Kings of Clowns

A Belle Reve foglyai

A Belle Reve szigorúan őrzött fegyházra kis túlzással igaz volt a mondás miszerint: " néma csend és hullaszag" terjengett. Ámbár nem volt mindenki épp olyan halk, mint egy néma, és oszló hullák szaga sem szállingózott a levegőben, a Belle Reve a benne élő személyekhez képest, viszonylag békésnek volt mondható. Csak egy néha-néha felordító hang szelte át a teret, egy egy fémes nyikorgás hallatszott, vagy az unalomból rongyosra járatott börtön rádió recsegett a beázástól. Ezektől a hangoktól eltekintve, valóban némaság uralkodott. Nem randalírozott senki, nem jött be új rab és nem távozott egy sem. Olyan volt a Belle Reve reggel, mint egy állott tó, amibe csak néha napján kacsáztatott meg valaki egy egy kavicsot. A benne vendégeskedők pedig, bár veszélyes bűnűzők, erőszakos gyilkosok, tolvajok, pszichopaták, szinte kivétel nélkül, mint a kezes bárányok ücsörögtek, vagy heverésztek tömlöcükben. Már belátták, hogy semmi értelme a rácsot rángatni, vagy a falon dübörögni. A szabadságoz vezető út türelemmel van kikövezve...
Mondjuk George Harkness pont nem így gondolta, ő volt a kivétel, mint minden más szituációban életében, aki kilóg a sorból. Fel alá járkált a cellájában, mint egy sarokba szorított vadállat. Halkan morgott az egyre csak növő szakálla alatt, és azon agyalt, kit, hogyan fog kinyírni, ha innen kijut. A gyilkolás legkülönfélébb módjai jutottak eszébe, egészen kreatív formációk is, ám, amikor rájött arra, hogy tervei alapból ott megbuknak, hogy be van zárva egy lyukba, hangosan felordított, vagy a falba bokszolt, néha pedig az épp aktuális őrnek kezdett el a szabadulásért könyörögni. Nem bírta a bezártságot, a szűk helyeket meg pláne. Miután újra és újra végigjátszotta ezt, eszébe jutott az a mázlista kis pipi, akit nemrég szabadított ki innen ez az őrül pszichopata Joker. Mivel Harkness cellája volt legközelebb az őrhelységhez, azt is meghallotta, amikor arról beszélgetnek, hogy a Nagy Bohóc a legutóbbi díszes tréfájával együtt süllyedt el nem rég a tengerben, Harelyt meg azóta sem találják. Amikor ezen morfondírozott, néha megpendült benne, hogy azért az utcán bóklászva attól rettegve, mikor ugrik rád egy szadomazó cuccba öltözött elmebajos, annál még ez a hely is jobb. Aztán szembejött vele a cella fala és ismét felüvöltött kínjában. Harkness nem az a fajta ember volt, aki a türelméről volt híres, vagy arról, hogy tetőfokán van a büszkesége. Sokszor annyira szenvedett, hogy órákig képes volt könyörögni az őröknek, de persze a kutya se figyelt a kirohanásaira. Csöndesebb pillanataiban Pinkyt, egyszarvú kis plüssét hiányolta, és eltökélte, hogy miután ezen az istenverte helyen beleállít egy boomerangot valamennyi átkozott fejébe, az első dolga az lesz, hogy megkeresi kis rózsaszín társát, és iszik egy piszok finom sört valahol...

Gyerekzsivaj. Halk kacaj, kuncogás. Chato Santana nyugodtan ült a kényelmes bőrfotelében, az otthona nappalijában, körülötte gyermekei szaladgáltak, játszadoztak. Csodaszép felesége a konyhában sürgött forgott, a házat mennyei illatok lengték be. Ennél békésebbet el sem tudott volna képzelni. Kényelmesen hátradőlt és élvezte a nyugalmat. Lehunyta a szemét, majd amikor úgy érezte minden rendben, a fém hangosan megnyikordult cellája ajtaján és egy tálcán, valami felismerhetetlen ételszerűséget tolt be az egyik őr. Ennél szebb és kínzóbb álmot el se tudott volna képzelni magának.
Sokszor fog még az isten ezzel büntetni... - mormolta maga elé, miközben elnyűtt végtagjait kinyújtóztatta amennyire tudta a szűk térben, és lassan feltápászkodott az ételért. Meg sem próbálta kitalálni miből van, amit reggelire elé raktak, de arra jó volt, hogy ne haljon éhen. Néha, ha nagyritkán valami húsnak kinéző dolgot kap, még megpirítja egy kicsit, hogy attól talán jobb íze lesz, de a tűz ízével a szájában, csak rosszul lett. Nem tudta hány óra van pontosan, a napot is csak megtippelni tudta. Tartája, amiben tárolták, csak elöl eresztett be némi fényt, amiből meg tudta állapítani a napszakot, de semmi egyéb. Néha hallotta az őrök beszélgetését odakintről nagyon halkan, vagy az udvaron szóló zenét, amit az őrök a maguk múlattatására raktak be, de ettől függetlenül Chato Santana csak a belső hangjait hallotta, a saját démonaival beszélt egyedül, és folyton ugyan azokat a képeket látta, s bár belenyugodott büntetésébe valamilyen szinten, lassan kezdte nagyon unni a dolgot...