaszolt.
- Szóval, mielőtt Niamh félbe szakított volna..- nézett gyilkos tekintettel a fiúra, aki vigyorral válaszolt rá. - Azt akartam mondani, hogy most szeretnénk indulni és ha lehet, akkor a tükrön át, amin jöttünk.
- Biztos vagy benne, Aria? - komolyodott meg Niamh. - Legutóbb is alig egy percen múlott, hogy elveszítselek.
- Most biszont együtt megyünk be rajta, kézen fogva ha kell. Oké? - mosolygott a lány, nyugodtságot árasztva.
- Rendben van, de akkor tényleg kézen fogva megyünk be! - fordította el tekintetét a fiú.
- Khm. - köhintett Leonhart. - Oh, elnézést csak ez a rózsaszín köd megfullaszt. Esküdni mernék rá, hogy még virágokat is láttam mögöttetek... Mindenesetre megyek ls idehozatom a csomagokat, és a ruhákat. Jobb lenne, a melegebb ruhákba öltöznétek. - sétált el Leonhart.
- Hihetetlen, hogy a nyarunk azzal telt el, hogy egymást kerestük.
- Úgy érted ÉN kerestelek, míg te jól elvoltál a palotában a herceg és a cuki komornyík társaságában.
- Szerinted cuki volt Brion?
- Nem ezen van a hangsúly!! - emelte fel a hangját, majd köhintve egyett visszatért a normál hangszintjéhez. - Úgy értem, többé ne váljunk el egy percre se... - mondta halkan az utolsó szavakat, melyek mélyebb jelentéssel bírtak.
- Akkor se ha pisilnem kell? - döntötte oldalra fejét a lány.
- MOST ODA A HANGULAT TE NŐSZEMÉLY! - legyintett kezeivel, majd feldúlva elsétált Niamh.
- Oh... - mosolygott Aria. - Olyan aranyos mikor dühös. - sétált utána. - Niamh, ne haragudj! Viszont ha dühös vagy rám, akkor egyedül indulok útnak! - kiáltott a lány, mikor befordult egy sarkon és egy kemény mellkasnak ütközött. Mikor felnézett, Niamh-ot pillantotta meg.
- Nem haragszom, csak... - sóhajtott, miközben egyik kezével a hajába túrt. - Mindegy. Menjünk vissza! - indult el, miközben a lány követte. A palota fényben úszott, az ablakokon melegség és fény áramlott be, megvilágítva az elöttük elsétáló személyeket. Az étkezőben Leonhart beszélgetet pár szolgálóval, majd elvezette a vendégeit a szállásához, ahol a fürdőszobája van. Miután átöltöztek melegebb ruhákba, elbúcsúztak egymástól.
- Eddig még nem vettem búcsút a vendégeimtől a fürdőszobámban és meg kell, hogy mondjam, furcsa érzés. - mosolygott.
- Köszönjük a vendéglátást! - hajolt meg Aria.
- Nagylelkűek voltatok, köszönjük! - rázott kezet Leonhart-tal Niamh. A gesztust látva Ariának majdnem leesett az álla.
- Tudok én udvarias is lenni. - suttogta a lánynak Niamh, majd kacsintott.
- Elegendő élelmet pakoltattam egy hónapra, meleg takarókat és egyéb hasznos dolgokat. Remélem jól éreztétek magatokat az itt tartózkodásotok alatt, és máskor is meglátogattok minket. - húzta ki magát.
- Természetesen. - mosolygott Aria. Hátukra rögztve a zsákokat, Niamh kézen ragadta Ariát és beléptek a tükörbe. A tükrön túl eszükbe jutott, hogy nem tudnak közlekedni odabent.
- Akkor most úszás? - kérdezte Niamh.
- Igen, úszás... - sóhajtott a lány. Fél óra alatt sikeresen odalebegtek a megfelelő tükörhöz, legalábbis azt fetételezték, hogy az a megfelelő.
- Mire gondoltál? Legutóbb a gondolataid miatt rossz helyen kötöttem ki.
- Árnykirályságra és annak kertjére. Meg arra, hogy vajon ki lehez a jelenlegi uralkodó. Most meg arra, hogy ha jó pasikra gondolok, vajon melyik tükör vezet el... ohh, az ott! Annak a túloldalán jó pasik vannak! - bökött a tükör felé Aria.
- Meg ne probálj... - nézett szúros tekintettel a lányra Niamh.
- Oké, oké csak vicceltem. Menjünk át a tükrön.
- Várj! Mintha ez a tükör fekete lenne. Oké, nem látok semmit ebben a rohadt sötétben és a zöld lángok alig segítenek, ráadásul még mozognak is.
- A kis szemetek jobban mozognak a levegőben, mint mi...de most, hogy mondod tényleg feketének tűnik.
- Szerintem próbáld meg újra megkeresni a helyes tükröt!
- Rendben, megpróbálom. - csukta le szemeit Aria, majd egy mély lélegzetet véve probálta érzékelni a megfelelő tükör helyét. - Ez vezet Árnykirályságba! Ha ki akarjuk deríteni az álmaim jelentését, akkor ide kell mennünk. Reménykedem, hogy a gyerekkoromban látott árnyról is megtudok valamit.
- Rossz érzésem van ezzel kapcsolatban, de ha ez a megfelelő tükör, akkor menjünk. - szorította magához a lány, ezzel védelmezve őt a várható környezeti hatásoktól, például meztelen férfiak látványától. Átlépve a tükrön hideg padlóra érkeztek, vagyis csak Niamh. Aria a fiú ölelésében ért földet. A hely ahová érkeztek sötét volt és csak halovány fény derengett, mely csak félig világította be a szobát. Odakint elborult az ég, a napfény útját sötét felhők akadályozták meg. Miután felültek óvatosan körbekémleltek. A hely egy trónteremnek nézett ki. A bútorok feketék voltak, a szőnyeg mely a trónszéktől a kétszárnyú ajtóig vezetett szintén az volt, ahogy a trón is, amellyel szemben állt valaki, nekik félháttal. Aria hunyorogva nézte a személyt. Miután már hozzászoktak szemei a sötéthez, látta, hogy a személy hosszú ébenfekete hajjal rendelkezik, az egyik állkapcsától az oldalán át, a ruhájáig, amely pántnélküli volt egy hatalmas fekete tetoválás, vagy valami ahhoz hasonló fut a nő testén. Hátán két nagy heg volt, mikről Ariának eszébe jutott egy legenda, amit még Alastor mesélt neki.
- Te... angyal vagy? - mondta szinte már suttogva, melyet a személy mégis meghallott. Mikor a nő hátrafordult, Aria látta, hogy a személynek lila világító szemei vannak. A nő elmosolyodott.
- Ugyan kérlek! Én egy démon vagyok. - visszhangoztak a nő szavai, az üres trónteremben.